✔️Zöld Démon - Villain Deku x OC.✔️(18+) (Befejezett)✔️

10. Most akkor melyik a valódi?

Késő este lehetett már mikor felébredtem. De kellemes volt az ébredés. Az keltett fel, hogy Izuku visszatért, bemászott mellém az ágyba, betakart és magához ölelt hátulról. Boldogan mosolyogtam, hiszen megint olyan gyengéd volt velem. Megfordultam, hogy szembe lehessek vele.

- Üdv itthon. - nyomtam egy puszit az ajkaira - Minden rendben ment?

- Megjöttem... Igen minden simán ment.

Egyik kezével megdöntötte a fejemet, hogy arcát hajamba tudja temetni. Fáradtnak tűnt nagyon is.

- Nem kötekedtek elfogadták, hogy az enyém, vagy és ha vállalom a felelősséget a tetteidért, akkor életben hagynak.

- Ennek örülök! De igyekszek majd nem útban lenni!

- Helyes... - már majdnem elnyomta az álom úgy küzdött hogy nyitva tarthassa a szemeit, és ezen kuncogtam egy kicsit - Hogyhogy meg ébren vagy?

- Nem voltam. Az ébresztett fel hogy megjöttél. Pedig ébren akartalak megvárni... - kicsit sajnáltam és ez hallatszott a hangomon is.

Olyan jó lett volna úgy fogadni, mint ahogyan a munkában megfáradt férjet várja haza a felesége egy hosszú nap után.

- Nekem elég hogy itt maradtál... – hangjától kellemes bizsergés futott végig rajtam – De... én mindjárt elalszok. Majd holnap beszélünk...

- Rendben. Szép álmokat!

Adott még egy jóéjt csókot, aztán szorosan magához fogott és elaludt. Ahogy egyre mélyebben aludt úgy engedett a szorítása is. Figyeltem még egy kicsit alvó arcát.

- Egyáltalán nem olyan, mint egy sorozatgyilkos. Inkább, mint a régi Izuku. Bár őt nem láttam még ennyire közelről mikor aludt. - mosolyogtam gondolataimon.

Még nem tudtam visszaaludni. Így inkább a fejemben cikázó gondolatokkal kezdtem el foglalkozni.

- De azért ez furcsa. Akkor mikor olyan helyzetben vagyunk, ami romantikus akkor úgy viselkedik, mint régen... legalábbis szerintem... De amint nem olyan a hangulat egyből az a rideg gyilkos énje lép felülre. Olyan mintha két személyiség élne benne. Reggel is ez volt. Miután szerelmet vallottam neki akkor Izuku volt. De pár pillanattal később már a Démon mondta, hogy „Gyere reggelizni!" meg „Ülj le!" ... Ezeket olyan hangsúllyal is mondta. Nem úgy beszélt hozzám, mint akivel, pár órával korábban egymáséi lettünk... Aztán megint váltott, amikor a palacsintát hozta. Akkor megint kedves volt. Én ezt már nem tudom követni. Most akkor melyik a valódi?

Nagyot sóhajtva tartottam kis szünetet. Arra gondoltam, hogy holnap megpróbálok még kiszedni belőle valamit, de aztán eszembe jutott egy nagyon fontos információ.

- Ha minden igaz, akkor holnap nekem már suliba is kell mennem! Akkor viszont nem deríthetek ki többet Izukuról... Ez olyan bonyolult... És még megbeszélni sem tudom senkivel. Vagyis hát... Az egyetlen személy, akivel meg kellene ezt tárgyalnom az Katsuki. De ő abban a pillanatban felrobbantana és megölne, hogy elmondom neki mit tettem... De ez elkerülhetetlen. Észre fogja venni. Ő túl okos ahhoz, hogy ne vegyen észre egy ilyen dolgot. De akkor mit kellene tennem?

- Ma...na... - zökkentett ki Izuku hangja -...Mana...

- Ezt el sem hiszem, velem álmodik! Az a Zöld Démon, aki korábban meg akart ölni az most itt alszik mellettem átölelve engem és a nevemet motyogja álmában! De mégis... Azt akarom, hogy ez legyen a valóság. A valóság ahol Izuku és én egy párt alkotunk. Nem törődve azzal, hogy a csatában a barikád melyik oldalán harcolunk.