Az élet nyúlbőrben

13.

Ma van a szünet utáni első nap a suliban. Eléggé félek mit fognak szólni a tanárok, meg az osztálytársaim, hogy csak így hirtelen "feltámadtam".

Reggel felkelek és Abigél elé megyek. Miután ő is kész együtt megyünk a suliba. Elég ideges vagyok. Szinte biztos hogy mindenki úgy fog rám nézni mint egy földönkívülire.

- Valami baj van?- kérdi Abigél és közben bátorítóan megszorítja a kezem.

- Ajj.- sóhajtok.- Nem tudom mit fognak szólni a többiek ehhez az egészhez.- vallom be.

- Nyugi, nem lesz semmi baj.- nyugtat.

- Hát remélem.

A suli kapujában máris éreztem a tekinteteket magamon. Ahogy a suli udvarára értünk már kényelmetlenül éreztem magam. Sose szerettem középpontban lenni. Főleg nem ennyire. Abigél próbált valamiről beszélgetni velem, de nem igazán tudtam rá reagálni. Szegényre nem is tudtam figyelni, pedig nagyon aranyos volt. Végre beértek a fiúk is. Azonnal felénk veszik az irányt.

- Harry!!- kiáltja Ricsi.

- Haveer!- ordítja Kay.

- Sziasztok.- mondja Beni.

- Csá!- kiaáltom oda.

Ahogy odaérnek hozzánk azonnal ránk zúdítják az összes létező szót és történetet, ami jelen esetben nagyon jól jön, mert így legalább elterelik a figyelmemet a bámuló és sutyorgó népségről.

Beszélnek álmokról, videójátékról meg szinte mindenről amiről csak lehet, én meg csak röhögök rajtuk. Abigélt a barátnői elvonszolták és láttam, hogy azonnal viccesen kérdezgetni kezdik.

Az első óra tesi volt. Nagyon éreztem a többiek tekintetét magamon, de a srácok azért próbáltak elvonni a figyelmem. Nagyon aranyosak.

Matekból, nyelvtanból, töriből még hasonló tantárgyakból egy csomót be kell pótolnom. Abigél ajánlotta hogy segít, de mivel miattam ő se nagyon látott sulit, így nem tud. Ricsi és Kay... hát fogalmazzunk úgy, hogy nem olyan jó tanulók. Beni 4es szinte mindenből, szóval őt kértem meg, hogy segítsen valamicskét a tanulásban. Remélem tud.

Mikor vége a sulinak Ricsi előáll azzal a tervvel, hogy holnap este csináljanak egy fiús estét náluk. Mindenkinek tetszett az ötlet. Megbeszéltük, hogy Ricsi megkérdezi otthon a szüleit és mi is a mieinket és holnap megbeszéljük.

Eztán hazakísértem Abigélt, aztán hazamentem.

Otthon anya azzal fogadott, hogy 53 nem fogadott hívásom volt és hogy vegyem már le a telefonom hangját mert nagyon idegesítő, hogy folyton csörög. Eztán mindet visszahívtam (mert ki tudja lehet fontos) de mind csak a "feltámadásommal" kapcsolatban keresett. Eztán mennem kellett a suliba Ritáért (már elsős). Nagyon szereti az iskolát ami nagyon jó mert nem szenvedésnek fogja fel.

Otthon anya azzal fogad, hogy a temetőből hívnak.

- Hogy mii?- hökkenek meg.

- Hát ugye meghaltál- kezdi.- és el is temettünk. Sírod is van, rajta egy csomó virággal. És a sírásók még az effélék el akarják tüntetni onnan, hisz élsz. Mellesleg a rendőrök arra is kíváncsiak, hogy mi lett a holttesteddel.

- Hajh.- sóhajtom.- Mondd meg nekik hogy csak nyugodtan, de a holttestre én is kíváncsi vagyok.- diktálom anyának.

- Jólvan szívem.- mondja anya és már telefonál is.

Pár perc múlva anya szól, hogy ma fel akarják tárni a sírt és most azonnal. Felöltözünk, és indulunk is a temetőbe.

Milyen türelmetlenek. Jó mondjuk adtak egy "nyugalmas" hetet szóval azért megértem.