Az élet nyúlbőrben

6.

- Először be kell avatnunk. Az nagyon muris.- bólogat Puhi. Lökött egy fazon az biztos.

- Így van.- helyesel Szfingsz.

- Jó jó, csak siessünk.- türelmetlenkedek.

- Jólvan. Köpj a tenyeredbe.- mondja Szfinksz komolyan.

- Tényleg?- nézek rájuk. Mivel nem röhögik el magukat arra következtetek, hogy igen.- Hát jó.- köpök a tenyerembe. Ők is ugyanígy tesznek.

- Most tegyük össze a kezünket, és kiáltsuk, hogy "hűséges leszek amíg csak élek, a hkt nagyon fontos ne feledd".- mondja Szfingsz. Mind középre tesszük mint egy csapat.- 3, 2, 1.- számol vissza Szfingsz.- Hűséges leszek amíg csak élek, a hkt nagyon fontos ne feledd!- kántáljuk együtt.

- Csapattag vaaagy!- kiáltja Puhi.

- Igen, igen, de mehetnénk végre?- kérdem.

- Gyere utánam hkt pajtás.- indul meg a sziámi a kapu felé. Utánaugrálok, és végre. Elindultunk. Ezt is megéltük.

A kapu alatt átbújunk, és máris kint voltunk az utcán.

- Na most merre?- kérdem tanácstalanul.

- Csak kövessetek.- mondja Szfingsz. Vállat rántok és utána ugrálok.

Mentünk vagy száz kilómétert komolyan. Mire oda értünk leszakadt a lábam.

- Itt vagyunk.- áll meg a macska, az egyik ház előtt. A fala halványzöld volt. Kitűnt az utca többi háza közül. Nagy tágas ablakai voltak. Még teraszt is láttam.- Mostmár egyedül kell menned, mert bent van egy kutya, és mi félünk tőle.- megállt bennem az ütő. Kutya. Kutya. Egy kutya miatt haltam meg. Megpróbáltam "Péntek fejével" látni a helyzetet, mert ha "Harry fejével" gondolkodom, elkerülöm a házat messziről.

- Éhes vagyok. Haza megyek kajálni. Gyere Szfingsz. Szia Péntek.- kiáltja Puhi és már rohannak is. Hát kösz.

10 perc múlva sikerült rávennem magam, hogy az ajtó elé mennek. Remegtek a lábaim az izgalomtól, és a félelemtől. Mit csinálhatnak a szüleim? Ugye a hugicám jól van. És..és eszembe jutott még egy apró részlet. Csivavánk van! Az az egyetlen kutyafajta amitől nem féltem.

Hirtelen kivágódott az ajtó. Rita volt az a húgom. Vagyis Harry húga. Ahogy meglátott nagyon megörült.

- Egy nyusziii!- kiáltja, és felkap.- Anya!- szalad be a házba miközben engem szorongat.- Nézd egy nyuszi!- emel a magasba.

A kutya engem ugat.

- Ki vagy? Barát? Ha nem, tűnj innen!- vicsorog a csivava.

- Hol találtad kicsim?- kérdezi az anyukája.

- Az ajtó előtt.- feleli Rita. A nő jól megnéz, és lefotóz.- Miért fotózod le?- kérdi a lány.

- Biztosan van gazdája. Már égen földön kereshetik ezt a nyuszit.

- Nem tarthatom meg?- szomorodik el a lány.

- Neki is van családja, és biztos hiányzik neki a gazdája.- Rita még szomorúbb.- Jólvan megtarthatod, de csak akkor, ha nem jön érte senki.

- Okiii!- vidul fel.

Eztán az anyukája felhívott minden környező nyúltenyésztőt. Senki nem vesztett el nyulat, szóval elvileg felrakta a facebookra, hogy ha valakinél eltűnt egy nyúl itt van a Rózsa utca 20.-ban.

Rita órákig játszott velem. Először elzárkóztunk, mert félt hogy bántana a kutya. Beöltöztetett hercegnőnek (tipikus kislány), vagy fogócskáztunk, vagy egyszerűen csak nézett rám. Azokkal a nagy zöld szemeivel. Amiben ott csillog a kíváncsiság.
Egyszer csak megszólal.

- Te nyuszika olyan ismerős fejecskéd van. Nem találkoztunk már?- kérdi.- Hasonlítasz...- nem fejezi be. A szájáról legördül a mosoly, és könnyek gyűlnek a szemében. Leveszi a szemüvegét és elsírja magát. A kezét az arcába temeti és csak sír. Sír és sír. Hozzá bújok, hogy megnyugtassam. A leány felkap és szorongat. A könycseppkei rám hullanak, de nem zavar. Most az a lényeg hogy megnyugodjon. Pár perc múlva már csak szipog. Nem mer rám nézni, nehogy újra sírjon.

- Köszi Harry.- suttogja a 8 éves húgom, de még mindig nem néz rám. Honnan tudja, hogy én vagyok?! Hisz sokáig én se tudtam!?

Hamarosan hallom a csengő hangját. Valaki jött.

- Hol van Péntek?- hallom Abigél aggódó hangját.

- A szobában a lányommal.- válaszolja az asszony.

Rita megfog, és kivisz. Most rám nézett, de visszatartja a könnyeit. Szégyenlősen szorongat Abigél előtt.
A gazdim már készül megszólalni, de Rita gyorsabb.

- Mindjárt odaadom a nyuszid, csak hadd köszönjek el tőle.- kéri a húgom.

- Jólvan.- egyezik bele Abigél.

Rita visszavisz a szobába, és lerak magával szembe.

- Figyelj Harry- kezdi és rám néz.- vagy Péntek. - Vigyázz Abigélre, mert ő is nagyon szeretett. Jó?- kérdi. Nyulasan bólintok.- Nagyon fogsz hiányozni.- érzékenyül el.- De neked Abigél mellett van a helyed.- mondja, és megölel. Még a fülembe suttog valamit.- Sose felejts el.- suttogja, és kimegyünk.- Tessék.- nyújt Abigél felé.

- Köszönöm.- mondja és átvesz. Eléggé feszültnek látszik. Gondolom még mindennek Harry szaga van.

Ahogy kilépünk a házból Abigél azonnal szorongatni kezd.

- Jaj Péntek!- ölelget.- Soha többé ne ilyessz ennyire rám.- szorongat tovább.

Beülünk az autóba. A házunk ablakából Rita integet nekem keserű mosollyal. Nekem is hiányozni fog, de sosem fogom elfelejteni.