Zavar|| Clint Barton FF

•2. Fejezet•

•Natalia Gavrilov szemszöge•

-Pontosan mit is keresek én itt?- néztem farkasszemet a Vasemberrel.

-Ó kicsilány, szerintem tudod te azt nagyon jól.- dőlt hátra a székében.

-Nem, nem tudom és ne merészelj kicsilánynak hívni mert ha kiszabadulok innen te leszel a második akit megölök, ő lesz az első de talán őt nem kínzom meg halála előtt annyira mint téged!- mutattam Clint felé fenyegetően.

-Te csak ne fenyegess itt senkit! És mi az hogy, nem tudod? Ártatlanokat ölsz!- csapott az asztalra amitől kissé megugrottam.

-Csak a munkámat végzem, nektek ehhez semmi közötök sincs.

-Ó, hidd el sok közünk van hozzá.- nevetett fel gúnyosan.

-Telibe szarom.- forgattam meg a szemeimet. Elegem van ebből az emberből... nem is értem azt hogy a többiek hogy képesek őt elviselni... a végén még őt ölöm meg először.

-Nem szarsz telibe semmit, meséld csak el azt, hogy miért lettél bérgyilkos.

-Ez egy remek kérdés és a válasz nagyon könnyű... imádok ölni.- húztam gonosz félmosolyra ajkaimat.
Láttam ahogy Clint döbbenten néz rám és Tony arca sem festett másképp.

-Asszem' te betegebb vagy mint ahogy mi azt gondoltuk.- köhintett egyet Clint majd Stark helyeslően bólintott.

-Najó... én inkább befejezem veled ezt a beszélgetést mert hugyálnom kell és nem tudom hogy azért mert megijesztesz vagy mert csak szimplán sokat ittam...holnap folytatjuk. Clint vidd vissza a szobájába.- sietett ki az ajtón.
Remek kettesbe maradtam a szúrkálós csávóval...

-Add ide a kezeidet.- jött oda hozzám.

-Odaadom én csak ígérd meg azt, hogy nem szúrsz beléjük kést.- ráncoltam össze a homlokomat.

-Nagyon vicces vagy, de tudod nagyon jól, hogy nem tehettem mást.- vont vállat majd megfogta a csuklóimat és bilincset tett rájuk. Nem csodálom, hogy nem bíznak bennem.

-Meg is ölhettél volna, ott volt az íjad de te nem tetted... miért?- keltem fel a székből majd felé fordultam.

-Az csak rám tartozik.- indult meg velem a kijárat felé.

-Én tuti megöltelek volna.- néztem magam elé.
Ez a fehér folyosó az őrületbe kerget... soha nem érünk a végére, mintha csak a végtelenségig tartana.

Éreztem ahogy Clint egyre jobban szorítja a karomat. Nem értettem az okát majd egyszercsak behúzott egy szobába és magunkra csukta az ajtót.

-Mi a...- de nem hagyta befejezni mivel nekilökött a falnak és számra tapasztotta a kezét.

-Most szépen kussba maradsz és végig hallgatsz!- erre válaszul csak hümmögtem egyet... mondjuk más lehetőségem nem is nagyon volt.

-Láttam ma a szemeidben valamit... valami nincs rendbe veled ezt láttam. Jó embernek tűnsz, de valami történt veled ami megváltoztatott. Segítek neked leküzdeni a pszichopataságod, segítek meggyógyulni neked hogy újra jó ember lehess mert hiszek abban hogy meg tudsz gyógyulni.- nézett mélyen a szemeimbe.
Még hogy én beteg vagyok... jó vicc.
Én már születésem óta ilyen vagyok, rajtam nem lehet segíteni és nem is szeretném ha bárki is segítene.