Harc Asgardért [BEFEJEZETT]

8. Rész

Másnap dél körül értek a város kapujához.
Ott arany páncélos katonák várták őket, és amikor meglátták őket, az egyik szélesen elmosolyodott.
- A király már vár titeket - mondta gúnyosan. Christine felvonta a szemöldökét. - Ó, igen. Te külön mész.
Mire észbekaptak, három őr megragadta Christine-t. A nő rúg-kapálva próbált kiszabadulni, de az évek óta edzett, erős testőrökkel szemben nem sokat ért az ő fizikai ereje.
A maradék katonák egyike - feltehetőleg a lemagasabb rangú - gúnyos mozdulattal a kapu felé mutatott, és Biancáérkra nézett. Ők váltottak egy gyors pillantást, és elindultak. A katonák szorosan jöttek utánuk, bökdöséssel fenyegetőzve.
Közben Seray az északi szárny erkélyéről figyelte őket egy távcsövön keresztül. Mikor meglátta, ahogy Christine-t elvezeti három katona, a többi pedig Biancát és Thort, akaratlanul is felkuncogott.
- Közelednek felénk, barátom - fordult hátra a szoba hátsó részében lévő elzárt helyen tartózkodó Lokira.
- Ne hívj a barátodnak - felelte a férfi, kissé nyűgös hangon.
- Ó, ne hidd, hogy a barátomnak tartalak, csak téged is kell hívni valahogy, a 'mocskos féreg' helyett, nem? - Seray a rácshoz sétált, és lehajolt az ülő istenhez. - A bátyád jön. És az orrod előtt fogom megölni... Remélem.
- Ha egyszer megúszod, soha többet nem tud majd senki sem emberként nézni rád - mondta Loki.
- Én attól nem félek. Pláne ha Frigga is beszáll a buliba Thorral - mosolyodott el Seray. A másik felpattant.
- Nyúlj hozzá anyámhoz egy kisujjal, és én...
- Ő NEM AZ ANYÁD! - kiabált hirtelen haragra gerjedce Seray. - Te csak egy jégóriás vagy, akit egy vén bolond mentett meg a haláltól.
- Én legalább nem akarom a körülöttem lévő összes ember halálát.
Serayból kipukkant a nevetés. Olyan erősen tört rá, hogy a térdére kellett támaszkodnia, kis híján a könnyeit törölgette.
- Úristen - egyenesedett fel még mindig kuncogva.
- Befejezted? - kérdezte kifejezéstelen hangon Loki.
- TE mondod, hogy mi az hogy meg akarom ölni a körülöttem lévőket? - kérdezte, magába fojtva egy mosolyt. - Te pont ugyanezt csináltad New Yorkban, pár éve.
Loki elnémult. Most jött rá. Az a sok 'te is ezt csináltad', és 'te is ilyen voltál'  értelmet nyert. Seray úgy viselkedik, mint ő.
- De most mennem kell, vár a műsör - fordult meg Seray, elhagyva a szobát.
Loki pedig ott maradt, bezárva, egyre több gondolattal a fejében.
***
Mikor a katonák végre abbahagyták Christine rángatását, bent voltak már a város központjában.
A nő körülnézett. Asgardiak vették körbe őt, egy sor katonával elzárva tőle, egy szinte tökéletesen pontos körben.
Azt is észrevette, hogy nem vették el a fegyvereit. Nála volt az íja, és a nyilaival tele töltött tegeze.
Ez egyáltalán nem tetszett neki.
Ekkor megjelent egy csapat katona, és bevonszoltak a körbe egy nőt, aki a félelemtől remegve zokogott.
Christine odament volna hozzá, de az őrök megállították.
- Christine, jó látni téged - hallott meg egy ismerős hangot. Seray. - Ma egy kis alkut fogunk kötni. - A férfi előjött az asgardiak közül.
Ahogy meglátták őt, a tömeg felhördült. Friggát tartotta szorosan a karjai közt, nyakához kést szorítva.
- Felségárulás! - kiáltotta Christine magán kívül. Aztán rájött, hogy nem mintha Odin trónjának elvétele nem lett volna az.
Körbe fordult, hátha segítene neki valaki, de csak őröket látott. Megpillantotta az őrfalon kívül Biancát, és Thort. Bianca kacsintott egyet, amit Christine nem tudott hova tenni.
- Nézz rám! - haragudott meg a trónfosztó. Christine Serayra nézett, aki a nő felé bökött az állával. - Egy hétig bújtatta Heimdallt, mielőtt megtaláltam őt, és megöltem. De csak most jöttem rá, hogy ő volt az. A büntetése halál, és te fogod kivégezni. - Az asgardiak felzúgtak. - Vagy, én ölöm meg őt - nézett megint Friggára. - A döntés a tied.
Christine alig kapott levegőt. Hátrapillantott Biancára, aki ugyan kissé megrökönyödve nézte Serayt, de a szemében ott bújkált az a 'készülök ám valamire' nézés, az szája sarkában pedig alig látható mosoly ült.
Christine nyelt egyet, és levette a válláról az íjat. Komoran pillantott fel a nőre. Rá akart kacsintani, hogy tudja minden rendben, de Seray rendületlenül őket nézte.
Végül Christine kihúzott egy nyilat a tegezből, a húrra igazította a végét, és felajzotta az íjat.
Ekkor meglátott egy narancsvörös villanást látott. Megértette, hogy miért mosolygott Bianca. Megvárta, amíg a villanás feltűnt a tömegben, majd biztos kézzel elengedte a húrt. Ezután minden egyszerre történt.
A tömegben állók felsikítottak, majd egyszer csak jött a narancsszínű villanás. Iszonyatos sebességgel elhaladt Christine és a szerencsétlen nő között. Amikor odaért Christine-nek már a felajzott íj volt a kezében, és mikor a csík eltűnt előle a nyíl repült is, és egyenesen (mondhatnám nyílegyenesen) Seray vállába állt.
A férfi egy pillanatra lefagyott, mialatta Frigga - kihasználva az adódó alkalmat - kiszabadult a karjai közül. Bár így sem volt egyszerű, hátrakötött kézzel.
Mikor ez a két perc eltelt, a csík megállt, nem túl messze Christine mögött. A kezében volt a nyíl.
Sárga kezeslábasban volt, vörös csizmával és hosszú ujjas kesztyűvel. Szőke haja ki volt engedve, és arcát egy hatalmas maszk takarta el.
Arcán hatalmas mosoly terült el.
- Spitfire! - kiáltott vidáman Bianca. Az őrök egyből felé fordultak, de Bianca nem foglalkozott vele. - Kitört a forradalom asgardiak! - üvöltötte teljes erejéből.
A katonáj összenéztek, és egyszerre kiáltottak fel.
- Éljen az igazi király, Odin fia!