Mit tennél ha egy számodra fontos személyt magával rántana a sötétség? Meddig mennél el azért hogy megmentsd? Ha egyáltalán meg lehet... S vajon érte mennél? Vagy inkább vele? Hol van a határ és menyire nehéz azt átlépni?
Yunara Manami egy a U.A. Ak...
Figyelem!!!! 18+os jelenetet tartalmazó fejezet!!!!
🔞🍋🔞🍋🔞🍋🔞
--------------------------------------
Elkapta a nyakamat és megemelt.
- Vigyázz a szádra! És kérdeztem valamit.
Rất tiếc! Hình ảnh này không tuân theo hướng dẫn nội dung. Để tiếp tục đăng tải, vui lòng xóa hoặc tải lên một hình ảnh khác.
- Nem tudom. Nem tudom megmondani miért mentem utánad. A lábam magától mozdult. Csak azt éreztem mikor megláttalak, hogy muszáj utánad mennem, mert ha nem teszem, akkor talán soha többé nem látlak megint.
Erre a mondatomra megfagyott. Elengedte a torkomat így visszaestem az ágyra. Ő hátat fordított nekem elsétált egészen a falig. Majd beleütött egyet jobb kezével. Mint akinek fáj valamije és egy másikkal akarja csillapítani.
Felálltam és mögé sétáltam.
- Sajnálom, hogy gondot okoztam. És köszönöm, hogy megmentettél. Még akkor is, ha ezután meg kell majd halnom.
Hirtelen fordult hátra és azzal a kezével, amellyel az előbb a falat ütötte meg most engem pofozott fel. Nagyot pördülve zuhantam a földre.
- Kurvára nem értesz semmit! Félned kéne tőlem! Miért nem félsz? Hagyod, hogy itt tartsalak, mikor olyan erőd van, hogy már rég kijuthattál volna vele! Mégis milyen hős vagy te?
Lassan ülő pózba küzdöttem magamat hogy felnézhessek rá. Fájt az arcom, de nem voltam abban a helyzetben, hogy kimutassam ezt. A jelenleg előttem álló személy egyértelműen labilis. Bármikor megölhet, ha olyan kedve lesz.
- Sajnálom.
- Mit? Azt hogy követtél vagy, hogy elfelejtettél? Mert azt tetted! Mint a többiek! Mind elfelejtettétek, hogy létezem!
Az ajtóhoz lépett, hogy megint magamra hagyjon.
- Nem felejtettelek el. – állítottam meg egy mondattal.
- He? Még van merszed visszaszólni?
- Nem felejtettelek el! – ismételtem határozottabban - Hogy is tehettem volna? Hiszen mióta eltűntél szinte minden nap voltam a házatokban!
- M-mi? – hökkent meg.
- Az elmúlt években én tartottam életben anyukádat. Majdnem belehalt abba, hogy eltűntél! Egy éven át minden nap voltam nálatok. És próbáltam életet önteni bele. Még a szobád közelébe sem tud úgy menni, hogy össze ne rogyjon, és ne sírjon! De lassan kezdem elérni, hogy legalább havonta egyszer mosolyogjon.
- Magyarán ő is elfelejt engem! Talált másik gyereket, akire vigyázhat!
- Hogy lehetsz ilyen vak! – emeltem meg a hangomat.
