Szívem //BEFEJEZETT//

11. rész

  - Mi a bajod? - álltam meg előtte.

  - Semmi - fordította el a fejét.

  - Geri... - ejtettem le a kezem magam mellé, olyan "most meg mit csináljak, hogy jobb legyen neked" stílusban.

Nem válaszol.

  - Gerii... - Semmi. - Kicsim... Légy szíves, mond el, mi a bajod! Kérlek - hajoltam le, és a tekintetét kerestem.

  - Hazamehetünk? Ott maradsz nálam? - nézett végre rám, és végre valahára megszólalt.

  - Persze, menjünk. De előbb elköszönhetek pár embertől?

  - Ja, addig én is körbejárom őket - lökte el magát a lábával a faltól.

 Josh-t, Kolost, Anit, Sibit, Laskait, Egerszegit, meg még egy rakat másik embert végig ölelgettem, majd ez a jó fél órás búcsúzkodás után, kint álltunk, a hideg, szeptemberi utcán, aminek a hőmérséklete megegyezett a november eleji, hideg idővel.

  - Jesszus, de hideg van - kaptam össze magamon a pulcsim. - Siethetünk egy kicsit?

  - Persze - mosolygott rám, és összefűzte az ujjainkat. Némán, gyors léptekkel, 20 perc alatt, hazaértünk hozzájuk.

 Csendben lerúgtuk a cipőinket, Geri bezárta az ajtót, én a lépcső alján addig megvártam, majd felmentünk a szobájába. A villanyt, amint felkapcsolta, láttam, hogy tiszta vörösek a szemei.

  - Hé! Jól vagy? - léptem közelebb hozzá aggódva, és két kezem közé fogtam az arcát.

  - Ja - nyögte ki rekedt hangon, félrenézve. Ó, baszki! Baszki, baszki, itt valami nagy gáz van...

Szó nélkül átöleltem. Hideg, nyaka, ahogy az enyémhez ért, kis híján felsikoltottam. Ez annyit takar, hogy megugrottam kissé, amin a srácocska igen jól szórakozott.

Lazán felemelt, és ledobott az ágyra.

Mosolyogva könyököltem fel.

  - Mégis mit akarsz? - Reméltem, hogy nem érződik a hangom mögött, az a félelem, amit az a magabiztos, egoista mosolyom mögé rejtettem el. Kolossal se feküdtem le, Gerit meg hiába szeretem, az elveim, akkor is az elveim, és az ösztöneim nem gyorsabbak, mint a józan eszem, vagy a szívem bizonytalansága.

Levetette a felső ruházatát, majd fölém feküdt, és plank tartásban tartotta magát, úgy nézett le rám. A nyaklánca lelógott, amit én nem tudom miért, de mindig is borzasztó szexinek találtam, főleg, ha egy srác félmeztelenül feküdt fölöttem, amire eddig mondjuk nem igazán volt példa, max Kolosnál 1-2 alkalommal.

Letette a térdeit, így a combjaimat az ő lábai fogták közre.

  - Csak azt, hogy legyél velem. Ennyi - hajolt a számhoz, és egy apró puszit nyomott rá.

 Miután legördült rólam, betakaróztunk, és a ránk telepedett álmosságtól, és fáradtságtól, viszonylag gyorsan elaludtunk. Geri közben átölelt, és ez egy marha jó érzés volt, hiszen...ki ne örülne, amikor végre a hőn szeretettett választottja karjaiban aludhat el? Ilyen költői megfogalmazást, ilyen későn, basszus. XD Na, jó éjt.

 Reggel...vagy inkább hajnalban, arra keltem fel, hogy Geri úgy megszorított, alig kaptam levegőt!

  - Hé, hé, hé - feszegettem a karját, mire még jobban szorított. - Geriii! Kicsiim! Szíveeem! Légyszi, engedj el! - könyörögtem neki fojtott hangom.

  - De annyira hiányzol - erre átdobta a lábamon az egyik lábát. Fészkelődve megfordultam, hogy, ha felébredt, és megint cseszegetni akar, akkor legalább szemtől szembe legyünk. Reméltem, hogy közben a csülkét leemeli rólam, de áá, nem, az nem Geri lenne, ha ezt a szívességet megtenné.

 A sötétben láttam, hogy mosolyog a szeme, és úgy csillog, mint valami kisfiúnak, aki várja, hogy a szülei elaludjanak, és megleshesse a Mikulást.

  - Miben sántikálsz? - mosolyodtam el így, eltűnődve rajta.

  - Ééén? - mimikázott. - Semmibeen - rázta a fejét.

  - Ahha, jó, akkor én most alszok - csuktam be a szemem, de közben mindenre kész voltam. Vagy hát...izé...azt hittem fel vagyok rá készülve. De ez a gémberedettség, meg, hogy a srác kb teljes testével rajtam van, kicsit tehetetlenné tett.

Az én Kicsikém szépen fölém kerekedett, és rám feküdt, én meg taszítgattam le magamról. Ennek a vége az lett, hogy méltóztatott kicsit megemelkedni, hogy legalább a mellkasomat ne nyomja agyon, és még élvezhesse egy darabig a társaságom.

Megint a fejem mellett könyökölt, de, mikor megszólalt, hirtelen köpni-nyelni nem tudtam.

  - Biztos nem akarod? - csavargatta az ujjával az egyik tincset, ami közvetlen az arcom mellett pihent.

Zavartam nézelődtem félre. - Hát...még nem - fordítottam el a fejem a párnán.

  - És, akkor mikor? - Egy pillanat erejéig vettem szemre az arcát, de az ugyanúgy, töretlen magabiztosságot sugárzott.

De legalább, már értem, miért volt az a "kisfiú és a Mikulás"-érzésem.

  - Még, úgy körülbelül, nagyjából - nyújtottam -, másfél év?

  - Azért most nem akarsz hülyének nézni, ugye? - hajolt úgy rendesen, telibe bele a képembe.

  - Nem. De, hogy bármi is előbb történjen meg, mint az elveim diktálják, ahhoz neked marhára el kell érned, hogy beléd szeressek, és ne 99%-ig bízzak meg benned, hanem 100%-ig - válaszoltam komolyan.

  - Oké. Áll az alku - mosolyodott el lágyan, majd kaptam egy normális, hosszú csókot, amit már inkább illik smárolásnak nevezni, és amire tegnap este abszolút nem volt példa, mert se idő, se lehetőség nem adódott rá. Valahogy a helyzet sose hozta, úgy.

 Valahogy vissza már úgy aludtunk, hogy Geri ráhúzott a mellkasára, így felső testtel rajta aludtam, és csak az alsó testem hagytam meg az ágy puhaságának, meg a hideg paplannak. Geri egyszerűen sugározta a hőt, amikor a gyerek konkrét vámpírnak is elmehetne néha, annyira durván ki tud fehéredni a bőre. Valahogy a nyáron is hiába volt sokat kint, nem sokáig tartja a bőre a nyári színárnyalatot. Bár, azért még látszik belőle valami.

  - Szeretlek, Baba - suttogta, mikor már majdnem elaludtam.

  - Én is szeretlek, Kicsim - motyogtam félálomban.