Moriko

Jelen 8 - Mugen

Tsurugi először nem nézett hátra. De Shiro újra megszólalt.

- Hikarimaru? – kérdezte remegő hangon. Nem bírta tovább, Tsurugi óvatosan hátra nézett.

Nem hitt a szemének. A hold időközben felhők mögé bújt, de még így is tisztán látta, hogy Hikarimaru felállt. Bár inkább olyan volt, mint akit dróton rángatnának, ahogy tett egy lépést a nő felé. Tsurugi lábai remegtek. Biztos volt benne, hogy a fiú halott, és mégis. Hirtelen kék lángok csaptak fel, furcsa fénybe vonva a tisztást.

- Kérlek...ölj meg! – mondta mély, rekedtes hangon. Az a hang egészen biztosan nem Hikarimaruhoz tartozott. Az ő hangja mindig vidám volt. Vidám és reményteli. De ez egy megtört férfi hangja volt. Tett egy tétova lépést Tsurugi felé, aki hátrált.

- ...Mi...? – kérdezte halkan

- Kérlek! – kiáltotta, majd térdre esett – Már elegem van ebből! – a sírás küszöbén volt

- Ki... vagy te? – kérdezte Shirotsuki remegő hangon

- Valaki, aki túl sokáig volt életben. – mondta halkan – Még ha a testem végleg a föld alá van is zárva, – kezét a szívére tette – A pillanatban, amikor ez a fiú mérhetetlen haraggal a szívében meghalt, a pecsét meggyengült és a lelkem kijutott. Kérlek, ha most megölsz végre a túlvilágra mehetek! – Tsurugi szeméből lassan folytak a könnyek, és közelebb lépett a férfihoz, aki biztosan nem Hikarimaru volt.

- Képtelen vagyok rá... – suttogta – Az a fiú, akinek a testét viseled... – a hangja elcsuklott – A tanítványom volt... – bólintott

- Értem. Sajnálom, hogy ilyet kérek tőled, de nincs választásom. – mondta szomorúan – Be kell tartanom, amit ígértem. – tette hozzá halkan.

A fogyó hold előtűnt a fellegek mögül. Ezüstös fénye még jobban bevilágította a tisztást, mint a furcsa, szűnni nem akaró kék lángok. Shiro megkerülte Hikarimaru testét és Tsurugi mellé lépett. A nő megbabonázva bámult a holdra, de azonnal kizökkent, amint a vállára tette a kezét.

- Tsurugi. – mondta halkan – Azt hiszem ez remek alkalom, hogy megkérdezz valakit a furcsa erődről. – bólintott

- Igazad van. – motyogta, majd letörölte a könnyeit. Pupillái elkeskenyetek, de mielőtt megszólalhatott volna, a férfi, aki Hikarimaru testében volt hirtelen hátra esett. Tsurugi értetlenül nézett. A férfi, aki a saját halálát kérte, remegett a félelemtől. Shiro felé nézett.

- Te nem látod? – kérdezte hirtelen furcsa nyugodtsággal – Te sem vagy ember igaz...? – Shiro zavarodottan pislogott.

- Tessék? Mit kellene, hogy lássak? – a névtelen férfi újra Tsurugi felé fordult. A sötét árny még mindig fölötte lebegett. Egy férfi alakja volt, aki bő köpenyt viselt és hosszú szarva volt.

- Nai... – mondta hirtelen – Már értem. – felállt és Tsurugi elé lépett – Biztos vagyok benne, hogy te képes lennél megölni. Hiszen Nai megáldott. – mondta mosolyogva

- Nai...? – Tsurugi értetlenül nézett – Úgy érted, hogy Nai... mint az isten? – a férfi bólintott, de Tsurugi továbbra sem hitt neki. – Ez lehetetlen...

Hirtelen a hold erősebben kezdett ragyogni, furcsa fénye pedig szinte nappali világossággal ragyogta be a környéket. Tsurugi hirtelen megremegett. Érezte ahogy elveszíti a teste fölött az irányítást. Kimerültsége el szállt, az adrenalin energiával töltötte fel.

- Még hogy áldás... – kezdte halkan – Ez sokkal inkább átok! – szeméből újra patakzottak a könnyek – Az én hibám, hogy annyian meghaltak! Semmi másra nem vagyok jó! – hangja kezdett hisztérikussá válni – Végül mindenki csak meghal, aki valaha is fontos volt számomra! De úgy tűnik mindegy. – váratlanul elcsöndesedett. – Shiro. Változz át. – Shirotsuki félve nyelt egyet, majd felragyogott és átváltozott. Tsurugi megszorította a markolatot és egyenesen Hikarimaru testének szegezte. – Ez a fiú az én hibámból halt meg. Ha akkor, ott megöltem volna, legalább békében nyugodna. De nem, ez nem számít. A múltat nem tudom felülírni. Sajnálom Hikarimaru. – suttogta

- Csak nem... – kezdte Shiro – Tényleg meg akarod ölni, úgy is, hogy már halott?!

- Kérlek...! – nézett rá könyörgő szemekkel a férfi, Tsurugi mély levegőt vett, és bólintott.

- Ha már ezt a szerencsétlen fiút nem tudtam megmenteni, a legkevesebb, hogy megteszem ezt...

Lehunyta a szemét és újabb mély levegőt vett. Jobb lábával hátra lépett, majd lendületet vett és elrugaszkodott. Egy pillanatnyi fehér villanás vakította el a férfit, majd érezte, hogy végre, végre vége. Sejtelme sem volt hány évig tűrte a vaksötétet és néma csendet. De most végre szabad volt. Végre visszatérhetett az egyetlen személyhez, aki valaha is igazán szerette. Végre beválthatja az ígéretét.

Tsurugi hevesen kapkodta a levegőt. Egy mozdulattal lerázta a vért Shirotsukiról, majd nem bírta tovább. Térdre esett és ködös szemmel bámulta az előtte heverő holttestet. Szabályosan félbe vágva hevert a pázsiton, szőke haját pedig beborította a vér. Shirotsuki vissza változott és leült Tsurugi mellé.

- El kell temetnünk. – a nő némán bólintott.

Néhány perc néma csend után munkához láttak. A fiú testét a bambuszerdőbe cipelték, és eltemették. Tsurugi egy bambuszba karcolta a fiú nevét és a földbe szúrta. A nap sugarai feltűntek a horizonton mire végeztek. Mindketten tetőtől talpig sarasak és véresek voltak. Végül kimerülten lihegve álltak a bambuszok között. Tsurugi Shiro hátának dőlt.

- Eleve nem lett volna szabad egy tanítványt a csatatérre engednem. – suttogta – Ez az egész az én hibám. – Shiro megcsóválta a fejét.

- Ne hibáztasd magadat. Hikarimaru olyan erőhöz nyúlt mire nem állt készen, és te figyelmeztetted rá, hogy a teste nem bírná el. Ő mégis használta, a következmények teljes tudatában. Légy büszke rá, hogy milyen bátor volt. – Tsurugi nem felelt. Néma csend uralkodott az erdőn, míg váratlanul kiabálás nem ütötte meg a fülüket.

- Mégis mi a fészkes fene történt itt?! – üvöltötte egy férfi, a tisztás felől. Tsurugi elindult a hang irányába, nyomában Shiroval. Á tisztáson legalább húsz férfi állt, szedett-vedett páncélban, kezükben rozsdás kardokkal és lándzsákkal. Egy csapat dezertált katona lehetett, akik útmenti rablóknak álltak, hogy fenntartsák magukat. Értetlenül álltak a vörösre festett pázsiton, ahol minden felé szétkaszabolt hullák feküdtek. Tsurugi és Shiro előbukkant a bambuszok közül, és a banditák egyike rögtön ki is szúrta őket.

- Odanézzetek fiúk, úgy tűnik a fődíj még megvan! – mutatott Tsurugira, aki túl kimerült volt, hogy foglalkozzon vele. A banditák sorban felé fordultak és széles mosolyra húzták a szájukat. A nő csak sóhajtott majd az égre nézett.

- Hé..., Shirotsuki. – szólalt meg higgadtan

- Igen? – kérdezte az említett gyanakodva

- Rendezzünk vérfürdőt.

VÉGE

(mugen = végtelen)