Mi az a szerelem? Már régen ráuntam a válaszkeresésre, ráuntam várni az igazira.
Méghogy boldogság. Azok után amiken átmentem, csoda hogy nem estem szét... Vagy mégis?... Ha igen, valaki összerakna?...
!!!Ez egy lányxlány sztori, ha nem tetszik ne...
A házunkhoz érve, megöleltük egymást. - Minden rendben lesz. — suttogta a fülembe, miközben karjaiban tartott.
- Köszönöm hogy így foglalkozol velem. Pedig nem érdemlem meg.
A vállamnál fogva kissé távolabb tolt magától, és mélyen a szemeimbe nézett.
- Ne mondd ezt. Mindenki megérdemli. — mondta komoly arccal, majd elmosolyodott.
Telefonszámot cseréltünk és megbeszéltük hogyha bármi van, írjunk a másiknak. Ezután elköszöntünk újra és kicsit félve beléptem a házba. Az ajtó zárva volt. Nincsenek itthon a szüleim. Szerencsére. Kinyitottam a bejárati ajtót és Maja futott elém. Felvolt pörögve mint mindig. Ugrált, forgott, csaholt. Mindent a kajáért ugyebár. Levettem a kabátom és a konyhába indultam, hogy megetessem az éhes Corgit. Miután elégedetten teli hassal aludt mellettem, a nappali egyik kanapéján, elindultam megtanulni holnapra. Lassan felálltam mellőle, a táskámért nyúltam és megindultam a szobámba. Ledobtam "batyumat" az íróasztalom mellé és tanulni kezdtem. Másfél óra múlva kész is voltam. Háromnegyed 4. Nem tudom mit csináljak. Ebben a pillanatban csapódott ki a bejárati ajtó. Felugrottam ijedtemben. Maja ugatásba kezdett, és folytatta olyan hangosan ahogy csak bírta. Tudom ki az... Hallom a lépteit, ahogy jön fel a lépcsőn.
- Te kis szaros?! Mikor értél haza?! — csapódott ki hirtelen, teljes erővel az ajtóm. Ez az apám. Részeg... megint.
- Nem rég. Pár órája...
- Az szép! Tudod te meddig van kijáród, vakarcs?! Azt hiszed bármit megtehetsz csak, mert 17 vagy?! Egy kis taknyos gyerek vagy, akinek tudnia kellene, hogy hol van a helye! Példának okáért mi ez a hangnem, velem szemben?! Tiszteletlen patkány! Csak pár szabály van, azokat sem bírod betartani! — elegem van ebből a szarból...
- ...Nem mindegy?...
- Mit ugrálsz te itt nekem?
- Mondom nem mindegy?! Olyan vagyok nektek, mint egy rongy! Miért nem szórakozhatok?! Egy tini vagyok, megérdemlem a pihenést. És ha a barátaimmal akarok lenni, akkor mivan? Armageddon? Tsunami? Vagy van valami nyomósabb ok, amiért nem mehetek ki?! Vagy csak szimplán seggfejek vagytok és nem akartok élni hagyni?! — basszus... ezt az utolsót nem kellett volna...
Lassan közelebb sétált és hirtelen, teljes erejéből felpofozott. Beleszédültem és a földre estem. Nem hallottam mit mondott még hozzá, nem értettem tisztán. Csak az ordibálását vettem ki. Lassan felültem és az égő arcomat fogom. Borzalmasan fáj. De nem annyira, mint az eddigiek. Éget és bizsereg a helye. Faarccal hallgattam ahogy ócsárol engem, és a barátaimat. Plusz még az ő szüleiket.
Mikor kitombolta magát, még pár kurvaanyázás után, becsapta a szobám ajtaját és elment. Egy könnycsepp gördült le a kipirosodott almácskámon, majd egy másik és egy másik. Miért ilyenek velem? Nem tettem semmit. Csak a barátommal voltam sétálni. Ez nem olyan nagy dolog ami miatt ilyesmit érdemelnék. Mi lesz ha egy nap elmegyek valami buliba? Ott általában másnap hajnalban mennek haza emberek. Amúgyis honnan tudták, hogy mikor értem haza?... Ahg, hasogat a fejem... Írnom kéne Abának vagy Evelinnek... Írok Evinek. Megígértem neki. Mondjuk nem hittem volna, hogy ilyen hamar kerül rá sor. Szipogva és remegve írtam meg a szöveget.
¡Ay! Esta imagen no sigue nuestras pautas de contenido. Para continuar la publicación, intente quitarla o subir otra.
