Szívem //BEFEJEZETT//

3. rész

 Kolossal suli után lesétáltunk a város leggyönyörűbb parkjába. Csevegtünk a semmiről. Hogy milyen fura, tavaly egy szót se váltottunk, most pedig együtt vagyunk. Mesélt a kedvenc filmjéről, hogy miért az a kedvence, hogy abban játszik a kedvenc színésze, a kedvenc zenéje is a film betétdala... Annyira aranyos volt, ahogy ezekről áradozott. Kedvenc, kedvenc, kedvenc... :) Remélem, egyszer a kedvenc barátnő felsorolásban rólam is így fog áradozni.

  - És neked van kedvenc filmed, Kicsim? - kérdezte, mikor leültünk egy padra. Ez is, mint az itt lévő padok többsége, tele volt szívekkel, monogramokkal, évszámokkal, dátumokkal... Tiszta romantikus emberek élnek erre, felénk.

  - Nem is tudom - simítottam le a szoknyámat. - Talán egy. A Házi buli részek...bár ez nevetséges - nevettem el magam. - Viszont valahogy...vágyom Vic életére...egy legjobb barátnőre, meg ilyenek...bulikra, meg egy srácra, aki igazán szeret - babráltam a szoknyámmal -, bár ezutóbbit megkaptam - pillantottam fel rá egy másodperc erejéig félősen. - Csak mégis...valahogy nem kerek az egész. De hanyagoljuk ezt - dőltem hátra, és a vízre szegeztem a tekintetem. - Nem akarom sajnáltatni magam - erőltettem magamra egy mosolyt.

 Nem szólt semmit. Megfogta a kezem, összekulcsolta ujjainkat, majd felemelve, kézen csókolt. Közelebb húzott, és átölelt. Igen. Ez volt a legtöbb, amit tehetett, és, amit a legjobban tudtam értékelni.

 Csendes ücsörgésünk közepette egy könnycsepp gördült le az arcomon. Tudjátok milyen a lavina, nem? Egy szikla darab lehullik, és rohamosan követi a többi is. Nos. A könnyek is ilyenek. Elindul az egyik, s követi a többi.

Hangot nem adtam ki. Kolosnak se tűnt fel, egészen addig, míg egy pár el nem mosódott a pólója ujján.

  - Hé... - fogta meg a vállam, és maga felé fordított. - Te...te most... Miért sírsz, Johi?! - kereste a tekintetem aggódva.

  - I hate me, Kolos, I hate me... - leheltem az ajkamba harapva. Szorosan feszítettem a fejem a mellkasomhoz. Szorosan magához ölelt.

  - Ne. Ne tedd... Szeresd magad, mert én is szeretlek - adott egy puszit a fejemre.

 Este valahogy nem otthon, hanem Koloséknál kötöttem ki. Feküdtünk az ágyán, egymás felé fordulva, és néztük egymást. A reakciókat, a rándulásokat, a legapróbb pórusokat kielemeztük a másikon...néha elsimított egy-egy tincset az arcomból, vagy elvette, és az ujja köré tekerte. Ugyanez fordítva, csak én inkább beletúrtam az ő hajába, felfelé húztam egy tincset, majd szépen, mosolyogva megvártam, míg lehull. Ő is megpróbálkozott nálam, de elég hamar véget ért az öröme, nevettünk.

  - ...tudod, hogy mennyire édes vagy ilyenkor?

  - Fiatalok - nyitott be az anyukája, mire Kolos reflexből felkönyökölt.

  - Kopogni nem szokás? - kérdezte flegmán, szemrehányóan.

Anna jelképesen behajtotta az ajtót, és kopogott. - Na szóval. Johi itt vacsorázol velünk?

  - Nem, nem. Lassan megyek haza, de köszönöm a kérdésed - válaszoltam illedelmesen, bár nehezemre esik tegezni, hiába kérte első találkozás után.

  - Rendben - viszonozta a mosolyomat. Szúrósan a fiára nézett. - Most pedig folytathatjátok, amit megzavartam. - Becsukta az ajtót, mi meg görcsöt kaptunk a nevetéstől. Hogy mekkora abszurdum már; az anyukája azt hiszi, hogy smároltunk, vagy enyelegtünk egymással, mi meg csak fekszünk, és, mint az 5 évesek, piszkáljuk egymást.

  - Nem akarom, hogy hazamenj - közölte, miután befejeztük.

Már a táskámat felvettem a vállamra.