- Visszafogva -

« 4. fejezet »

- Mindenh rendben? — kérdezte perverzen mosolyogva, eleve tudva a választ. Megbolondít...!

- Igenh... cs-csak ne hagyd abbahh...!
Egymáshoz tapadtunk és egyszerre mozogtunk, éreztem őt. Mindenét. Ez a fantasztikus érzés... nem akarom hogy vége legyen...!

- Ahh! Ha így folytatod én... énhh... — nyöszörögtem, mozdulataira.

- Te mihcsoda?

- Ehhl... Elhakaro...hhh — gyorsított a tempón.
Elvesztem a fejem... a gondolataim nem tudnak velem lépést tartani. Hosszú barna haja belelóg a szemébe, az ajkai puffadtak, a bőre szinte éget. Többet és többet akarok belőle.

- Ahhhw...! — nyögdécseltem alatta.

Csókjaink elmélyülnek. Vékony vállait átkarolom, közelebb húzom. Átjár egy kellemes borzongás.

Abigél!

.

.

.

Abi!

.

.

.

- Abigél! Ébredj, mindenki elment.

- A-Aba? — törlöm meg az álmos szemem.

- Az hát, lóduljunk haza. Még van egy próbám a srácokkal. — Abának van egy együttese amit hobbiból hoztak létre. *vele együtt hárman* Volt már pár koncertjük, nem nagyok, de én büszke vagyok rájuk. Amúgy nagyon ügyesek. Mostanában egy énekes után vágyódnak, de még nem találtak megfelelő embert.

- És ehhez minek kellett felébreszteni? Mehetnél egyedül is. —  kérdeztem nyújtózkodások közepette.

- Mégsem aludhatsz itt egész délután. Plusz még van egy kis időm. Elakarsz kísérni a buszhoz?

- Persze, csak összepakolok. - álltam fel a székemről.

- Már megtettem neked, ne aggódj. Untam magam míg aludtál. Mehetünk?

- Oh, ömm igen. — ilyet is tud? Megvagyok lepve.

Lesétáltunk a hosszú lépcsőn, a portástól is elköszöntünk.

- És miről álmodtál? — kérdezte, ahogy kiléptünk a bejárati ajtón.

- Honnan veszed, hogy álmodtam is?

- Sehonnan, de álmodhattál, nem? — kérdezte egy hülye mosollyal.

- Buta vagy.

- Nos, valami álom? — nézett rám, mostmár perverzen.

- N-Nem volt!

- Okés-okés. — nevetett fel reakciómon.

Eközben kiértünk a szokásos, régi, jól ismert buszmegállóhoz. Elköszöntünk, majd néztem ahogy eltűnik a nagy sárga busz, rajta egy integető Malackával.

Ezután sarkon fordultam és útnak eredtem. Beraktam a fülesem, és elindítottam a kedvenc lejátszási listám. A zene nyújt nekem megnyugvást a hétköznapi szorongástól. Viszont... Az az álom még hozzám képest is furcsa. Nem szoktam ilyen részletesen álmodni, főleg nem ilyen álmokat. Már ha voltak ilyen álmaim egyáltal—

- Áu, áu, áu... — Mi a?... Miben estem el már megint?!... Nem is miben, hanem valakiben... Evelin!

- Ugye nem fáj?... — kérdezte meglepetten, a hosszú barna hajú lány, miközben felült.