Zavar|| Clint Barton FF

•Prológus•

Nagy léptekkel indultam el egy romos ház felé ahonnan remek kilátás nyílt a parkoló felé.
Mikor felértem a ház legmagasabb pontjára nagy levegőt vettem mivel a lépcsőzéstől meg a rohanástól majd' kiköptem a tüdőmet. Lepakoltam a cuccaimat a poros heverőre, a hegedűtokot óvatosan helyeztem le mivel abban tartottam a mesterlövész puskámat, hogy feltűnésmentesen furikázzak ezzel a hatalmas fegyverrel az utcán.
Kinéztem az ablakon, hogy megbizonyosodjak arról hogy jó helyen tartózkodok-e.
Kinyitottam az ablakot és megcsapott a kora tavasz hűs szele. Csak néztem kifele az ablakon és vártam, vártam arra a bizonyos fekete jeepre, hogy végre valahára megjelenjen és kiszálljon belőle a következő áldozatom.

***

Hosszas várakozás után végre megjelent a várva-várt autó.
A lesötétített ablakú, korom fekete jeepből kiszállt egy ősz hajú, kopaszodó, alacsony termetű férfi.
Megvagy!
A fegyveremet a legnagyobb sebességgel helyeztem le az ablak elé, nem volt sok időm, sietnem kellett nehogy elszalasszam ezt a remek lehetőséget hogy szétdurrantsam a férfi agyát.
Leguggoltam a fegyver elé és belenéztem az irányzékba. Már felesleges lett volna bármit is csinálni. A célkereszt közepén volt a fickó. Jobb helyen nem is lehetett volna. Nagy levegőt vettem és meghúztam a ravaszt. Egy halk durranás a hangtompító miatt, hogy más még véletlenül se hallja meg a fegyverből származó hatalmas durranó hangot...és az a halált okozó gyolyó már át is haladt a halántékán. A vér csak úgy fröcsögött.
Emberek sikolyait és elborzadt üvöltéseit hallottam, láttam ahogy a mellette álldogáló emberek forgolásznak, a kisírt szemükkel a gyilkost, engem kerestek. De lehetetlen volt hogy onnan bárki is kiszúrjon hacsak ha sólyomszeme van az illetőnek.
Ismét teljesítettem a küldetésemet és egy cseppet sem szörnyedtem el azon hogy ismét kimúlt egy ember élete, miattam. Már hozzászoktam, sőt szerettem magamat ezen tulajdonságaim miatt... jeges szívemet semmi sem tudta meghatni, nem is tudom mikor sírtam utoljára... talán még kisgyermek koromban mikor nem kaptam meg azt a bizonyos játékbabát a boltból... régi szép idők!Ugyan nehogy elhigyjétek ezt a sok faszságot nekem, azt hiszitek engem elvittek a szüleim vásárolni vagy bárhova? Ugyan már örültem ha kaját kapok vacsorára nem, hogy boltba járjak anyámmal... nos igen nehéz gyerekkorom volt, de érdekel ez bárkit is?
Gondolatban megveregettem a vállamat, ismét egy sikeres küldetés, hát kell ennél több?
Szép munka volt!

***

Gondolom sok kérdés felmerülhetett most benned.
Miért is ölök embereket és hogyan kezdtem el?
Nos egyszerű a válasz... azért lettem bérgyilkos mivel imádok ölni, szeretem a fegyvereket, a golyó hangját ahogy az agyba fúródik és semmi sem jobb a vér illatánál... annál a fantasztikus édeskés illatnál! Nevezhettek pszichopatának de lásd be, nincs is jobb annál mint, hogy azt csinálsz amit szeretsz ráadásul még pénzt is kapsz érte, hát nem csodás?
Egyébként vicces de magam sem tudom azt, hogy hogy kezdtem el... egyszerűen nem emlékszek rá... de amióta ölök azóta nincsnenek érzéseim, tulajdonképpen nem érdekel semmi. Még azt sem tudom mikor sírtam utoljára, mikor voltam szerelmes lehet hogy soha vagy esetleg voltak-e barátaim... röviden és tömören:már nem érdekel senki és semmi az ölésen kívül.
A gyilkolásnak élek, ez vagyok én, Natalia Gavrilov.