Szívem //BEFEJEZETT//

6. rész

 A pénteki napot konkrétan végig izgultam, és érezni lehetett az feszült légkört, ha Gerivel egy légtérben voltunk. Feszült voltam, cseszettül. Kolos is érezte ezt rajtam. De hiába kérdezgette, mi a bajom, nem mondtam el. A végére bekamuztam, hogy azt sajnálom, hogy ma nem lesz még edzésem. Ez  ilyen féligazság szerű volt. Sajnáltam, valóban, de kisebb gondom nagyobb volt perpillanat az álmaimnál, bármilyen furcsán is hangzik ez ilyen formában.

 Mikor buszoztam vissza a városba, a farmerdzsekim ujját szanaszét dörzsöltem. Izzadt a tenyerem, remegtem, mintha fáznék. Borzasztó rossz érzés volt, hiszen, együtt vagyok Kolossal, akinek Geri a LEGJOBB haverja. Az meg a másik, hogy vagy fél éve nem váltott ki belőlem semmi ilyesmit Geri, és már elhittem, hogy elmúlt.

Remélem, hogy nem hamisan diagnosztizáltam a helyzetem, mert ha mégis...nem akarom megcsalni Kolost.

 A Kodályban már csak egy kocsi volt, a motorháztetőnek neki volt dőlve valaki. A térdén támaszkodhatott. Nem tudtam ki az. Annyit tudtam 100%-ig biztosra, hogy bárki is legyen az, aki ott áll, nekem háttal, nem a legjobb állapotban - látszólag -, ő  egy Kodály tag lesz.

 Akkora csend volt, amekkorát ebben a városban még sosem tapasztaltam egészen addig a napig. A lépteim hangjára koncentrálva kerültem meg az autót, hogy lássam, kitől kéne megérdeklődnöm: mégis merre van Geri.

  - Te jó ég - kaptam el az állát, és jobbra, majd balra fordítottam. - Te hülye! Mégis mit műveltél, már megint?

  - Én? - keserűen felnevetett, és félrenézett, kirántva az állát a kezemből. - Semmit.

  - Akkora egy.... - fojtottam el gyors az indulataimat.

  - Fasz vagyok? Tudok róla - hajtotta le a fejét zsebre tett kézzel. - Megyünk?

  - Ja, mehetünk.

Ellökte magát a járgánytól, és lesétáltunk a Duna partig. Leültünk az egyik alsó lépcsőfokra.

  - Na hát... Ez - mutatott a bevert, sebes képére - egy külön sztori. Amiért itt vagyunk...hát... Ez nagyon hülyén fog kijönni.

  - Mondjad - sürgettem aggódva vizslatva továbbra is az arcát. - De utána a képedről is mesélj egy kicsit.

  - Rendben. Nos - nyelt egy nagyot. - Tudod, van az a dolog, hogy amíg kellesz valakinek, addig lebeszéled magad róla, mert biztos hogy nem, közben meg mégis tudod, hogy de! Mert simán lenne esélyed, ha nem lennél ennyire beszari. - Már kezdtem érezni, hogy az fog történni, amit előre sejtettem. - Aztán az a valaki másé lesz...és pofára esel, hogy "hú, baszd meg, ezt elcsesztem, de nagyon". És próbálod jóvá tenni, de folyton csak bénázol, és hát... - 2 perc hallgatás. - ...rájössz, hogy kurvára szereted - hajított bele tiszta erőből egy követ a víz közepébe. - Ez a bajom.

  - És ki az illető? - szinte már suttogtam, kiszáradt a torkom teljesen.

  - Szerinted? - fordult felém szomorúan. Lepillantott a számra, majd vissza a szememre. Ezt még háromszor megismételte.

  - Geri... - kíséreltem meg elfordulva félrepillantani, de az államnál fogva visszafordított magával szembe. Farkas szemet néztünk.

Remegtem, de féltem kimutatni. Görcsölt a gyomrom, és hányingerem volt. Rázott a hideg, közben úgy éreztem, megsülök. És az a furcsa fény mindkettőnk szemében, és a kifejezés az arcunkon... Mintha maga Kolos állt volna köztünk, és egy üveges fia lett volna. Mintha csak ő akadályozná meg azt, amit úgy se fogunk tudni kikerülni.

  - Van egy cigid? - ingattam a fejemet csalódottan, és lesütöttem a szemem.

Szó nélkül felém nyújtotta a dobozt. - Kösz. - Meg is gyújtotta. Közben a tekintetek megint egymásba fúródtak, és megfeledkeztem a számban égő dohánnyal töltött hüvelyről. Akkora a levegőt vettem, hogy konkrétan beleköptem két ujjam szorításába a cigarettát. - Azt a kurva - görnyedtem össze köhögve.

Geri elkezdett röhögni rajtam, közben ütögette a hátam. - Belepusztulunk mindketten, ha a dolgok így mennek tovább.

  - Én már nem tudom - tüdőztem le egy jó adag füstöt, majd kifújtam.

  - Én viszont tudom.

 Olyan gyorsan történt minden, hogy időm nem volt felfogni.

Elkapta ismét az állam, maga felé fordított, és füsttel együtt megcsókolt. Azt a rohadt... Régen mennyire ki akartam ezt próbálni!

...és most talán pont a legjobb, a legmegfelelőbb emberrel volt benne részem.

 El akartam lökni, de képtelen voltam. És sajnos rá kellett jöjjek: szeretem Kolost, de Geribe még mindig szerelmes vagyok. És lehet, hogy az is maradok...

 Fogalmam sincs, hogy, s mint kerültem Geri ölébe, de mikor elváltunk levegő hiány miatt, és kinyitottuk a szemünket, lovagló ülésben ültem rajta, ő meg a derekamat fogta a dzseki alatt, vagy karolta át. Nem is emlékszem pontosan, egyszerűen annyira megzavarodtam ettől az egész szituációtól.

  - Velem maradsz? - csak ennyit kérdezett.

  - Veled, örökre, miután mindennek vége - csak ennyi volt erre a válaszom.