Harc Asgardért [BEFEJEZETT]

7. Rész

Christine és Bianca egymás mellett sétáltak, míg Thor mögöttük ment.
- Szerintem tűt keresünk a szénakazalban - jegyezte meg Bianca.
- Nem, egy rohadékot keresünk egy rohadt nagy erdőben - felelte Christine, de mielőtt Thor vagy Bianca tehetett volna erről valami megjegyzést, Christine felemelte a kezét. - Valaki jön erre.
- Fel a fára! - mutatott Bianca egy magas fára. Christine fél percen belül fent volt a tetején, és lenyúlt, hogy felhúzza a többieket. Thort az utolsó pillanatban rántotta fel a levelekkel teli ágak közé.
Lóháton jöttek a katonák, aranypáncélt viselve. Az élükön egy vörös tollal díszített sisakot viselő vezér jött.
- Tudjuk, hogy itt vagytok - kezdte a vezér -, de a parancs nem az, hogy megöljünk.
- Mi viszont ki fogunk nyírni titeket, ti patkányok! - kiáltott vissza Christine. Bianca kimászott mellőle, és nem törődve Christine suttogva kiabálásával, leugrott a földre.
- Ha nem megölni, akkor mit akartok tőlünk? - kérdezte merészen.
- Üzenetet hoztunk a királytól - mondta a vezér. - Thor, Odin fia adja meg magát a palotában. Máskülönben az öccse, aki a börtönben van illetve az anyja, aki a palotában tartózkodik, meghal. - A lovak megfordultak, és egy lovas kivételével mindegyik eltűnt a fák közt, egy nagyobb porfelhőben.
Az ott maradt katona végig őket nézve kihúzott az övéből egy kést. Christine is leugrott, véltlenül magával rántva Thort. A nő ahogy földet ért felajzott íját maga elé kapta, de Thor fájdalmas nyekkenéssel puffant a földön. A Christine napi programjának tűnő ugrálás nem az ő asztala volt.
A katona kinyújtotta a karját, és végighúzta a karján a pengét. Továbbra is rezzenéstelen arcot vágva egy vászonból készült zsákba ejtette a kést.
- Loki úgy tudja, a parancs a kivégzésetek volt. Seray azt akarta, hozzam el a fegyvert valamelyikőtök vérével - mondta, majd válaszra nem várva megfordult, de még visszakiáltott, hogy "éljen az igazi király, Odin fia".
A kis csapat értetlenül állt.
- Ez meg fog halni - jegyezte meg Bianca. Thor felállt a földről, és rájuk nézett.
- Loki a palotában van - mondta, és halványan elmosolyodott.
- Miért vagy ilyen biztos? - kérdezte Christine nyűgösen felé fordulva. Úgy érezte, mintha két gyerekre kéne vigyáznia.
- Az áruló úgy fogalmazott "Loki úgy tudja" - mutatott nyuszifüleket a levegőbe Bianca -, tehát ő is tudja, hogy a börtönben van. Egy áruló nem hazudna a király ellen lázadóknak... Szerintem - vont vállat.
- Ez egy jó hír, és egy rossz hír - mondta Thor. - A jó hír, hogy nem kell tovább keresni Lokit. A rossz hír...
- Hogy mostmár biztos megtaláljuk - morogta Christine, félbeszakítva Thort. Ő értetlenül nézte a gyerekesen durcás nőt.
- Nem - felelte. - A rossz hír, hogy Seraynál van.
- Kinyírom én Serayt, az nem probléma.
- Chritine, neked elment az eszed.
- Miért vagy benne olyan biztos?
- Ennyire utálod Lokit? - Ez volt az utolsó csepp. Chritine arcába szökött a vér, és magából kikelve üvöltött Thorra.
- IGEN! ENNYIRE utálom őt, mert a rohadéknak köszönhetően a jégóriások megölték a szüleimet, és majdnem megölték Biancát is! - Megállt, hogy az egy levegővel eldarált  mondat után levegőt vegyen. - És tudom, hogy szerinted is csak egy irigykedő csótány, aki véletlenül intelligensebb nálad!
- Nem tudhatod, mit gondolok róla - felelte halkan Thor. Christine kirohanása eléggé megijesztette, pedig nem ez volt az első, hogy beleszaladt valaki dühébe. Általában Odin üvöltött vele, vagy Loki átkozta őt a pokol legsötétebb bugyrába.
- De igen - bólintott Christine undorral a hangjában. - Ő egy csótány, ahogy mondtam, és ezzel te is tisztában vagy. Ne próbáld beadni nekem, hogy egyáltalán nem gyűlölted őt azért, amit New Yorkban csinált... - Christine felkapaszkodott megint a fára. Levélzörgést hallottak. A nő felmászott a fa legtetejére, hogy kilásson a lom fölött. Letört egy ágat, és a levelek közül kinyúlva olyan messzire hajította, amennyire csak lehetett. A fogait összeszorítva nézett utána, és az arcát a karjára hajtva, némán zokogni kezdett, tehetetlen dühében.
Bianca törökülésbe leült a fa tövébe.
- Mit csinál? - kérdezte Thor. Bianca megvonta a vállát. Felhúzta a térdét, és az állát rá támasztva meredt a földre.
- Tudod - kezdte csendben -, azon a napon, a jégóriások nem csak a koronázást tették tönkre. Ahol végigmentek, ott romboltak. És elértek hozzánk is. Christine a hátsó kertben volt, és a varjakat kergette el, hogy mi ki tudjunk menni. Én őt néztem. Vicces volt, mert közben ő undorodott tőlül, úgyhogy bottal bökdöste őket, és amikor feléléptek, sikítva hanyattesett.
- Christine? - hökkent meg Thor.
- Igen - mosolyodott el szomorúan Bianca. - Sikolyokra lettünk figyelmesek, és mire előrementünk az első bejárathoz, addigra Christine szülei halottak voltak, és a jégóriások menni készültek. De megláttak minket, és nekünk estek. Christine felkapta az anyja íját, és azzal beléjük lőtt néhány nyilat, amit amúgy sportszinten használt. Ő sértetlenül megúszta. De én - Bianca lehúzta a válláról a ruhája ujját -, én magamon viselem a nyomát. - A bőrén egy tíz centi hosszú heg volt. Thor egészen megrémült. Arra soha nem gondolt, hogy a jégóriások hogyan jutottak be, vagy merre mentek esetleg a palota előtt. Sosem gondolt arra, hogy Loki kinek az életét tehette tönkre, csak azt látta, hogy az ő élete lett egy borzalom. Rövid időre.
- Itt vagyok - ugrott le Chritine. Egyáltalán nem látszott rajta, hogy sírt. Kevés dolog ríkatta meg, de az az ominózus nap... Ha arról beszélt az mindig könnyeket csalt a szemébe. És mérhetetlenül dühös volt, hogy ezt az embert akarja megmenteni.
- A palota két mérföldre van, egyenesen. Igyekezzünk - mondta Christine.
- De a határidő holnap van - mondta Bianca.
- Igen. De út közben meg kell majd állnunk. Nemsokára lemegy a nap. És akkor megállunk - felelte Christine.