Ha az életed lángra lobban [ BEFEJEZETT]

4.

                     

Meghaltam volna? Láttam anyát és apát szóval biztos. Megpróbálom kinyitni a szememet, de elég nehezen megy mert vakítófehérséget látok. Na jó most márt tuti meghaltam. Sikerül kinyitnom a szememet nagy nehezen,és egy korházi szobában vagyok. Nem értem mi történt. Oldalra pillantok és ittül mellettem, aggodalmas tekintettel Adam. Mit keres itt? És én is miért vagyok itt? Hogy kerültem ide? És miért van ennyi cső, meg gép hozzám kötve.         – Végre felébredtél! – mondja Adam boldogan. – Miért mióta alszom? És miért vagyok itt? – kérdezemrekedtes, erőtlen hangon - Két napig kómában voltál. Nem emlékszel semmire? – kérdezi tőlem meglepetten Aztán bevillan pár emlék foszlány. Megtámadtak, ráncigáltak, és megvágtak. – Csak néhány dologra emlékszem. – mondom neki. Majd éles fájdalom hasít a hasamba. Felszisszenek, majd gyorsan oda kapok. – Mi a baj? – kérdezi rémülten, majd közelebbjön. – Semmiség – mondom kicsit nyöszörögve.Felhúzom a felsőmet és megnézem, hogy mi fáj ennyire. Kissé elakad a lélegzetem. Egy hatalmas, véraláfutásos, össze vart vágás van az egészhasamon. A látvány hatására még többemlék törik rám arról az estéről. Hogy menekültem meg? Mert az tuti, hogy az azőrült nem önszántából engedett el. Majd eszembe jutott, hogy valaki leütötte a csávót. De ki? Oldalra pillantok Adamre,majd látom, hogy a jobb ökle be van lilulva. –Te ütötted le azt az embert aki elakart rabolni? – tettem fel a kérdést elég váratlanul - Igen - mondja tök lazán. - De miért? És hogy? Meg... - dadogtam össze vissza.   -Azért mert a barátom vagy, és sikítozást hallottam, majd amikor oda futottam akkor, láttam, hogy egy kapucnis ember téged ráncigál egy furgon felé. Mivel nem számított rám leütöttem. - mondta egyszerűen - Nem kellett volna –mondom komolyan -Dehogynem. Ha nem mentem volna oda akkor most lehet, hogy nem élnél. – mondja felháborodottan - Nem baj. Legalább akkor a szüleimmellehetnék. – válaszolok neki kicsit elcsukló hangon, majd legördül egy könnycsepp az arcomon. Gyorsan letörlöm, nehogy meglássa. Bár teljesen feleslegesen,mert követi a többi, így halk sírásba kezdek. Elfordítom a fejemet, és próbálom abba hagyni a sírást, mert nem akarok gyengének mutatkozni. – Ne mondj ilyet. – mondja Adam nyugodt,de erélyes hangon - Ugyan miért? Ez az igazság. Amúgy sem hiányoznék senkinek. – mondom továbbra is könnyezve, és szipogva. Adam fel álla székéről, majd oda jön hozzám. Kicsit habozik, és látom rajta, hogy nagyon gondolkodik valamin. Lehajtom a fejemet,és elkezdem piszkálni a takaróm szélét, majd érzem, hogy két erős kar átölel.Kissé lefagyok, mert kis korom óta senki sem ölelt meg. Nem értem miért, de a szívemet melegség tölti el. –Nekem hiányoznál. – suttogja a fülembe, amitől végig fut rajtam egy kellemesborzongás. – De miért? Csak két napja ismerjük egymást. – kérdezem tőle, kissé félénken - De elég volt ez a két nap ahoz,hogy...megkedveljelek. – suttogja a fülembe Ezek szavak hallatán, a szívem érthetetlen ok miatt kihagy egy ütemet,majd vissza öleltem. Szerintem én ismegkedveltem őt. Nem tudom, hogy elmerjem e neki mondani. Bár mit veszíthetek? - Nekem is elégvolt ez a két nap. – suttogom én is neki - Mihez? – kérdezi kíváncsian. – Ahoz, hogy megkedveljelek.   Látom, hogy egy félmosolyra húzza a száját. Erre én is elmosolyodok,mert elég édesen néz ki így. Mi? Miket gondolok én? Soha senkire, mégvéletlenül sem mondok olyat, hogy édes! Mi van velem? Nem tudom, hogy menyi ideig ülhettünk az ágyon így össze ölelkezve, de ebből a pillanatból egy orvosszakított ki minket, amikor benyitott a szobába. Éreztem, hogy ég a fejem. De én sosem szoktam elvörösödni, Soha, ÁÁÁ! - Jó reggelt kívánok. A rutin vizsgálat miattjöttem. Fiatal ember kérem kifáradna? Ígérem, hogy még vissza jöhet a barátnőjéhez. – mondta kedvesen - Ohh mi nem... - válaszomat meg sem várva kituszkolta az ajtón Adamet, és oda jötthozzám. Megmérte a vérnyomásomat, megnézte a sebeimet,hogy gyógyulnak, és nemszakadtak e el az öltések, majd bekente és bekötözte őket, utána pedig kicserélte az infúziómat. – Meddig kell még itt lennem? – kérdezem az előttem álló ősz hajú orvost. – Körülbelül két napig még megfigyeljük,aztán haza mehet. De utána se felejtse el fertőtleníteni, bekenni és leragasztani a sebeit, vagy nem fog egyhamar begyógyulni. Bár így is fog egykis nyoma maradni. – mondja nekem, majd megvizsgálja a mellettem szundító idősbácsit is, majd kimegy. Szuper egyújabb heg a testemen, ha már nem lenne elég a bal oldalamon lévő égési sérülés. Adam bejön az ajtón és le ül amellettem lévő székre. – Na mi volt? –kérdezi tőlem, kizökkentve engem a nem túl kellemes gondolataimból. – Még két napig megfigyelnek, utána már haza mehetek. A sebeimet le kell majdmindig ragasztani és bekenni, amíg meg nem gyógyul, de még így is elég nagy nyoma fog maradni. – mondtam neki kissé lehangolva. – Lehet egykérdésem? - ül le mellém egyszékre. - Igen - fordulok felé - Láttam, hogy a hasadon égési sérülések vannak. Ha lehet ilyet kérdeznem, hol szerezted? – kérdezi tőlem - Erről nem akarok beszélni. – válaszolom neki lehajtott fejjel. Megint rám törtek az emlékek arról az éjszakáról. Mégsoha senki sem kérdezett rá, mivel mindig hosszú ujjút hordok, és hosszúnadrágot. Az emberek, ha meglátnák elborzadva futnának a másik irányba. Ezért nem is értem, hogy Adam miért nem elszörnyedve néz rám. Mondjuk ő csak a hasamat, és a kezemet látta. Szerencsére. Az arcomon megint legördül egy könnycsepp. Látom a szemem sarkából, hogy Adam tudja, hogy rosszat kérdezett. – Bocsánat... - mondja megbánó tekintettel. – Nem baj. – mondom nekiegy keserű mosoly kíséretében. Elégsokáig voltunk így szótlanul, szóval úgy gondolom én töröm meg a csendet. – Egyébként meddig akarsz itt maradni? –kérdezem kizökkentve a fiút a bambulásból. – Nem tudom. – néz fel majd folytatja – Nem akarlak egyedülhagyni. – néz mélyen a szemembe -Egyáltalán nem kell itt maradnod velem. – mondom neki kicsit bunkóbb hangsúllyal mint kellett volna, én is a szürke szemeibe nézve. – De. – száll velem vitába. – Eddigis megvoltam évekig egyedül szóval most is megleszek. – vágom a fejéhez . – De azért néha kell a változás. - Vág vissza - De nekem nem kell. –kötekszek még mindig vele - De én döntöm el, hogy maradok e vagy nem, és én maradok ameddig akarom, akár tetszikakár nem. Elkezdhetsz itt még vitatkozni velem, de a barátok segítik egymást,és tudtommal mi azok vagyunk. – mondja nekem felemelt hangon. – Jó, feladom. Úgy látszik nagyon önfejű vagy. – mondom keresztbe tett kézzel. –Tudom. De legalább mindig elérem azt amit akarok. – mondja önelégült arckifejezéssel. Órákon át beszélgettünk, és nevetünk. Már nem annyira bánom,hogy itt maradt. Sőt egyáltalán nem bánom. – Mindjárt jövök csak ki megyek az autómatához egy kis kajáért, és vízért. – mondja felállva a székéről, majd kimegy az ajtón. Nagyon elálmosodtam, a gyógyszerektől amit kaptam, így elég hamar elnyomott azálom.   Egy sötét utcában vagyok, majd hirtelen megragad egy fekete kapucnis ember, és bedob egy csomagtartóba. Sikítozok,csapkodok, és rugdosok a szűk csomagtartóban. Megállunk, és kivesz onnan ugyanaz aki berakott arra a szűk helyre. Lerak egy leégett ház elé. Az én és a szüleim leégett házunk elé. Csak állok és nézem, majd oda sétál hozzám anya ésapa, és szorosan megölelnek. Egy szót sem szólunk, csak öleljük egymást.Ellépnek tőlem, és anya megszólal. –Szeretünk kicsim. Mindennél jobban. – mondja nekem üveges tekintettel. A kapucnis ember fog egy gyufát és rájukdobja. Oda futnék hozzájuk, de a lábaim nem tudnak mozdulni, így csak nézem ahogyan megsemmisülnek. –Anya, Apa! – kiáltok fel hangosan, majd elkezdek sírni. Két erős kar húz gyorsan magához és ölelát. – Anya... - mondom elcsukló hangon. – Shh. Csak rosszat álmodtál. – suttogja Adam megnyugtató hangon. – De...olyanvalóságosnak tűnt. – mondom szipogva, majd a fejemet a nyakhajlatába fúrom. – Tudom. Nyugi már minden rendben. – majdelenged, hogy a szemembe tudjon nézni. –Minden rendben. Itt vagyok. Oké? Csak aprót biccentek, és újra megölelem. – Köszönöm. – mondom neki még mindig őt ölelve. – De mit? – kérdezi eltolva magától. – Hogy itt vagy. – mondom, majd egy váll rántás után fojtatom - Bár még mindig nem értem,hogy miért ilyen jó a társaságom, és miért nem a haverjaidall vagy valami buliban. – Én is ezt kérdezem magamtól. – röhögi el magát, amihez én is csatlakozok. – Szhh. – szisszenek fel, és kapok a hasamhoz. – Mi az? – kérdezi tőlem aggodalmasan. –Semmi csak a nevetéstől fáj a hasam. Majd elmúlik. – mondom neki, elő véve a leg meggyőzőbb arckifejezésemet. Természetesen nem múlt el teljesen a fájdalom, de én nem mutattam ki,hogy legszívesebben ordítanék. Egészen délután ötig itt maradt, és beszélgettünk. – Na én megyek, mert a szüleim már biztos aggódnak. – mondja felállva. – Te nem mondtad nekik,hogy elmész? – kérdezem meglepetten. – De. Hagytam egy cetlit, hogy elmentem. – ránt, vállat majd ki megy az ajtón. Megforgatom a szememet, és elmosolyodok. A mellettem fekvő, elég idős férfi, elkezd hangosan köhögni, de a kezét nem tenné a szája elé mert minek, ezáltal pedig rámcseppent az undorító nyála. Nem is kicsit, ezért felszólalok. – Már elnézést, de maga leköpött engem.Tegye már a szája elé a kezét, ha köhög. – mondom neki elég felháborodott hangnemben, a kezemet törölgetve. –Kisasszony, nekem te nem mond meg, hogy mit hogyan csináljak, miközben egész nap hangosan vihorászik a barátjával, amitől nem lehet normálisan pihenni.Szóval ha köhögök ne kössön belém. – mondja nekem rekedten, bele bele köhintve a mondandójába. – Én nem belé kötök,csak azt mondom, hogy igazán megtanulhatta volna, már hogyha köhög valaki,akkor a szája elé teszi a kezét. De úgy látszik, hogy maga ezt elfelejtette.Vagy csak szeret leköpni másokat. –mondom neki már felé fordítva a fejemet. – Te csak ne szemtelenkedjél itt velem. – emeli fel a hangját a papi. – Maga meg ne köpjön le. – vitatkozok még mindig vele. - Már megbocsáss, de nem tehetek róla, hogy köhögök. – mondja nekem elégdühödt arcal. – Én meg nem tehetek róla, hogy ilyen a természetem. – mondomn eki, majd elfordulok a másik irányba, hogy aludjak. Még mielőtt elnyomott azálom halottam, hogy az idős papi az orra alatt azt mondja, hogy " Chh ezek a mai fiatalok". Hát úgy érzem, hogy ez alatt az egy nap alatt, szereztem egy ellenséget/utálót.