Ha az életed lángra lobban [ BEFEJEZETT]

19.

Reggel megint az ébresztőre ébredek. Minden erőmet össze szedve, egy mérges, de határozott mozdulattal rácsapok, a hangforrásra, ezzel megszüntetve a hangos csörgést. Rá nézek a mellettem békésen szunyókáló fiúra, és elmosolyodok. Meg se moccan. Én nem értem, hogy hogyan tud ilyen mélyen aludni minden nap. Támadt egy ötletem. Ha erre sem fog felébredni, akkor ahoz már tényleg tehetség kell. Feltornázom magamat ülő pozítcióba, majd ki szállok, a pihe puha ágyból. Lecsoszogok a lépcsőn, és a konyhába megyek. Lehet, hogy kicsit meg fog rám haragudni, de majd meg békél. A polcokon kotorászva, a leg nagyobb pohár után kutatok. Hogy miért van neki egy fej nagyságú korsója, azt nem tudom.  De, ez pont tökéletes is lesz.
Megtöltöm hideg vízzel, és vissza indulok az emeletre. Adam ugyan abban a pózban alszik, mint ahogy hagytam. Oda ballagok az ágy széléhez, és megállok mellette. Felemelem a kezemben lévő vízzel teli korsót, és ráöntöm Adamre. Kipattan a szeme, és prüszkölve felül az ágyon. Nem bírom ki nevetés nélkül, mert olyan vicces felyet vág, ezért hangos röhögő görcsben török ki.   - Ugye tudod, hogy ezt nem úszod meg? - kérdezi gyilkos tekintettel, de látom a szeme sarkában, a nevető ráncokat. Kipattan az ágyból, és elindul felém, mire én kifutok a szobából. Hallom hogy ő is jön utánam, ezért lerohanok a lépcsőn, és bebújok a konyha pult mögé.  Amikor már azt hittem, hogy megmenekültem, akkor Adam hátulról felkap és a hátára tesz, mint egy zsák krumplit. Ilyedtemben egy halk sikoly féleség hagyja el a számat.  Próbálok szabadulni, de erősen tart magához, és így semmi esélyem sincs. Elindul velem a lenti fürdőszoba felé, amiben a zuhanyzó van.  - Adam hova viszel?! - kérdezem kissé hisztérikus hangsúllyal.  - Majd meg látod. - mosolyodik el pimaszul.  Belép velem a helységbe, és letesz a hátáról a zuhanyzóba. Selytem, hogy mire készül.  - Nem mered. - mondom neki ilyedt tekintettel.  - Dehogynem. - mondja vigyorogva.  -  Ne csináld. - próbálok menekülni, de elállja a zuhany kabin kilyáratát, ezálltal elzárva előlem a menekülési útvonalamat.  - Vizes lesz a hajam és akkor meg kell szárítanom, ami sokáig tart, ezért el fogunk késni. - hadarom el.  - Nem érdekel. - mondja még mindig mosolyogva.  Rájövök, hogy innen már nem menekülök, ezért össze szorítom a szememet, és a számat, és így vároma végzetemet.  Adam megnyitja a csapot, és rámzúdul a jéghideg víz. Kiráz a hideg, de már kezdem megszokni. Résnyire kinyitom a szememet, és meglátom, ahogyan önelégült vigyorral áll elöttem. A piszamám teljesen átázott, és rá tapadt a testemre. - Most örülsz? - kérdezem didergő szájjal.  - Nagyon is. - néz vigig rajtam.  Kitárom a karjaimat, és boci szemekkel nézek rá. Adam nevetve beszáll mellém a zuhany kabinba, én meg boldogan
megölelem.  Egyből felmelegedek, az érintésétől.  - Én próbálok rád most haragudni, de nem megy. - motyogom a nyakhajlatába.  - Ezt éreztem én is reggel. - mondja nevetve.  - Szeretlek kicsim. - mondja eltolva magától, hogy a szemembe tudjon nézni.  - Én is szeretlek. - mondom neki, majd megcsókolom.

A suliba kicsit késve értünk be, mert mind kettőnknek meg kellett száritkoznunk, és nekem a hajszárítás nem öt perc, ugye bár. Egyébként semmi érdekes nem történt az órákon, mindedjik szokásosan dög unalom volt. A folyosón még mindig mindenki meg bámult, vagy beszólt valamit a kinézetemre. Nem mondom, hogy nem ütött sziven, de Tiffany mindig mellettem volt és elküldte azokat melegebb éghajlatokra akik valami rosszat mondtak rám. Ma ebéd szünetben elmondtam neki, hogy hogyan szereztem a hegeimet, és hogy mit csinált Roger. Meg bízok benne, ezért nem félek attól, hogy tovább adja valakinek amit mondtam neki.

Most lett vége az utolsó órámnak, és a folyosón sétálok a kilyárat felé.  - Szia.  - jön oda mellém Adam és nyom egy puszit a felyem búbjára. Ez az egyetlen nap amikor egyszerre végzünk és együtt megyünk haza.          - Szia - köszönök neki én is, majd össze kulcsoljuk a kezeinket, és így sétálunk tovább. Kapok pár lesajnáló pillantást a suli cica babáitól, amit már meg szoktam. Adamre pedig csábosan néznek, a hajukat csavargatják, és természet ellenesen kinyomják a csípőjüket. Erre csak megforgatom a szememet.  Kiérve a suliból, beszállunk Adam autójába, majd elindulunk haza.  Bekapcsolom a rádiót, és mivel egy olyan szám megy aminek tudom a szövegét, elkezdem énekelni. Adam mindig mosolyogva hallgatja ha énekelek, és ez most sem volt másképp. Ő meg, csak a kormányon dobol. Miután vége lett a dalnak felé fordulok.  - Amikor találkoztunk akkor azt mondtad, hogy majd megtanítasz gitározni.  Szóóóval...  Megtanítasz? - kérdezem izgalomtól csillogó szemekkel.                  - Te erre így emlékszel? Amúgy persze, hogy megtanítalak. - mosolyog rám, majd le állítja a motort, mert megérkeztünk.  Kiszállunk a kocsiból, és bemegyünk a házba.  - Beszéltem tegnap anyámmal, és azt szeretné, ha holnap elmennénk hozzájuk vacsorázni. Meg szeretnének téged jobban ismerni. Nem gond? De persze ha nincs kedved én azt is megértem, csak akkkr szólj, hogy letudjam mondani. - veszi le a cipőjét, majd felém fordul.  - Megyek. Nem gond. - mosolygok rá.  - De mivan ha nem fognak kedvelni? - bizonytalanodom el egy kicsit.  - Hé, nyugi. Persze, hogy tetszeni fogsz nekik. Ezért ne aggódj. - teszi a két kezét a vállamra, megnyuktatóan.  - Oké. - veszek egy mély levegőt.  - Na nekem mennem kell a hangszer boltba. - indulok meg a kilyárat felé.  - Ahhj. Most, hogy mondod nekem is be kéne mennem. Már egy ideje nem segítettem apának. Szegény  egyedül volt bent. - csap a homlokára.  - Akkor vegyed vissza a cipőded, én kint megvárlak. - mutatok az ajtó irányába, majd kimegyek.  Nekidőlök a falnak és bámészkodok. A bambulásomból, a telefonom csörgése szakít ki. Ismeretlen szám. 
- Hugi! Tegnap miért csaptad rám a telfont? - hallom meg a tegnapi férfi hangot, a telefonban.
- Nekem nincs testvérem. - mondom kicsit sem kedvesen, majd lerakom.