✔️Zöld Démon - Villain Deku x OC.✔️(18+) (Befejezett)✔️

2. Szembesülni a ténnyel.

Egy sötét helyen voltam. Hallottam, hogy körülöttem az emberek sürögnek, forognak. Nem tudtam mi történik.

Próbáltam felidézni az emlékeimet. Lassan előjöttek annak a napnak a képei, miközben a körülöttem lévő zaj elcsendesült.

Ott voltam megint az épületben. Előttem állt az a férfi. Most nem látom, az arcát csak zöld szemei világítanak.

- Ki vagy te?

Nem válaszolt. Közelebb lépett. Védekezni akartam, de nem tudtam. Túl gyors volt. Megint megtette. Oldalamba ugyan oda rúgott és a fájdalom ismét belém mart. Lerogyok a földre.

- Sakura -chan... ezzel nem mégy semmire. - Mondja, miközben kimegy.

Ismét minden feketeség fed mindent.

- Mit akar tőlem?

Lassan felállok. Oldalam még mindig sajog. Nehezen veszem a levegőt. Ekkor feltűnt valami.

- Már a legelején is Sakura-channak szólított. De ezt a nevet még nem jelentették be. Honnan tudta?

A fájdalom egyszerre elmúlt és én megint ott álltam szemben vele.

- Honnan ismersz engem? Mit akarsz tőlem? - Kiáltottam rá.

Közeledni kezdett

- Válaszolj! Tudom, hogy ismersz!

- Erre neked kell rájönnöd Mana! Mondta majd ismét belém rúgott és otthagyott a földön.

Mikor újra sötét lett a hátamra fordultam.

- Ez addig nem fogja abbahagyni, míg rá nem, jövök kicsoda.

Csak a sötétségbe meredtem és próbáltam nem a fájdalomra koncentrálni.

- Ismer engem. És én is ismerem őt. Tudja a hősnevemet. De nem sok embernek mondtam el. Régen találkoztam vele?

- „Én? Ez fáj Mana... Hát nem emlékszel rám?" - Hallottam utolsó mondatát a fejemben.

- A nevemen szólított. Nem emlékszem rá? Zöld szempár... ilyen zöld íriszre biztosan emlékeznék!

Ahogy ott feküdtem megjelent mellettem, és fölém magasodott. De nem bántott. Csak nézett le rám zölden izzó szemeivel. A hangját hallottam a fejemben amint a nevemet mondja.

- „Mana..."

- N-nem az nem lehet!- pupillám összeszűkült mikor kezdett körvonalazódni bennem a felismerés.

Nem szólt csak elvigyorodott.

- Mond, hogy nem ő vagy! – kiáltottam rá.

Megfordult és elkezdett elsétálni. Mint aki jól végezte dolgát.

Próbáltam felülni, de nem bírtam megmozdítani testemet csak a kezemmel nyúltam utána.

- Ne! Várj! Tudni akarom a nevedet!

- Hiszen már tudod Mana – mondta miközben még egyszer rám emelte izzó zöld íriszét.

- Várj!

- IZUKU!!!!! - Kiáltottam miközben felültem az ágyon, kezemet előre nyújtva, mintha el akartam volna kapni valamit.

Egy világos szobában voltam. Az ágy mellett földig érő fehér függöny. Az ablak nyitva a kellemes meleg levegő a lila hajamat fújja. Még mindig kinyújtva tartottam a kezemet mikor feltűnt, hogy nem vagyok egyedül.

Az ágy másik oldalán, egy széken egy ijedt tekintetű szőke fiú ült.

- Mana végre felébredtél! - Szólalt meg végül.

Vörös íriszében aggodalom látszott, ahogy az én hasonló árnyalatú szemembe nézett.

- Katsuki? - Szememben könnyek gyűltek, mikor megláttam régi barátomat.

- Mana mi a baj? - Lépett közelebb.

Erre elkaptam az ingét és elkezdtem sírni miközben hozzá bújtam. Hirtelen meglepődött, de aztán óvatosan átkarolt és magához ölelt. Megvárta, míg kisírom magamat addig nem szólalt meg.

Miközben sírtam minden légvételnél éreztem, ahogy az oldalam fáj. De nem annyira, mint korábban.

Nemsokára elhallgattam. Végre megnyugodtam. Ekkor Katsuki eltávolodott tőlem kicsit.

- Jobban vagy? - Kérdezte még mindig aggódó tekintettel.

- Igen, kicsit megnyugodtam. Mi történt?

- 4 napja alszol.

- Micsoda?

- Súlyos sérüléssel hoztak be eltört két bordád és a tüdődet majdnem átszúrta az egyik. Recovery Girl bejött a kórházba és meggyógyított. De nem akartál felkelni. Valaki mindig volt melletted az osztályból, hogy ha felébredsz, akkor ne legyél egyedül. Most én voltam soron.

- Köszi Katsuki!

- Hülye tyúk, soha ne ijessz rá ennyire a többiekre! –nyomott a fejemre egy barackot.

De hallottam a hangján hogy nem csak a többieket ijesztettem meg, hanem magát Bakugou Katsukit is.

- Köszi hogy aggódtál miattam!

- Egy frászt aggódtam!

- Látom a szemedben! - Mosolyogtam rá.

- Kuss! - Fordult el tőlem.

Kuncogni kezdtem. De örültem, hogy nem vagyok egyedül.

- Amúgy- fordult vissza- miért kiáltottad Deku nevét?

- Micsoda? - Néztem rá értetlenül

- Mikor felébredtél, hirtelen felültél és azt kiáltottad, hogy Izuku.

Ekkor belém nyilallt az az érzés. Eszembe jutott az álom. Szemeimbe megint könnyek gyűltek.

- Oi! Mana! Most mi bajod van?

- Él...

- Micsoda?

- Izuku él!

- HEEEE?

Éppen el akartam mondani mi történt, mikor kinyílt az ajtó és bejött a csapatfőnököm és két rendőr mögötte.

- Boss? – néztem rá a nagydarab, kék hajú, fekete szemű főnökömre.

- Sakura végre felébredtél! - Lepett az ágyam mellé és átölelt. - Nagyon aggódtunk miattad!

- Sajnálom, hogy gondot okoztam!

- A lényeg hogy már jól vagy. - Mosolygott rám.

Szemem a két rendőrre siklott.

- Tudom, hogy csak most ébredtél fel, de szeretnének feltenni neked pár kérdést. – intett fejével az irányukba

- Értem szívesen segítek, amiben tudok. – mondtam a két idegennek.

- Én azt hiszem, kint megvárom. - Mondta halkan Katsuki és már indult volna, de elkaptam az egyik ujját jelezve, hogy szeretném, ha maradna.

Eleget tett a kérésemnek és leült mellém az ágyra.

- Mit szeretnének tudni? – Kérdeztem.

- Arról a napról szeretnénk beszélni. – válaszolta az idősebbik.

___________________

Írói közlemény! 

Remélem tetszett ez a fejezet is! Kérlek írjátok meg hogy mi a véleményetek! Annál is inkább mert csak akkor rakom fel a kövi részt ha több kommentet kapok mint az előző fejezethez! 🥰😝😌😌