Az élet nyúlbőrben

8.

Rengeteget, de komolyan rengeteget gondolkodtam azon, hogy hogyan mondjam el neki, hogy szeretem.
Amikor le akartam írni, akkor egyszerűen nem ment. Amikor meg meg akartam puszilni (Egy nyuszi egy embert? Inkább fordítva), akkor nem bírtam megtenni. Egy fiúnak sokkal nehezebb kimutatni az érzéseit, főleg ha az élete mostani részét nyúlként kell élnie. De legalább megadatott nekem a lehetőség, hogy életembe először igazán szerelmes legyek. Pedig már fent kéne lennem a halottak sorában.

Szóval gondoltam, hogy na most leírom a homokba, hogy szeretlek. Hogy miért volt ilyen fontos hogy elmondjam neki? Azért, hogy tudja nincs egyedül és hogy ne sirasson tovább. Szóval éppen le akartam írni, hogy szeretlek, amikor véletlen hangosan is kimondtam.

- Szeretlek Abigél.- mondtam, és a lány lefagyott.- Te hallottad?- képedek el. A lány tátott szájjal bólint.

- Te tényleg. Te tényleeeeeg!- ugrál boldogan és felkap.- Én is szeretlek Harry.- suttogja fülembe, és megcsókol (egy nyulat!!!!!).

Ebben a pillanatban fényleni kezdtem. És felrepültem. És éreztem, hogy ismét ember leszek. És...és hirtelen eszembe jutott, hogy a nyulak nem hordanak ruhát. És én ha most ember leszek Abigél anyaszült meztelenül fog látni. Jaj csak ezt neee. Leereszkedtem a földre és összekuporodtam, hogy ne látszódjon ki semmi.

- Ó Harry...- akart ugrani a nyakamba de leállítottam.

- Előbb adj ruhát légyszi.- suttogom. Majd elsüllyedek szégyenemben. Pucéron egy lány előtt?! Abigél csak úgy szakadt a röhögéstől, de aztán elindult.
Pár pecmúlva visszajött és hozott egy pólót, egy alsógatyát, és egy farmert.

- Bocs csak apa ruháiból tudok adni.- mondja elfordulva.

- Jó lesz az.- kapom ki a kezéből.

- Akkor én most megyek.- mondja és elindul.- Szólj ha kész vagy.- szól vissza. A hangján hallottam, hogy nem kell sok és elröhögi magát, de visszatartotta.