- Visszafogva -

« 7. fejezet »

- Mit akartok tőlem? Tegnap előtt is megdobáltatok pudinggal. Ma mi lesz? Beledugjátok a fejem a WC kagylóba?

- Dehogy is, fúj. Ma nincs hozzád energiám. A legjobb barátod jobban érdekelne. — szólalt meg vinnyogó hangján Lilla... Aki egy k*rva. És szerintem csak azért küldték ide a Földre, hogy tökre tegye az eleve elbaszott életemet. Juhéé...

- I-Igen... — motyogta Petra, szemkontaktust nem tartva. Nem értem miért van egy ekkora lúzerrel, mint Lilla. Jobb barátot érdemelne.

- Mégis mit akarsz tőle? Nem tett ellened semmit.

- Dehogynem!... Oh, értem. — ez a csaj egy idegbeteg... mondjuk, mondom ezt én. — Szóval még nem is mesélte el neked. Milyen rossz érzés lehet neked, hogy a legjobb haverod sem bízik meg benned. Bár mondjuk, te egy eléggé elcseszett ember vagy. Nem csodálkozom. Ki is bízna meg benned? Csak egy kis takony vagy. — nem süllyedhetek le az ő szintjére. Egy normális beszélgetést kéne produkálnom.

- Ha nem akarja nekem elmondani megértem, de ehhez neked mi közöd? Amúgy is, miért nem vele beszéled meg helyettem?

- Ne aggódj, vele is beszélek majd. És van hozzá közöm. Kibaszottul van. Megbánja Aba azt, amit velem tett. Viszlát. — ezzel fogta magát és kisétált az ajtón. Petra utána.

Kíváncsi vagyok, mi ez az Abás dolog. Mindjárt megkérdezem tőle.

Ahogy sétáltam ki a mosdóból, Abát láttam beszélni Petrával. Ahogy meglátott a félénk lány, rögtön elindult útjára. A sebemet az arcomon már elmeséltem a fiúnak, mondjuk kicsit haragudott, azért mert neki nem írtam semmit sem. Amit általában szoktam, úgyhogy jogosan volt feldúlt. Evelin részét természetesen megtartottam magamnak...

- Aba, mit mondott neked? — kérdeztem, ahogy abbahagyta a fejem simogatását.

- Semmi fontosat. Nem érdekes. Indulunk? — Rám mosolygott, de tudom, hogy hazudik.

- Aba figyelj. Megértem, ha nem akarod elmondani, de legjobb barátok vagyunk. Bennem megbízhatsz. Remélem ezt nem felejtetted el, a 11 év alatt. Asszem.

- ... — csendben figyelt engem. Majd egy gondterhelt sóhaj után megszólalt. — Menjünk egy sétára, rendben?

A sulinktól nem messze barangoltunk, nem szóltunk semmit sem. Menet közben találtunk egy parkot, vagyis inkább játszóteret. Leültünk egy padra és mesélni kezdett.

- Emlékszel Orosz Gergelyre?

- A szerdai napra gondolsz? Az instás meleg srác?

- ...Igen. Valójában van kapcsolatom azzal a fiúval. De nem csak látásból ismerem. Nem rég, most kedden... Szerelmet vallott nekem.

- Mi?

- Tudom, hogy furának, meg undorítónak hangzik. De az a furcsa, hogy én nem... tartottam annak.

- Várj Aba. Te azt mondod, hogy az a srác, akit valszeg elpicsáztak a Dökösök, és majdnem kirúgtak a suliból, szerelmet vallott neked?

- Kimondva eléggé érdekesen hangzik, ez fura? — olyan aranyos. — Nem akarom, hogy megutálj emiatt. Fontos vagy nekem...

- Jaj dehogy is, ne légy buta Malacka. Én nem ítélkezek.

Kínos csend keletkezett köztünk. Nem tudtam —vagy inkább tudtunk— mit mondani. Erre nem igazán számítottam.

- Akkor... ezért viselkedtél aznap furcsán? — törtem meg a csendet köztünk — Ezért kérdezted milyen érzés, ha valakit cserbenhagysz? Nem akartad, hogy csalódnom kelljen benned. Azt hitted, ezzel megbántanál, mert neked van szerelmed, nekem pedig nem? — kérdeztem felvont szemöldökkel.