Ha az életed lángra lobban [ BEFEJEZETT]

16

- Mi a baj cica? Én mondtam, még, hogy megbosszulom. Miattad tört be az orrom. Minek kellet beköpnöd a pasidnak? - hallom meg a számomra leg rémisztőbb hangot a hátam mögött.     Lassan megfordulok, és a bennem rejlő összes, gyűlöletet össze szedve nézek a szemeiba. Könnyeimet nem engedem szabadjára, mert nem akarom, hogy tudja, hogy mennyire megbántott. Az neki csak dicsőség lenne.  Mindenki aki a folyósón tartószkodik, minket néz.  - Látom bedühödtél. Csak fel ne robbanjon az a kicsike agyad. - bök a fejemre. Az érintésétől megremegek. Feltörnek bennem az emlékek, arról amikor a falhoz paszírozott, és erősen nekem nyomta a száját. Ahogyan letépte rólam a fölsőmet, és elhajított mint egy rongybabát.  A düh még jobban forgyog bennem mint eddig. A nagy érdes kezét, lelököm a fejemről. Olyan lenézően néz rám, minthogyha egy jelentéktelen ribanc lennék. Felemelem apró kezeimet, és minden erőmet össze szedve megpofozom. Minthogyha megállt volna az idő. Körülöttünk mindenki megáll, és engem néz. Lehet, hogy ez nem volt a legjobb ötlet, de most pont nem érdekelnek a következmények. Roger az arcán lévő égő ponthoz kap. Biztos, hogy fáj neki, hiszen ott maradt a tenyerem nyoma.  - Te büdös, kurva! - ordítja el magát.  Tiffany hátulról karon ragad és elráncigál onnan. - Elmondanád, hogy mi történt? Te tudod, hogy most mennyire bedühítetted?  És miért mondta azt, hogy beköpted a pasidnak? Mit csinált veled? - zúdítja rám a kérdéseit.  - Mindent el fogok mondani. - mondom neki, az ebédlő fele igyekezve.                  - Szavadon tartalak.   De most megyek, mert a könyvtárból elkell hoznom pár könyvet. Szia. - köszön el tőlem, és elindul a lépcső felé. Beérek a hatalmas ebédlőbe, és szememmel Adamat keresem. Nem kell sokat forgolódnom, mert egyből megtalálom. Az ebédlő közepén áll, és a telefonját nézi, ilyesztően, dühös tekintettel. Nem kell megeröltetnem az agyamat, hogy rájöjjek, hogy mit néz a telefonján.  Lecsapja az asztalra a készüléket, és ideges tekintettel kezdi el pásztázni a tömeget. Tekintete megakad rajtam. Sietősen elindulok felé, és biztonságot adó karjaiba vetem magamat. - Bocsánat. Nem kellet volna megvernem Rogert mert gondolhattam volna, hogy valahogyan vissza fogja adni. Sajnálom,az én hibám. - mondja a nyakamba motyogva.  - Hé. Ez nem a te hibád. Nem hibáztatlak azért amit a buliban tettél. Nyugi. Soha nem tudnék rád haragudni. - suttogom a fülébe megnyuktatóan.  - És szerintem most én hibáztam. Megpofoztam. - mondom neki idegesen.    -  Ez így nem jó. Nem hagyhatom, hogy folyton rettegésben tarcson téged. Érted? Valahogy megoldjuk. - tol el magától, hogy a szemembe tudjon nézni.  Csak aprót bólintok, és adok egy puszit a szájára.