Új iskola, új világ - Egy X-Men sztori [SZÜNETEL]

14. rész

Sajnos, mint minden, a hétvége is eltelt és hétfő reggel ismét kelhettünk fel hajnalok hajnalán reggeli edzésre. Miután csodával határos módon túléltem a futást és az érősítést, már megfelelően elegem volt a mai napból, visszont még csak most kezdődött igazán. Reggelinél a fiúk nem említették, hogy tudnának a tegnapi eseményekről, de Fredtől minden látszólagos ok nélkül kaptam egy haj borzolást, George-tól pedig egy meleg mosolyt.
A hétfői órarendünk nem volt a legjobb, de nem is olyan vészes. Matekkal kezdtünk, azon jót aludtam, utána spanyol jött, semmi különleges, föcin filmet néztünk Kína gazdaságáról és Mr. Kirkland beígért jövő hétre egy dogát Ázsiából. Nagyszerű hírek. Végül már csak egy irodalmat kellett túlélnünk, amit negyven perc tömény trubadúr költészet után sikerült is teljesítenünk.
Melody-ék levegőnek néztek minket egész nap, bár néha kaptam egy-egy lenéző pillantást. 
Délután Emily sem kímélt minket, futás után önvédelmi gyakorlatokat csináltunk, ami szerintem igazából csak egy kifogás a lánynak, hogy egy csapat gyereket a porba dobhasson. Kivéve persze Herbertet, ő túl aranyos ahhoz, hogy bántsa. A nap hátra lévő része kellemesen telt, a feszült hangulat végleg eltűnt a levegőből, amiért több, mint hálás voltam.
Másnap reggel emlékeztem, hogy nincsen hajnali edzés, úgyhogy nem okoztam fölöslegesen Taylornak szívrohamot. Egészen büszke is voltam magamra. A terv mára fizika, kémia, töri és matek volt. Hát ez a nap sem lesz a kedvencem, főleg, hogy fizika és töri holnap is lesznek, vagyis egyik napról közvetlenül kell a másikra tanulni. Van egy olyan érzésem, hogy ez még fájni fog. Végül ezen a napon is túl estünk, minden természetfölötti esemény nélkül. Logan diktálási sebességet leszámítva ugye.
Edzésen a fiúk megint a képességeikkel gyakoroltak, amíg én lelkiismeretesen nyomtam a fekvőket. Will azonban pipa volt, mert Emily nem engedte, hogy újra használhassa a rózsás trükkjét. A lány igyekezet megmagyarázni, hogy csak azért volt ilyen sikeres ez a technika, mert először alkalmazta, ráadásul úgy, hogy nem ismerték még a képességet, de a következő alkalommal már fel lesznek készülve rá, ezért kell más dolgokat is fejlesztenie, hogy újból meglephesse az ellenféléit. Visszont Will nem akarta elfogadni ezt a magyarázatot, pedig már Leo is győzködte a fiút. Emilynek végül elege lett a srácból és egy könnyed mozdulattal átdobta a vállá fölött .
- Ezt a támadást már Bianka is kitudta volna védeni, nem is beszélve a suli többi diákjáról. Lehet, hogy volt egy jó húzásod, de még mindig lassú, gyenge és figyelmetlen vagy, szóval majd ha nem tudlak úgy dobálni, mint egy plüsst, akkor vitatkozz velem.
Will úgy pislogott a földön, mint egy leveli béka. Emily átvonult segíteni Herbertnek, Leo felsegítette a barátját a koszból, én pedig igyekezzem vissza folytani a nevetésem.
Végül a szerda is elérkezett és ezennel pontosan egy hét telt el, amióta hivatalosan is a suliba járok. Gyors és izgalmas hét volt, mostanra pedig már úgy érzem, szinte teljesen be is tudtam illeszkedni. Fredtől még ajándékot is kaptam eme nemes esemény megünneplésére, mégpedig egy saját kezüleg kent, baracklekváros pirítóst. Igazán meg is hatódtam ettől a figyelmes gesztusától.
Délután Emily egy elégedett mosollyal várt minket az ajtóban. A tekintetéből és, hogy időben itt volt, nem jósoltam ki semmi jót.
- Gyerekek, fantasztikus hírem van!
Na, ebből baj lesz.
- Beszéltem a proffal és végre megvan, hogy szerdánként mi is használhatjuk az alagsori edzőtermet!
Azta, ez mégse rossz! Azt az edzőtermet csak a gyakorlatabbak és az X-Men használhatta, de ők is csak az edzéseken. Ez alól kivételt képez Logan, akit ugye nem nagyon érdekelnek a szabályok, de őt pont nem kell félteni. Szóval ez nagyszerű hír, hogy szerdánként mi is használhatjuk a termet, Taylorék már sok sztorit mesélték a helyről. Nem csak, hogy szimulátor, de lézer és egyébb fegyverek is vannak ott, de persze, még egy csomót kell fejlődnünk, hogy használhassuk azokat is.
Maga a terem egy hatalmas, ovális helység volt, a szembe lévő falon fent pedig egy elsötétített ablaksor húzódott, ott kapott helyet a megfigyelő terem. Egyetlen bejárat volt csak, a vastag törhetetlen fémből készült ajtó, amin mi is bejutottunk. Az ajtó mellett egy téglalap alakú, fém panel volt a falba süllyesztve, amin Emily elkezdett valamit nyomkodni. Pár pittyegés után a falakból céltáblák, műanyag emberi figurák és más gyakorló eszközök bukkantak fel, a panel pedig vörösen felvilágított.
- Ez jelzi, hogy az edzőterem éppen használatban van, ilyenkor tilos benyitnotok, mert lehet, hogy valami levágja a fejed, mielőtt még pislogni tudsz. - mutatott a fénylő lapra. - De valószínűleg még évek fognak eltelni, amíg eljuttok arra a szintre, hogy ezeket a fegyvereket is használhassatok, úgyhogy addig is lássunk munkához!
Emily mindenkit elvezetett ahhoz a részleghez, ahol a legjobban tudta használni a képességet, még engem is beállított egy bábú elé, hogy próbálkozzak csak, hátha ráérzek valamire a képességemmel kapcsolatban. Az itteni hangulat új lelkesedést adott, szóval mindent bele adva igyekeztem láthatatlan elektromos gömböket dobálni a bábura. Nem sok eredménnyel. De nem adtam fel, azt mondogattam magamnak, hogy addig nem állok meg, amíg ki nem csikarom magamból azt a hülye erőt.
Emily föl-alá járkált, ellenőrizve mindenkit, amikor megszólalt a telefonja. Csak pár szót váltott az illetővel, de amikor letette, összeintette a társaságot.
- El kell intéznem valamit gyorsan, egy 10 perc és jövök vissza, addig folytassátok az edzést. A  legalapabb szinten vannak a beállítások, úgyhogy nem lesz baj, de bezárom az ajtót, hogy még véletlenül se induljatok el sehova.
A lány végül egy mosollyal ott hagyott minket és maga mögött alaposan bezárta az ajtót. Először minden jól is ment. A fiúk gyakoroltak, én pedig próbáltam újabb technikákat kitalálni. Éppen a levegőt igyekezzem idomítani, amikor pittyegés ütötte meg a fülem.
Will állt az ajtó melletti panelnál és azon nyomkodott valamit, Leo a háta mögül nézte kissé aggódva az eseményeket, Herbert pedig pár lépés távolságból figyelt.
- Will, mit csinálsz? - siettem közelebb, mire a fiú mosolyogva rám pillantott.
- Kicsit változtatok a beállításokon. A legalapok? Komolyan? Azért ennél jobbak vagyunk! Csak egy aprót emelek a nehézségen, nem kell aggódnod.
- De aggódok! Nem hiába volt alapra beállítva az edzőterem, ebből nagy baj is lehet. Meg is sérülhetünk! Ráadásul Herbert még kicsi, nekem pedig nincs is képességem. Mit gondolsz, hogy fogunk így harcolni?
- Nyugalom Bianka! Túl gondolod a dolgokat, bízz egy kicsit bennem. Egyébként is, ha baj lenne, majd megvédünk mi, ugye Leo?
- Nem is tudom Will, szerintem igaza van. - pillantott a barátjára a fiú, mire a szőke egy nem túl kedves tekintetett küldött felé.
- Már te is kezded Leo? Azt hittem legalább te bízol bennem ennyire.
- Bízok benned! De Biankának is igaza van, nem fogunk tudni egyszere harcolni és védeni őket is.
- Most komolyan, nem tudtok csak egy ki-...
Will szavát elnyelte a gép zúgás, ahogy az eddigi gyakorló szerek eltűntek a falban és a helyüket átvették különböző fegyverek. Ez nem jó.
Egy tucat hatalmas fémhenger ereszkedett le a plafonról és ritmusosan elkezdtek mozogni faltól falig, elvágva az utat a terem másik feléhez, ahol Herbert ragadt. További éles tárgyak kezdtek el száguldozni át a termen, a falakon pedig megjelent egy csomó pisztoly szerű készülék, amik vörösen világítva felénk fordultak és hirtelen tüzet nyitottak.
Will gyorsan elénk növesztett egy inda erdőt, de egy lövedék így is eltalálta Leot. A fiú hangosat kiáltva kapott a karjához és a falhoz tántorodott. Will-lel aggódva nyúltunk utána, de pár cifra káromkodás után elhárított minket, mondván  hogy jól van. Szerencsére nem lézer és nem is golyó volt a lövedék, de egy vörös és enyhén vérző sebet hagyott a fiú felkarján. Leo azt mondta olyan, mintha közelről meglőnének egy Paintball-lal, nem súlyos seb, de attól még rohadtul fáj. Will szemében kétségbeesés csillant és olyan szívesen leordítottam volna a fejét, de előtte még ki kell jutnunk innen élve.
Egy óriás, éles fejszére emlékeztető tárgy belecsapódott az indákba, könnyűszerrel ketté vágva a növényeket.
- Növeszd újra! NÖVESZD ÚJRA! - ordította Leo, Will pedig kapkodva újabb és újabb növényeket növesztett falnak elénk. A fejsze megint nekünk csapódott, de a sok inda ezúttal megállította és a fém beleakadt a kacsokba. A pillanatnyi szünetben oda sprinteltem az irányítóhoz, de hiába nyomkodtam, vertem nem válaszolt.
- Nem tudom ki kapcsolni! - fordultam vissza a fiúkhoz, amikor megláttam Herbertet a túloldalt guggolni a sarokban. Szegény a karjaival védte a fejét, ahogy a fémhengerek elszáguldottak mellette, ide láttam, ahogy remeg.
- Mit csináljunk? - fordultam Leohoz kétségbeesetten, de neki sem volt sok ötlete. - Will, nem tudsz Herberthez is növeszteni egy ilyen falat? - a fiú megrázta a fejét.
- Nem, odáig nem érek el. Meg egyszerre csak egy helyre tudok koncentrálni. - biccentett a remegő indákra, amik csak nehezen álltak ellen a nyomásnak.
Újra a kicsire néztem, aki még jobban összehúzta magát a fal tövében. Nem hagyhatom szegényt ott! De mégis, hogy tudnék odajutni hozzá? Még a rohadt képességem sincs meg, hogy a francba tudnék bármit is csinálni?!
- Én ki tudom lőni a pisztolyokat, Will addig fedez. - tette a kezét a vállamra Leo. - De nem hinném, hogy Herbertért már eltudnék menni a karom miatt.
- Jó, az elég ha meg tudod szüntetni a lövéseket. Elmegyek én érte.
- Biztos vagy benne?
- Igen, megoldom. Először őt kell ide hoznunk, aztán kitaláljuk mi legyen.
Igazából rohadtul nem voltam biztos benne. Legszívesebben Willt küldtem volna, ha már ő okozta ezt az egészet, de neki fedeznie kell Leot. Csak azt kell elkerülnöm, hogy pár himbálózó fémrúd agyon csapjon és jók vagyunk. Mégis milyen nehéz lehet? Ha jól láttam, a földön még el lehetett férni volna alattuk, de kúszva egy órába telne, amíg eljuttok a fiúhoz. A hengerek között visszont volt egy kis távolság, ott meg tudok állni anélkül, hogy lecsapnának. Csak az időzítésre kell oda figyelnem, a reflexeim meg szerintem jók. Jól van, nem lesz semmi baj, csináld Herbertért. Egy óriási robot szörnyet is túléltél, ez ahhoz képest már semmi! Jól van, meg lesz ez! Toporogram még egy kicsit, majd vettem egy mély levegőt és neki futottam.
Az első két rudat kikerültem, de a harmadik előtt meg kellett torpanjak. Vártam egy kicsit, majd tovább. Nem mondom, enyhén halál félelmem volt, de az adrenalin segített koncentrálni. Egyszer az egyik henger majdnem elkapott, éreztem a szelét a hátamon, a copfomat el is vitte egy kicsit. Végül elértem Herberthez is és lihegve térdeltem le mellé.
- Jól van, semmi baj, semmi baj. - simogattam a remegő kisfiút. - Minden rendben lesz, vissza megyünk Leoékhoz, ott biztonságban leszünk, rendben?
Herbert könnyes szemmel rám nézett, majd a fiúkra, szipogva megtörölte az arcát és bólintott, én pedig mosolyogva segítettem neki felállni.
- Maradj mindig mellettem és csak akkor fuss, ha szólok.
A fiú bólintott, én pedig ökölbe szorított kézzel megadtam az első jelet.
Sokkal ijesztőbb volt, hogy Herbert is itt volt velem, mert így már nem csak magamra, de rá is kellett figyelnem, nehogy elkapja az egyik rúd. Az aggodalmam ellenére visszont jól haladtunk, Herbert is nagyon pontos volt, már közel voltunk Willékhez, akik közben kiiktatták a pisztolyokat, a fejszét pedig teljesen körbe nőttek az indák, meg sem mozdult. Újból megadtam a jelet és átsietettem a következő biztonságos zónába, de amikor oldalra néztem, Herbert nem volt mellettem. A szívem kihagyott egy ütemet. A fiú pár lépésre lemaradva állt és bámulta a közeledő fémhengert.
- Herbert! - kiáltottam és oda ugrottam hozzá, de a fiú még mindig nem mozdult, visszont a rúd egyre közelebb ért hozzánk.
Gyorsan! Gyorsan csinálj valamit! De hiába, az agyam és a testem is leblokkolt, nem bírtam se elhúzni a fiút az útból, se gondolkodni. Egyedül csak a közelgő fémre tudtam koncentrálni.
- Bianka! Herbert! - ordította a két fiú, én pedig kétségbeestem.
A szívem a torkomban dobogott és éreztem, ahogy a könnyek elöntik a szemem. Remegve tettem egy lépest hátra, végre megbírtam mozdulni. De már túl késő volt. Lelöktem Herbertet a földre és automatikusan magam elé kaptam a kezem.
A termet kékes fény töltötte be és a tenyeremből kitörő energia hullám hátra taszított. Éles fájdalom nyilallt a koponyámba, majd a világ feketébe fordult.

Nem tudom, ez az-e, amire vártatok, de téssek, Bianka ereje. Részletek a következő részben. :)