Szívem //BEFEJEZETT//

7. rész

 Szombaton, vagyis az ominózus találkához viszonyítva, másnap, ismét találkoztunk Gerivel.

Tekintve, hogy a fiúkánk még a buszom távozása után tovább virrasztott a város utcáin, és csak hajnalban ért haza, így csak délután mentem át hozzá. Úgy beszéltük meg, hogy 2-re megyek hozzájuk.

Míg kényelmesen kiértem a buszmegállótól a házukig, nyugtatgattam magam, hogy ez végül is nem megcsalás, csak...valami szerelem, vagy barátság, amit meg kell vitatni, hogy hogyan tovább. Kár, hogy nem sikerült erről meggyőznöm magam. Eldurrantottam vagy 2 szál cigit emiatt. Hó cipőm tele volt mindennel. Főleg, hogy a dohányzásról is nem ártana leszoknom, ha már úgyis sporttal szándékozom tovább menni a későbbiekben. Ahh, mindegy. Majd leteszem.

Túl ideges voltam akkor, hogy reálisan, nyugodt fejjel, higgadtan végig tudjam gondolni a dolgokat.

Johi: Szép jó reggelt álom szuszék! Csengetni kell nálatok, vagy nyitva lesz a kapu, az ajtó, és lazán sétáljak be?

Geri: Neked is jó reggelt xd. Csak sétálj be lazán. Tudod, melyik a mi lakásunk?

Johi: Jaja, de mégis hogyan kell bemenni, vagy hol van a bejárat?

Erre kaptam egy rakat röhögős emojit, és végül abba maradtunk, hogy lemegy az udvarra, és együtt megyünk be hozzájuk.

Hát, de na. Ilyen 4-es ikerházszerűségben laknak, és nem biztos, hogy fixen az az ő lakásuk, amelyikről én úgy tudom, hogy az ő tulajdonuk.

 Szürke köntösben állt az ajtó előtt, kezében egy szál Marlboro. Röhögve lökte el magát az ajtótól, és nyitott kaput. - Fáradj beljebb!

Míg ő becsukta a kaput, én megálltam mögötte, mert hát basszus! Nem tudom a járást. xD

  - Menj csak előre - vigyorgott.

  - Marha vicces vagy - forgattam a szemem totál zavarban, és inkább félre álltam az útjából.

 Ahogy tovább haladtunk az előszobán, és beléptünk a konyhába, rögtön az anyukájával találtam szembe magam.

  - Jó napot kívánok! - mosolyogtam illedelmes. Mert hát mégis tanár az anyja, meg vagy' 40 éves, és hát...így nincs pofám "helló"-val köszönni neki.

  - Szia - mosolygott vissza kedvesen azokkal a lélekbe látó, kék szemeivel. Ami azért elég para, mivel mind Gerinek, meg a testvéreinek is, barna a szeme. Gondolom az apukájuk szeme lehet/lehetett barna. (Nem tudok semmit a családfőről, ami elég szomorú.) - Frivaldszky Karola - nyújtotta a kezét.

  - Hajnal Johanna.

  - Te is Revüs vagy, mint ez a jó madár? - biccentett szórakozottan a fia felé.

  - Igen, igen. Csak én más szakon vagyok.

  - Ó! És mit tanulsz?  - érdeklődött látszólag kedvesen, bár nem igazán tudtam eldönteni, hogy a látszat ezúttal csal-e, vagy tényleg az, amit mutat kívülről.

  - Közgazdaságot.

  - Helyes - bólogatott. Mintha megkönnyebbült volna. Pedig nálunk nem igazán vannak olyan szakok, amikben nem lehet elhelyezkedni, vagy olyanok jelentkeznének rá, akiket a társadalom elítél. - Itt laksz a közelben, nem?

  - De. Bár az életem eddigi 90%-át ebben a városban töltöttem - vallottam be zavartan.

Geri kihúzta a széket, és leült. Felkönyökölt az asztalra, és jól szórakozva magában nézte, ahogy az anyja konkrét kihallgatás alá vet.

  - Itt tanultál ezelőtt is?

  - Igen. A Sport Tagozatosba jártam, előtte meg a hozzá tartozó óvodába 2 évet. Meg hát órák után mindig az edzések, és tudja, egy idő után megjelennek a barátok is... - néztem félre visszafojtott mosollyal, mert beugrottak a képek, mikor a régi klikkel állandóan a városban császkáltunk, akikkel igazság szerint, még edzésekre mindig együtt járunk. Remélem, azért, hogy hiába zártak ki az osztályból a társaim, ez a baráti kör újra összejön.

  - Persze, tudom - nevette el magát Gerire nézve. - Jól van - mosolygott rám, olyan szívből jövően. Viszonoztam ezt a gesztust. - Menjetek fel. Indulás - vágta hátba Gerit. - Nem illik megvárakoztatni a hölgyet.

  - Jajj, Muter! - tápászkodott fel röhögve. - Te faggattad itt az elmúlt 5-10 percben, és még te papolsz itt az illemről.

  - Gergely!

  - Karola - nézett vissza rá erélyesen, én meg így ott álltam, hogy mondom most mi a francot kéne csináljak? Nevetni se mertem.

  - Indíts! - utasított minket nevetve az anyukája.

 A szobájába beérve körbenéztem. Igen. Mint minden fiúnál, de komolyan mondom. Itt is ugyanúgy zöld a szobafala. Rettentő snassz a szobája, mégis borzasztóan egyedi. Illetve lehet, hogy az egyedi hatást csak a szoba jobb sarkában elhelyezkedő hangszerek keltik. Dobfelszerelés, a mellé támasztva egy basszus gitár, az mellett meg egy másik, egy elektroakusztikus.

  - Ülj le nyugodtan. - Kattant az ajtó, ahogy becsukta, majd ledobta az íróasztal előtt lévő székre a köntöst. A szekrényhez lépett, és felkapott egy pólót. Én meg, khm...kissé zavarban voltam, a hiányos öltözetét látva, úgy hogy inkább az ágyra terítettem félbehajtva a dzsekimet, és a hangszerekhez léptem. Mondjuk...utána se lett sokkal jobb a helyzet, mert a bokszerre nem méltóztatott egy nadrágot felvenni, de legalább a felső teste takarva volt. Ez is jobb, mint a semmi...

A nyakamon éreztem a leheletét, de próbáltam nem tudomást venni róla, ami abszolút nem is sikerült. Ellenben, ami igazán kizökkentett a "leszarom" szerepemből, az az volt, mikor a csípőmre helyezte a mancsait.

Megpördültem, és majdnem sikerült lendületből le is pofozni. - Na ide figyelj! Ne nyúlj hozzám, értve? Nem azért vagyok itt, hogy veled enyelegjek, tiszta? - kérdeztem higgadtan, szép, lassan. Kár, hogy belül pedig sík ideg voltam abban a pillanatban.

  - Ja, vágom - simított végig a nyakamon, amitől tiszta libabőr lettem. - Viszont, az érzéseidet nem tudod palástolni - karolt át a derekamnál, és magához húzott. 

A vállára hajtottam a fejem. - Ne kísérts - suttogtam.

  - Ugyan. Bár neked Kolos a mindened elviekben, ő se angyal. Viszont hozzám képest talán mégis. És az ördög barlangjában nem a kóbor lelkek akarata érvényesül - suttogta a fülembe, majd belepuszilt a nyakamba. Beleborzongtam.

 Egy határozott mozdulattal meglöktem a mellkasánál, és hátraesett az ágyra. Levettem a tartóról a gitárt, nyakamba akasztottam, és leültem a székre, ami a hangszerek mellett állt. Elkezdtem játszani.

Hirtelen marhára elegem lett Geriből. Már nem is tudtam, mit keresek nála.