- Visszafogva -

« 9. fejezet »

Én keltem fel először, Aba leesett a matracáról és teljesen ki van takarózva, Evelin békésen szuszog mellettem. Szája résnyire nyitva van, arca még így is olyan angyali. Megpróbálok csendben kikelni mellőle, nem akarom megzavarni. Miközben felálltam volna valami megragadta a kezem és visszahúzott. Lehuppantam az ágyamra és hátra néztem. Evelin mosolyogva feküdt az álmos szemeivel. Kezét kinyújtotta felém és a csuklómba kapaszkodott.

- Máris itt hagysz?

- N-Nem... V-vagyis igen.

- Hova mész? — kérdezte egy szomorú mosollyal.

Hirtelen huncut mosolyra váltott és elfektetett az ágyon, majd felém mászott. Világos barna haja szemébe lógott, de még így is olyan szép látványt nyújt. Nem tudom eldönteni, hogy menni vagy maradni szeretnék-e jobban. Félek...

- Nem akarsz velem lenni? — kérdezte miközben közelebb jött az arcomhoz. Ez nagyon kényelmetlen így...

Eltoltam magamtól.

- Mennem kell megetetni Maját...

Lemászott rólam és felült az ágyon.

- Abát felébresszem?

- Nem kell... Ne zavarjuk.

Még egy kis ideig kínosan ültünk, háttal egymásnak.

- Nem válaszoltál.

- Mire?... — mert nem szeretnék válaszolni, azért...

- Nem akarsz velem lenni? Látszik, hogy érzel irántam valamit. Te is érzed. Kétértelműen viselkedsz, tegnap este is csókolóztunk, azt mondtad, hogy szeretsz és én is téged. Most meg elhúzódsz tőlem. Nem tudok kiigazodni rajtad.

- N-Nem tudom. Igen érzek valamit, de nem tudom. Nekem nem megy ilyen könnyen... Tudod... Az utolsó kapcsolatom—

- Rendben, adok neked teret. Nem akarom magam rád erőltetni. Fontos vagy nekem. Amikor készen állsz, én itt leszek. — Ő más, mint Márk. Neki számít, mit érzek. Márk csak a feje után ment a kapcsolatban... Már ha nevezhetem, így azt az időszakot.

- Indulunk Abigél?

Kérdően néztem rá.

- Te mondtad, hogy elmész megetetni a kutyust. Ebből gondoltam, hogy elindulunk. - nevetett fel. — Úgyhogy mehetünk? — Annyira imádom mikor ilyen bohókás. Nem akad fent a kínos csendekben sem.

Általában komor vagyok az emberekkel, Aba e felől is kivétel. Viszont mikor Evelinnel vagyok... Úgy érzem, nevethetek őszintén.

- ...Igen. D-De próbáljunk meg nem hangoskodni. — mosolyodtam el végül.

Mindig olyan zavarban vagyok, mikor csak ketten vagyunk. Néha elfelejtek megszólalni. Ilyenkor eszembe jutnak azok, amiket ketten csináltunk. Azok a csókok. Félek tőlük... Félek a szerelemtől. Egyáltalán nem vagyok magabiztos...

- Akkor menjünk. Tegnap nagyon hiperaktív volt, remélem nem baj, ha játszok vele. — jött mellém.

- Dehogy, örülök, hogy van valaki, aki lefárasztja. Ha már én nem tudom. — mosolyodtam el egy pírral.

Elindultunk az ajtómhoz és elmondtam Evelinnek, hogy nem szabad felébreszteni a szüleimet. Kinéztem. Sehol, senki.

- Gyere. — rögtön jött is utánam. Kicsit detektívérzésem van. Bár már megszoktam. Abával is ezt csináljuk. Gázos, de legalább újra gyereknek érezhetem magam.

Csendben megetettük Maját és eldöntöttük, hogy mi is meg reggelizünk. Meleg szendvicset csináltunk, mert az gyorsan megvan, és egész halkan lehet megcsinálni. Miközben készült a reggeli Evelin Majával játszott. A kedvenc kötelével piszkálta és szórakoztatta a kis Corgit. Miközben ettünk elkezdtünk beszélgetni.