Hajnal Johannáról fog szólni ez a történet.
Johit a szíve élteti, a szerelem, hiába a sikernek akar élni. A barátok terén nincs szerencséje. Na de most mi a szitu a srácok felé? Ott is elkerüli a szerencse?
A lányról mit sem kell még többet tudni...
- Mégis mi a bajod? - törte meg a "csendet", ami valójában az electroakusztikus gitár hangja volt.
Ráfektettem a tenyerem a húrokra. Elhallgattak. Onnantól tényleg síri csend telepedett a szobára. Nem voltam képes felnézni, csak bámultam a kézfejemre.
- Mégis mit szeretnél hallani? - kérdeztem vissza halkan.
- Az igazat. Hogy mégis mi történt veled... - A hangja lágyan szólt, viszont valami azt súgta, hogy erős indulat rejtőzik mögötte.
- Az történt - néztem fel végre, bele pont a szemébe -, hogy nekem még mindig van barátom. Pasim, tudod? És ő a te legjobb haverod, tehát marhára nem kellene itt lennem, veled, együtt. Nem szabad összejönnünk a háta mögött.
- Miért? Nem jöttünk össze? - mászott le az ágyra, és letérdelt elém.
- Nem. Az...a tegnapi...csak egy...
- Egy mi?
- Egy csók volt. És a mai...a mai...csak egy...baráti találkozó, egy megbeszélés...ilyesmi.
- Aha. Szerintem elég nyilvánvaló. Együtt vagyunk, vágod? - fogta meg mindkét kezem. Egymásba fúródtak a tekintetek.
Teljesen összezavart. Már nem tudtam, mit érzek, hogy hogy vagyok abban a pillanatban, hogy miként jutottunk el idáig...semmit sem értettem. Azt meg végképp nem, hogy miért érzek Geri iránt sokkal többet, mint, amit Kolos iránt valaha is. Egyszerűen borzasztó szerelmes vagyok - erre jöttem rá, ott, akkor. Hogy szeretem.
- De Kolossal mi lesz?
- Kolos kb három napja kavarog a hátad mögött Nusival újonnan. Nem hiszem, hogy bánná - közölte egy szem rebbenés nélkül.
Szíven ütött a dolog, hiszen Kolos ezt elhallgatta. Jó, én is elhallgattam, de...
- Ezért mertem lépni feléd. Nem másért. Tisztában vagyok vele, milyen lelkiismeretes, kis fruska vagy - tűrt mosolyogva egy tincset a fülem mögé.
Elnevettem magam. Ő közelebb hajolt, és megcsókolt. - Sz...
- Shh - tettem a mutatóujjam a szájára. - Nem kell most kimondanod. Még nem vagy képes rá. Majd...majd akkor mond, ha már igazán ismersz. Addig ne áltass se engem, se magadat.
- De... - Egy csókkal elhallgattattam. Nem bírtam tovább hallgatni. Félek, hogy elveszítem, csak mert elhiszi, és...ahh. Hagyjuk is. Olyan mindegy.
Feküdtünk az ágyán, én az ő mellkasán pihentettem a fejem. Simogatta a hajam, ha úgy támadt kedve, összepuszilt mindenhol, ahol csak ért.
Random megszólalt a telefonom. Felvontam a szemöldököm, mikor megláttam a nevet a kijelzőn. Oké, hogy ennek a srácnak megvan a száma, de ő erről nem tud. Viszont akkor honnan tudja a számomat? Mert én, fix, hogy nem adtam meg neki, és szerintem más se.
- Szia Sibi - vettem fel a telefont. (Sarlait én Sibinek szoktam hívni, mert mit tudom én. Nekem így áll a számra a neve, de ezzel nem vagyok egyedül. Mivel Sarlai Bálint a teljes neve az úrnak, ilyen szép kombináltuk össze a nevét.)
- Szia Johi! Tudtam én, hogy megvan neked a számom! - Láttam magam előtt az arcát. Az a hülye hangsúlyozás megjelentette velem Sarlai képét, ahogy olyan idiótán vigyorog, és a mutató ujját rázza.
- Mivel Geri mindenkinek körbeküldte még anno - néztem hátra a mellettem könyökölő fiúkára.
- Anno, két hónapja? Tudok én a dolgokról, de egyébként nem mindenkinek küldte el. Na, de. Lényeg, a lényeg, hogy miért hívtalak. Lenne itt valami, ami érdekelhet téged.
- Mégis mi? - vontam össze a szemöldököm.
- Gyere el, és meglátod. Ma délután, 5-kor a Kodályba. - Ki is nyomta.
Hanyatt vágtam magam, a kezem leejtettem magam mellé, benne a telefonnal, és a plafonra tévedt a tekintetem. Gondolkozni terveztem, de aztán feltűnt egy kép a plafonon. Gyanakvó pillantásokat vetettem Gerire a szemem sarkából, de ő csak vigyorgott. Jól tudta, hogy miért méregetem olyan furcsán. Fogalmam sincs, honnan van meg neki az a kép rólam, tekintve, hogy egyedül instára lett kirakva, ott a profilom viszont privát, ÉÉS Geri nem követ. Se a haverjai. Vagy talán a Sarlai. Talán. Illetve hazudok. Geri követ egy ideje, meg többi Kodályos jó madár is, vagyis azok, akikkel fenntartom napi szinten a kapcsolatot, de ezt a képet még, mielőtt elfogadtam volna a kéréseket, előtte pár nappal szedtem le. Tényleg nem tudom, hogyan került fel PONT az a kép RÓLAM a plafonjára.
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Ez az edzőtermünk mögött készült. A kép készültekor írhattunk májust azt hiszem. Igen, némiképp fekete mániás vagyok/voltam, bár egy ideje igyekszem, cukibb, színesebb irányba terelni önmagam, mivel számomra valahogy a fekete komolyabb hangulatot teremt, és bezárkózok tőle, ahogy megingok. A színes, vagy akár csak világosabb árnyalatok, például a fehér, vagy a nagyon világos szürke kicsit feldobnak, és olyan vidámabb légkört teremtenek mind körülöttem, mind bennem. Jobban érzem magam tőlük. Viszont reggelente, sokkal jobb érzés feketét felvenni, mint színeset. De hát...ha a színeset mellőzöm, akkor kb a ruhadarab felvétele után egy fél órával, ha nyugisan készülődök; elmegy az életkedvem, és ezt halál komolyan mondom.
Tudom, fura vagyok, nem kell mondani, tisztában vagyok vele.
