Ha az életed lángra lobban [ BEFEJEZETT]

Prológus

Vasárnap este a nappaliban néztem a Tv-n az egyik kedvenc sorozatomat. Nem rég fejeztük be a családi vacsorát. Anya és apa a szobájukban voltak, szerintem már aludtak. Már félálomban voltam én is, amikor égett szagot éreztem és az emeletről füst áramlott le, láttam hogy hatalmas tűz csóvák vannak a lépcsőnél. Elkezdtem felrohanni a szüleimhez de a lépcső beszakadt alattam és elájultam. Pár nappal később egy korházban ébredtem. A szüleim nem élték túl.

Ez 8 éve történt. Most a szobámban ülök, és bámulom az üres fehér falat. Vagyis hát inkább nem is az én szobámban hanem egy idegen család vendég szobájában amiben én alszom. Ez már körülbelül a hetedik család akik befogadtak. Miután két hónap múlva kiengedtek a korházból elvittek egy árvaházba ahol három hetet töltöttem. Utána bejött egy fiatal pár és elvittek. Egyszer sem szóltam hozzájuk, feleslegesnek gondoltam. Két nap múlva el is szöktem. Már meg sem bírom számolni hányszor szöktem el, és most sem tervezek sokáig maradni, mivel megint ezek is beakarnak íratni egy új suliba mondván el kell végeznem a 11. osztályt. Pedig elvagyok én az "otthon" tanulással. Meguntam már hogy mindig újra be kell illeszkednem. Mindig én vagyok a fura,magának való új csaj. Mióta elveszítettem a szüleimet nem nagyon beszéltem senkivel, max kettő szót. És azt se önszántamból. De most szombat reggel 8-óra van és valaki kopog az ajtómon. -Igen?

- Carol vagyok. Bejöhetek?- Nem válaszolok a kérdésre. Carol a mostani nevelő anyám. De már nem sokára. Gondolom magamban. Ma délután összepakolok és eltűnök innen a francba. Már alig várom hogy betöltsem a 18-at és ne keljen nekem gondviselő. Carol bejön a szobámba bár én nem engedtem meg. Semmi kedvem vele beszélni.

- Csak azért jöttem hogy elmondjam ne felejtsd el hétfőn megyünk az új iskoládba beiratkozni.- na még csak ez hiányzik nekem. Utálok suliba járni és eljátszani hogy minden rendben. Mindenki azt mondja hogy az idő segít, de nálam ez nem igaz. Mindig álmomban az égő házunkban vagyok és látom ahogy minden eltűnik amit szerettem. A hintám a kert közepén, az összes családi fotónk a falról, apa kedvenc foci mez gyűjteménye, anya összes festménye. Minden. És a szüleim is.

- Aha persze, nem felejtem el.

- Akkor én nem is zavarlak- és végre valahára ki ment. Nekem ez az egy perc is egy órának tűnt. Mondjuk az eddigi nevelő szüleim közül még mindig ő a legnormálisabb. Volt olyan család akiknél volt három négy-öt éves kisgyerek és egyfolytában ordítottak ,és többször is volt, hogy mezítláb bele léptem a legojukba. Az nagyon nagyón tud fájni. Náluk négy hónapig voltam, de utána meguntam a folytonos üvöltést és nem is éreztem valami otthonosan ott maga ezért elszöktem. Bár nem az volt a legrosszabb. Amikor 13 voltam akkor egy Gilbert nevű családnál voltam. Összesen négyen voltunk a házban, egy anya aki egyfolytában eljárt a barátnőivel bulizni, egy apa aki mindig ittas állapotban volt és a 15 éves fiuk aki meg nem tudta letenni a PS-ét. Egy elég lepukkant házuk volt, bár megértem, mert szerintem alig jártak dolgozni. Amikor egyszer haza értem a helyi, szintén lepukkant suliból (ahol, nem viccelek penész szag volt minden teremben) akkor az apuka megint hulla részeg volt, bementem a kis konyhába, hogy igyak egy pohár vizet, de ő utánam jött és mondván ez az ő háza, megfogta a kezemet és kihajított az ajtón. A karomon lévő égési sérülések felszakadtak és elkezdtek vérezni. Azon a helyen a kezem még mindig véraláfutásos. Ezek után azonnal elmentem. Ott egyébként egy hétig voltam. Szerintem csak azért fogadtak be, hogy kapjanak pénzt az államtól.

Felállok, oda megyek a táskámhoz. Nincs valami sok cuccom csak egy hátizsákom amiben alig van valami. Csak pár póló, pulcsi, nadrág. Ezen kívül csak egy nyakláncom van amit 5 éves koromban kaptam anyutól és azóta le sem vettem. Szívecske alakú medál ami kinyitható. Az egyik felében anya, a másik felében apa képe van. Nagyon hiányoznak. Megfordulok és bele nézek a tükörbe, ami az egyetlen dolog ami az üres falon van. Minthogyha anyát látnám. Nagyon hasonlítok rá. A hajam ugyan olyan világos szőke enyhén hullámos mint neki. Most körülbelül olyan magas is vagyok mint anya volt. Viszont a szememet apától örököltem. Olyan szürkés zöldes mint neki volt. Nem mondanám magamat valami egzotikus szépségnek, inkább olyan átlagosnak. A ruháim sem különlegesek. Szinte mindegyik ugyan olyan mint a másik. Mondjuk nincs is valami sok. Most éppen egy fekete szűk farmert, és vörös pulcsit viselek. Megfordulok és kimegyek a szobából. Carol elment dolgozni. Körbe járom a házat, hátha találok valahol egy kis pénzt. Nagyon rossz szokásom, de mindig mielőtt lelépek valahonnan elveszek egy kis pénzt. Csak azért csinálom hogy tudjak miből kaját venni magamnak. Eddig még soha nem vettek fel semmilyen állásra, mert sose voltam senkinek szimpatikus, vagy túl bunkónak találtak. Egy kivétel volt eddig, amikor egy kávézóba felvettek, de már az első napomon kirúgtak mert egy idős hölgyre bunkón rászóltam, hogy szedje már ki gyorsabban az apróit a pénztárcájából, mert nem érek rá egész nap. Most azért miért kell kirúgni mert megkértem hogy siessen már? Találok a pulton húsz dolcsit és elteszem a zsebembe. Vissza megyek a szobámba és össze pakolom a táskámat. Fogok egy papírt és egy tollat és írok Carolnak egy levelet

Köszönöm, hogy pár hónapig lakhattam nálad, de én nem szeretnék senkinek sem a terhe lenni. Őszintén eddig te voltál a legjobb nevelő anyám, de én inkább egyedül szeretnék lenni. Sok boldogságot. Elizabeth