- Visszafogva -

« 8. fejezet »

A délután nagyon jól telt, viszont nem mentünk ki megsétáltatni Maját. Csak azért nem, mert leszakadt az ég. Az eső még most is szakad, pedig már 10 óra van. Jelenleg felelsz vagy merszet játszunk, mert lusták voltunk kitalálni jobbat.

- Aba, te jössz! — szólaltam meg egy picit hangosabban, miközben belenyúltam a csipszes zacskóba.

- Abigél, kezdesz belejönni a játékba? — Evelin nagyon kedves velem, én pedig alig tudok a szemébe nézni. Az egész játék közben engem nézett és mindig mikor találkozott véletlenül a tekintetünk elmosolyodott. Nem tudom elfelejteni azt az estét... Olyan gyorsan történt minden. De most lehet, én vagyok a hülye, de akkor most tényleg együtt vagyunk?

- Oh... Ömm igen. Bocsánat kicsit izgatott lettem.

- Nem kell bocsánatot kérned, még akkor is, ha nagyon aranyos vagy közben. — Hogy tud Evelin ilyeneket mondani?! Megsülööök!!!~

- Abi, nem tudom nem észrevenni, de amikor ti ketten beszélgettek mindig zavarban vagy.

- M-mi? Nem tudom, miről beszélsz. Ugyanúgy viselkedek, mint mindig.

- Evi. — Aba ránézett Evelinre egy nagyon gyanús mosollyal.

- Hm?

- Felelsz vagy Mersz? — félek ettől a mosolytól...

- Merek.

- El tudnád mondani Abigélnek, hogy "Gyönyörű vagy." Egy nagy mosollyal? Csak érdekel, mit reagál. — nem veszi észre, hogy itt ülök velük szembe?...

- Azt hittem már meg sem kérdezed, oké! — beleegyezett!?

- Abigél... — ajajj... Már most olyan vagyok, mint egy rák...

- I-Igen Evelin?... — úgyis tudom mit fog mondani!

Evelin gyengéden megfogta az államat és íriszeimbe bámult. Nagyon közel van hozzám!... Megformálta a szavakat, de nem tudtam figyelni... Jelenleg szörföztem a szeme tengerében... Akármennyire hangozzon ez hülyén. Nem tudom jobban leírni ezt az érzést... Lassan elengedte az arcomat és visszaült a helyére egy hatalmas mosollyal az arcán.

- Abigél! — arra tértem vissza az életbe, ahogy Aba a kezét lóbálja előttem.

- M-Mi...? Igen?!

- Váó. Erre nem számítottam csajszi. Tuti egymásba vagytok zúgva.

- És ha igen? — Evelin! Erre nem válaszolhatsz ilyen lazán! Vagyis de... De akkor sem!

- Tényleg?! És együtt vagytok már?! — ezek figyelmen kívül hagynak engem...

- Én szeretném, ha együtt lennénk, de nem akarom magam ráerőltetni göndörkére. Abigél? — uhm...

- Azt hiszem... Még nem tudom... Nem játszhatnánk inkább?

- Oh, de persze! Játszunk! — Aba meglepődött rajtam, biztos azt hitte máshogy fogok válaszolni. De nekem nem olyan könnyű kimondani azt, hogy együtt vagyunk... Ez nekem túl sok egyszerre.

A légkör megfagyott, de Aba folytatta a játékot.

- Abi. Felelsz vagy Mersz?

- Uhh... Felelek.

- Miért nem állsz ki magadért a suliban? Simán megvédhetnéd magad. Nem azt mondom, hogy nem fogok kiállni érted, de tudnod kell visszavágni.

- Hát... Nincsen sok magabiztosságom alapjáraton, az ilyen dolgokban meg még inkább nincs. Ha gúnyolnak vagy piszkálnak, akkor azt gondolom, hogyha nem mondok semmit, akkor hamarabb elmennek és megunnak. De most legutóbb kiálltam magamért. Mondjuk nem volt valami kellemes az a beszélgetés. Úgyhogy vissza fogok vonulni megint a számmal. Haha...