Ha az életed lángra lobban [ BEFEJEZETT]

5.

Reggel,mikor felébredek, Adamet megint magam mellett találom. – Te nem vagy suliban? - kérdezem fáradt hangon, épp hogy csak kinyitva a szememet. – Vasárnap van. –mondja egyszerűen. – Tényleg? És hányóra? - nyöszörgöm, még mindig félálomban. – Nem sokára dél. –válaszolja az órájára nézve. - Amúgy, egy nővér behozta a reggelidet. –mutat a mellettem lévő kis asztalra. –De nem vagyok éhes. – húzom a fejemre a takarót, ezáltal elbújva a megvető pillantásától. – Tegnap is alig ettél valamit. Még jobban le fogsz gyengülni.  - mondja nekem komoly hangnemben.  – De hogyha egyszerűen nem vagyok éhes, és nem tudok enni? - kérdezem elég flegma hangsúllyal, majd kibújok a védelmet nyújtó takaróm alól. – Most azt akarod, hogy még tovább bent tarcsanak? - kérdezi felvont szemöldökkel. Erre csak fujtatok egyet, mert igaza van. Nem akarok tovább itt maradni, a köpködős papával. Felülök, ami elég fájdalmas mozdulat a hasamnak, de nem akarom kimutatni az érzéseimet, mert már így is elég gyengének láthat. Az ölembe veszem az undorító, korházi ételnek mondott valamit majd elkezdem enni. – Tudtam, hogy megfoglak, győzni. – vigyorográm öntelten. – Akarod, hogy nyakon öncselek vele? – nézek fel indulatosan a tányéromból - Nem kösz, meg vagyok nélküle is. – röhög fel. – Te figyelj. - bök oldalba, aminek hatására majdnem rá köpöm a zabkásámat, majd suttogva folytatja. – Ez a bácsi miért nézilyen csúnyán ránk? – kérdezi közelebb hajolva hozzám, hogy csak énhaljam. – Tegnap össze vesztem vele. –rántom meg a vállamat, majd folytatom tovább az "incsiklandó" reggelimelfogyasztását. – Azt meg hogycsináltad? – kérdezi még mindig suttogva. – Leköpött. – mondom egyszerűen, majd mindkettőnkből kitör a röhögés. Na erre a bácsi, ha lehet ezt fokozni mégcsúnyábban nézett ránk, majd valamit motyogott az orra alatt és elfordult a másik irányba. Miután megettem a reggelimet,le akarom tenni a mellettem lévőasztalra, de a még mindig a nevetéstől rázkódó vállam miatt eléggé remeg a kezemben a tányér, emiatt amikor éppen tenném le, kicsúszik a kezemből. Reflexből, utána kapok. Ezért a hirtelen mozdulattól írtózatosan, meghúzom a hasamat, és oda kapok. Na ez már nem az a fajta fájdalom, amit még az ember eltud rejteni. Az arcom eltorzul, és könny szökik a szemembe. Érzem, hogy a fájdalom egyre csak erősödik, és a fehér háló ingemen keresztül, tisztán kivehető, hogy vérzik a hasam. Remegő kézzel felhúzom, és látom, hogy a sebemenlévő, még nem begyógyult öltések felszakadtak. – Úristen. – mondja Adam kissé sokkos állapotban - Hívj már egy orvost! –mondom neki szinte már üvöltve. Felpattan majd kirohan. Addig én a felszakadt sebemre szorítom a kezemet, és próbálok nem pánik rohamot kapni. Nem akarom, hogy megint megműtsenek. Gyerek koromban is, miután kimentettek az égő házból, és korházba szállítottak rengeteg műtétem volt. Nagyon sokáig tartott mire stabilizálták a tüdőmet, hogy ne omoljon össze a sok belélegzett füst miatt. Na és az égési sérüléseimről nem is beszélve. Rengeteg műtéten mentem keresztül ahoz, hogy úgynézzek ki ahogy. Nagyon sok beépített bőr van a testemen. És a fejem még megúszta. Pár pillanat múlva Adam és egy orvos ront be a szobába. Utóbbi kiküldi Adamat, majd elhúzza a közöttem és az öreg ember közöttifüggönyt. – Nyugodjon meg, most adok magának egy kis fájdalom csillapítót, majd össze öltöm a sebét. Elő veszi az érzéstelenítőt, és bele szúrja a hasamba. Lefertőtleníti a területet, ami először még nagyon csíp, de utána már kezd hatni az érzéstelenítő. Gyorsan össze ölti a hasamat majd így szól. –Mostantól egyetlen egy hirtelen mozdulatot se tegyen, ameddig be nem gyógyul normálisan a hasa. Pár nappal tovább kell itt maradnia Elizabeth. Mondja komolytekintette, a negyvenes éveiben járó férfi majd, beköti a sebem és kimegy. Nagy kő esik le a szívemről, amiért nemkellett, még egy műtéten keresztül mennem. Viszont nem akarok tovább itt maradni. Ez is bőven elég volt. Bár fogalmam sincs hogy hova fogok menni akkor ha kiengednek innen. Az össze pénzemet elköltöttem, és a hasam miatt, dolgozni sem tudok egy hamar. Ahhj. Nem tudom, hogy mit kezdjek magammal. Adam kopog az ajtón, de én nem válaszolok.Megint kopog, de most a válaszomat meg sem várva jön be a szobába. Nincs kedvem most semmihez, főleg a beszélgetéshez, ezért úgy teszek mintha aludnék. Adam oda jön az ágyhoz, de nem hallanám, hogy leülne. – Gondolom pihenni akarsz,ezért most nem is zavarlak, csak azt akarom mondani, hogy jobbulást. Most el kell mennem mert dolgom van, de majd holnap vissza jövök. – mondja nekem halkan, majd ajtó csukódást hallok, amiből azt következtetem le, hogy kiment.