Ma elmentünk Abigéllel megnézni a Pókember Idegenbent. A film nagyon jó volt. Csak egy valami rontotta el az egészet... hogy folyton mindenki megbámult. Annyira fruszrált, hogy nem lehet normálisan elmenni az emberek mellett, hogy két rám mutogató sárcra ráordítottam hogy mit bámulnak már. Abigél is elég feszélyezve volt. Úgy markolta a kezem, hogy már fel kellett szisszennem.
- Bocsi.- suttogja, és lazít a fogáson.
- Nembaj.- suttogom vissza.- Nem megyünk el innen valahova máshova?- kérdezem halkan.
- De! Menjük.- derül fel, és egy mellék utca felé veszi az irányt. Követem.
Ahogy egyre bentebb haladunk egyre kevesebb lesz az ember. Mindketten jobb hangulatba kerültünk, és el is kezdtünk beszélgetni. Minden szóba került. A házimunkától kezdve a Harry Potter könyvekig minden. Még az is szóba került, hogy talán értek nyúlul.
Amikor már esteledett hazakísértem Abigélt, és én is hazabattyogtam.
Mégse volt ez a nap olyan rossz.
Milyen jó, hogy itt van velem Abigél. Szeretem.
VOUS LISEZ
Az élet nyúlbőrben
AventureSzia Péntek vagyok, egy átlagos házinyúl. Legalábbis ezt hittem egészen addig amíg egy bizonyos lány házikedvence nem lettem. Lassan kezdtek beugrani az emlékek, és rájöttem ki voltam, és ki lettem...
