Új iskola, új világ - Egy X-Men sztori [SZÜNETEL]

15. rész

Lüktető fájdalom volt az első, amit felfogtam. A tömény feketeségbe vörös hullámok hatoltak minden egyes lüktetéssel, ami a fejem hátuljából eredve kisugárzott az egész testemre. Ökölbe szorítottam a kezem és éreztem, hogy valami puhába markolok. A fájdalom még mindig nem csillapodott, egy gyenge nyögés el is hagyta a számat. Ekkor hallottam meg a hangokat is.

- Nézd, kezd magához térni!

- Bianka! Bianka hallasz?

- Na, hagyjatok szegénynek egy kis teret! Fred, ha így bele hajolsz az arcába, szívrohamot fog kapni, amikor felébred. Én szerintem egy életre traumatizálódnék, ha a te fejedre kéne felkelnem. 

- Hé!

A világos fény még a csukott szememen keresztül is iszonyatosan zavart és megpróbáltam oldalra fordítani a fejem, de a fájdalom még erősebben belenyilallt a koponyámba. Fel is nyöghettem, mert hirtelen meleg kezek érintését éreztem a karomon.

- Hé, csak nyugodtan, semmi baj. Nem kell sietni. 

George? 

Remegve és hatalmas erőfeszítések árán kinyitottam a szemem, de a fény még jobban elvakított. Nem is tudom, mit vártam. Szorosan összezártam a szempilláim, az erős világosságtól csak még jobban elkezdett lüktetni a fejem. 

- Várjatok, lezárom a lámpát. - hallottam Taylort és pár pillanat múlva végre kellemes sötétség lett a helységben. 

Újból nekiveselkedtem, hogy kinyissam a szemem és ezúttal sikerrel is jártam. Először kissé homályos volt minden, de pár pislogás után sikerült kivennem a három alakot az ágyam mellett. Taylor jobb oldalt mosolygott rám, mögüle Fred vörös feje látszott ki, balról pedig George ült. 

- Hogy érzed magad? - hajolt közelebb Taylor.

- Fáj a fejem... - nyögtem ki rekedten, mire a többiek arcán egy halvány mosoly jelent meg.

Végre a helységet is volt alkalmam szemügyre venni és kissé értetlenül állapítottam meg, hogy nem a saját szobámba vagyok. Az ágy mellett egy apró fehér asztal kapott helyet, fölötte pedig monitorok helyezkedtek el, de most mindegyik sötét volt. Egy függöny is húzódott az ágy két oldalán, eltakarva a szoba többi részét. 

- Hol vagyok...? - kérdeztem motyogva. 

- A gyengélkedőn. - válaszolt George. - Az edzésen megsérültél, azért vagy most itt. 

- Ja, az edzés... - dőltem hátra és lehunytam a szemem, hogy egy kicsit pihentessem. Az edzés... Mi is történt akkor? Will elrontotta a beállításokat, a fegyverek ránk támadtak és-...

- Herbert! 

Hirtelen felültem az ágyban, amit azonnal meg is bántam, ahogy a világ őrült forgásba kezdett. George megtámasztott, amíg összeszedtem magam, hogy ne kezdjek el bőgni a fájdalomtól.   

- Mi van Herberttel? Meg Leoval? És Willel? Jól vannak? Mi történt? 

- Nyugalom, agyrázkódásod van, ne kapkodj. - segített visszadőlni George, de nem nyugodtam le. 

- Ők is megsérültek? 

- Nem, jól vannak, semmi bajuk nem lett. - fogta meg Taylor a kezem, belőlem pedig egy megkönnyebbült sóhajtás szakadt fel. 

- Egyedül te jártál így. - szólt közbe Fred is. - De nem olyan vészes, pár nap és jobban leszel! Hidd el, tapasztalat. 

- Mi történt? Arra emlékszem, hogy Herbert megállt, én pedig lelöktem őt a földre, de már nem tudtam mit csinálni, a fém rúd majdnem nekünk jött, aztán valamilyen kék dolog volt és... Azt hiszem akkor ájultam el.