Zavar|| Clint Barton FF

•11. Fejezet•

•Natalia Gavrilov szemszöge•

Már egy jó ideje kocsikázunk ahhoz a professzorhoz... és őszinte leszek, fogalmam sincs miért.

-Natalia, minden okés?- fordult hátra Clint.

-Ja.- válaszoltam tömören majd kitekintettem az ablakon és néztem a mellettünk elsuhanó fákat s közben azon töprengtem, hogy mégis honnan a francból ilyen ismerős nekem ez a Charles Xavier név...

-Mindjárt ott vagyunk!- kiáltotta el magát Tony amitől Clint összerezzent.

-Legközelebb kérlek halkabb legyél.- nézett rá szúrós szemekkel.

Oh, a francba már megint ez a fejfájás, egyszerűen nincs tőle nyugtom!

-Natalia... a hajad.- már csak ennyit hallottam, majd minden elsötétült.

***

-Kéne nekik külön nevet adni mert ez így nem lesz jó... sose tudom melyik Nataliaról van szó...- hallottam meg Tony irritáló hangját.

-Mégis kinek kéne külön nevet adni?- hunyorítottam rá a Vasemberre. Te jó ég... olyan mintha másnapos lennék... csak úgy hasogat a fejem.

-Ez most a bérgyilkos, ugye?- súgta oda Tony Clintnek... bár nem túl halkan mivel meghallottam.

-Igen...- sóhajtott fel az íjász és hátrafordult.

-Le vagy maradva...- mondta mosolyogva.

-Miről?- néztem rá értetlenül mivel fogalmam sem volt arról, hogy miről beszélhetnek...

-Majd ha odaérünk a professzorhoz megtudod. Á már csak 10 perc és ott is vagyunk!- nézett rá a GPS-re Stark.

-Milyen professzor?- nyeltem nagyot...

-Charles Xavier.

Ó! Istenem ez lehetetlen! Emlékeztek arra mikor azt mondtam, hogy nem volt kapcsolatom illetve viszonyom senkivel? Nos hazudtam mert volt... és az nem mással volt mint Charlesal.

-Miért vágsz ilyen riadt fejet?- kérdezte Clint.

-Most azonnal ki akarok szállni!- kiabáltam rá.

-Mivan? Mégis miért?- ráncolta össze a homlokát.

-Nem akarok oda menni ahhoz a Charleshoz!- hisztiztem persze hiába... és ezt tudtam nagyon jól.

-Muszáj lesz, bogaram.- mondta Tony vigyorogva. Gondolom élvezte, hogy húzhatja az agyamat... majd visszakapja.

Kezeimet ökölbe szorítottam és kinéztem a kocsi ablakán. A táj kezdett egyre ismerősebbé válni... igaza volt Tonynak, valóban ideértünk 10 perc alatt.

Megpillantottam a hatalmas vaskaput amely ki is nyílott. Az általam jól megszokott kavicsos úton haladtunk végig... ez a hely semmit sem változott. Egyre közelebb értünk a hatalmas épülethez ami egy kastélyhoz hasonlítható... hát igen, Charles szülei gazdagok voltak. Szívem egyre hevesebben vert... valószínű, hogy a pulzusom is az egekben volt. Még anno megfogadtam, hogy soha többé nem akarok vele találkozni... erre tessék, Tony és Clint leszerveztek vele egy találkát, remek.