Ha az életed lángra lobban [ BEFEJEZETT]

24.

A kocsiban az idegbaj eluralkodik rajtam. Eddigi egész életemet úgy éltem, hogy nem tudtam, hogy van egy testvérem. Abban a hitben voltam, hogy már egy családtagom sincs.
És most úton vagyok a bátyámhoz. Nagyon félek, hiszen semmit sem tudok rolla, és ez aggaszt. Eddig miért nem keresett? És anya miért nem beszélt rólla soha? Mindig azt mondta, hogy nekünk nincsenek titkaink egymás elött. Mindig elmondtunk egymásnak mimdent. Legalábbis eddig azt hittem.
Kinézek az ablakon, a sötét utcára. Már szinte minden bolt bezárt, csak néhány éjjelnappali ledlámpája villog a távolban. Az emberek, bágyadt, fáradt fejjel sétálnak az utcákon, vagy állnak a buszmegállóban. Persze azért vannak az elmaradhatatlan party arcok, pár bár, vagy diszkó mellett. Akik vidáman, élénken túlordibálva a másikat beszélnek arról, hogy ők milyen füvet szívtak utoljára.
- Mindjárt ott vagyunk. Nagyon remélem, hogy nem vert át minket, és tényleg ott van. - momdja Adam kissé feszülten.
- Ebben én is reménykedek. - fordulok felé. Leparkol a park mellett, majd leállítja a motort. Remegő kézzel nyitom ki az ajtót, és szállok ki belőle. Adam megfogja a kezemet, és bíztatóan megszorítja. - Itt vagyok jó? Ha kiderül, hogy valami szélhámos, akkor tuti, hogy nem ússza meg épp állkapoccsal. Az én barátnőmet senki nem verheti át. - az utosó mondata megmelengeti a szívemet. Lábujjhegyre állok, és gyengéden megpuszilom a puha ajkát. Vissza húznám a fejemet, de ő nem engedi. Gyengéden megfogja az arcomat, és vissza húzza magához. Ő nem csak egy puszit ad nekem, hanem szenvedéjesen megcsókol. A szívemet melegség tölti el, és egyben nyugalom is. Elhúzodik tőlem, amit szomorúan konstatálok.
- Na gyere menjünk. Ismerjük meg a bátyádat. - fogja meg a kezemet, és kezd el húzni a park felé.
- Honnan tudjam, hogy ki lesz az? Még soha se láttam, és állítólag ő se engem. - kezdek el forgolódni a park közepén. Igaz már nincs olyan sok ember, hiszen már este van, de attól még fogalmam sincs, hogy melyik lehet a bátyám. Nem mondott semmi konkrétat, hogy hól találkozzunk pontosan. Egyáltalán eljött? Forgolódásomból, a telefonom csörgése zavar meg. Gyorsan kikapom a zsebemből, és felveszem.
- Ti már ott vagytok hugi? - kérdezi egy mély férfi hang.
- Igen. Csak nem találunk téged. - mondom, körbe pásztázva megint az egész parkot.
- Mi az, hogy " találunk". Ki van még ott? - kérdezi kicsit ideges hangon.
- A barátom. Nem akart elengedni egyedül, a sötétben, egy számomra még idegen emberrel. Remélem megérted. - mondom neki fenhangon. A vonal tulsó végéből, egy ideges fujtatást hallok, amit nem tudok hova tenni.
- Oké. Megértem. - nem hallom túl őszintének ezt a mondatot.
- Akadt egy kis probléma. Én még nem vagyok ott a parkban, és nem is tudok kimenni. Szóval inkább gyertek a házamhoz. - ez kicsit váratlanul ér. Mégis miért nem tud idejönni? Hiszen ő mondta, hogy itt találkozzunk.
- Nem tudom, hogy hol laksz. - erre a mondatomra Adam felfigyel, és értetlenül néz rám. Felé fordulok, és csak semmit tudóan megrántom a vállamat.
- Elküldöm sms-ben. - majd megszakítja a hívást. A telefonom pittyegéssel jelzi, hogy üzenetem jött. Megnyitom, és megnézem a címet. Nincs olyan messze.
- Mi az? Mit mondott? -kérdezi értetlenül.
- Nem tud idejönni. Azt mondta, hogy menjünk a házához. - mondom neki, miközben felé fordítom a címet.
- De hiszen ő mondta, hogy itt találkozzunk. - mondja, elgondolkodó fejet vágva.
- Tudom. Ezt én sem értem. És teljesen megértem ha most nem akarsz velem jönni. De én találkozni szeretnék vele. És nem szeretnélek kényszeríteni, hogy te is gyere - mondom megbánó hangon.
- Veled megyek. Biztos, hogy nem engedlek oda egyedül, egy idegen ember házába. - mondja kissé, mogorva fejjel.
- Köszönöm. - nézek rá hálas szemekkel.

Az út nem volt hosszú, ezért hamar oda értünk a házhoz.
Egy átlagos, kissé lepukkadt egy emeletes lakás. A kertben szét van dobálva minden lom, és kacat.
A falakról, néhol le van töredezve a festék. Oda állok az ajtó elé, és bekopogok. A szívemet a torkomban érzem, és a kezem úgy remeg az idegeséggtöl, mint egy fűzfa levél. Bentről hangos trappolást hallunk közeledni.
- Sziasztok - nyitja ki az ajtót, egy nálam vagy két fejjel magasabb, homokszőke, ferde orrú férfi. A hangja mélyebb, és rekedtebb mint telefonon keresztül. Tudom, hogy hallottam már máskor is, nem csak akkor amikor telefonáltunk. Túl ismerős. Olyan mintha már találkoztunk volna.
- Hello. - mondja Adam, majd feltűnően végig méri.
- Szia. - köszönök neki én is.
- Gyertek be. - lép arréb az ajtóból, hogy mi is be tudjunk menni.
Bent sem szebb ez a ház mint kívülről. Dohos szag telítí meg az orromat. Elég kevés bútor van, és semmi személyes tárgyat nem látok, amit kicsit furcsálok.
- Mióta laksz itt? - kérdezem meg, körbe nézve a kis nappaliban.
- Nemrég költöztem be. Fel szeretném majd újjítani. - mondja, miközben körbe mutat a lakásban.
Leül az eléggé elhasznált étkeő asztalhoz, és mutat nekem, hogy én is foglaljak helyet. Adam a nappaliban kőröz, és kissé feltűnően nézi minden mozdulatát.
- Még nem mondtad el a nevedet. - nézek rá kiváncsian.
- Will. - mondja el a nevét.
- Én Eli - nemtudom végig mondani a nevemet mert közbeszól.
- Elizabeth. Tudom. Évekig kerestelek... - néz rám kissé megjátszott szomorúsággal, amit nem igazán tudok hova tenni.
- Miért nem tudtam eddig rólad? - kérdezem meg, azt amin eddig a legtöbbet gondolkodtam. Oldalra pillantok Adamre, aki még mindig feltűnően szugerálja Willt. Bicenntek a fejemmel, hogy kettesben tudna-e hagyni minket.
- Én kimegyek. Beszéljetek csak négyszemközt. - veszi le a célzásomat. Hálásan rá mosolygok mikor elindul az ajtó felé.
- Anyánk úgy 22 éves lehetett amikor megszülettem. Még nem házasodtak össze az apáddal. - kezd el Will a lényeges részre térni.
- Miért úgy mondod, hogy az én apámmal? - kérdezem értetlenül.
- Azért, mert a drága anyánk megcsalta őt. Csak féltestvérek vagyunk. - mondja eléggé sok haraggal a hangjában.
- Mii? -akadok ki teljesen. Soha nem néztem volna ki anyából, hogy megcsallta apát. De úgylátszik, hogy több titok volt ebben a családban mint gondoltam.
- Amikor megszülettem, azt monda az apádnak, hogy az ő gyereke vagyok. Úgy négyéves lehettem amikor anyád elmondta, hogy nem közös gyerek vagyok. Egy időre szétmentek, és én anyával maradtam, de ő nem bírt apád nélkül meglenni. Úgy gondolta, hogyha én nem leszek, akkor minden hejre jön. Ezért egyik nap elvitt engem egy fesztiválra, ahol nagyon sok ember volt. Éppen egy béna táncos előadást néztem a szinpadnál, amikor ott hagyott a tömegben. Egy ideig nem tűnt fel, hogy egyedül vagyok, de aztán odajött hozzám egy rendőr, és megkérdezte, hogy hol az anyukám. Nem tudtam. Nem tudtam megmondani neki, ezért felvitt a szinpadhoz, és bemondatta a nevemet, és azt, hogy nem találom az anyukámat. Nem jött értem. Napokig nem keresett. Soha nem keresett. Akkor még nemtudtam, hogy direkt hagyott ott. Mikor már nagyobb lettem, akkor elkeztem keresni, és meg is találtam. Megkérdeztem, hogy hol volt eddig, és elmondta, az egész történetet. - a szemeiben iszonyúan sok harag van. És úgyérzem, hogy engem is utál.
Nem tudok mit mondani erre. Teljesen leddöbbentett amit mondott.
Anyára eddig úgy emlékeztem, hogy egy kedves, figyelmes nő. Mostmár nemtudok ugyanúgy visszatekinteni rá.
- És tudod, hogy mit tudtam meg??!! - csap az asztalra idegesen, amitől összerezzenek.
- Hogy született egy tökéletes, gyönyörű kislányuk! TE! Téged megtartottak, szerettek, foglalkoztak veled. Nem dobtak el! Mint engem! Évekig figyeltem a kis tökéletes családotokat! És úgy gondoltam, hogy ezt nem hagyhatom szó nélkül! - áll fel az asztaltól idegesen, majd odajön hozzám, és megragad a csuklómnál fogva, majd felránt az asztaltól.
- Mit csinálsz??! - ordítok rá, miközben próbálom kiszabadítani a csuklómat a szorításából.
- Azt amit megérdemelsz. Hét éve megúsztad a tüzet. Pedig mindent olyan jól elterveztem! - Ledöbbenek. Ő volt. Ő gyujtotta fel a házunkat, és ölte meg a szüleimet. Olyan szintű haragot érzek magamban, amit még soha.
Elkezdem tiszta erőmből ütni ahol csak érem, de semmit nem használ. A könnyeim eluralkodnak rajtam.
- Miután te túlélted a " balesetet", eltűntél évekre. Nem találtalak, egészen pár hónappal ezelöttig. Megtaláltam, hogy hol dolgozol, és oda mentem. Megvártam amíg besötétedik, és egyedül leszel.
- Te akartál elrabolni?! - kérdezem teljesen megrémülve. Ezért volt olyan ismerős a hangja.
- Igen. De az se jött össze mert a kis herceged orbavágott, és elvitt téged! - mutat a ferde orrára idegesen.
- De most megkapod azt amit érdemelsz!! - lök neki a falnak, majd a gyomorszájamba üt, mire össze esek. Oldalra pillantok, és látom, hogy megfog egy kannát, és elkezdi vele locsolni a padlót. A benzin szag eluralkodik az egész házban.
- Úgy fogsz meghallni mint a drága szüleid! - vigyorodik el teljesen elmebetegen. Ki vesz a zsebéből, egy öngyújtót, és ledobja a földre.
- Neeee!! - ordítom torkom szakadtából. Will rám vigyorog, és kirohan az ajtón. A tüdőm megtelik füstel és elkezdek köhögni. A tűz már ellepte az egész konyhát, és a kilyáratot. A pólómat az orrom elé tartom, hogy kevesebb füstöt szívjak be. A szemeim megtelnek könnyel, és patakokban folyik le az arcomon. Nehezen feltápászkodok a földről, és lassan elkezdek araszolni az ajtó felé.
- Eli!!! - hallom meg Adam kétségbe esett kiáltását. Felnézek és latom, hogy az ajtóban áll. Az égő plafon recsegve megadja magát és leesik, ezzel elválasztva engem és Adamat.
- Adam!! - sikítok torkom szakadtából. Ha most baja esik miattam azt nem élném túl. A füsttől nem látok semmit, és egyre jobban köhögök. A tűz már felfutott az összes falon, és engem közelít. Szédülök, és már nem bírom állni a lábaimon. Össze esek. A forró tűz eléri a lábamat, és iszonyú fájdalmat érzek. Felsikítok az égő érzéstől. Egyre feljebb kúsznak rajtam a lángok, próbálom a fejemet védeni a kezemmel.
- Eli!! - hallom Adam ordítását. Látom a szemem sarkából, hogy köhögve közeledik felém, karját maga elé tartva. Látszik, hogy őt is érte a tűz, mert az egész keze vörös. Oda ér hozzám és felkarol. Ordít egy aprót amikor az égő testemhez ér.
- Kijutunk innen. - mondja nekem erőtlen hangon.
A plafon még egy égő része leesik, és eltalál minket. Mindketten elterülünk a földön, elkezd belepni minket a tűz. Adam oda kúszik hozzám, és védőpajzsként rám fekszik. Fájdalmasan felkiált, amikor a tűz felfut a hátán.
- Szeretlek - mondom neki halkan.
- Szeretlek - ölel át még jobban.
A tűz elnyel kettőnket.