Moriko

Jelen 5 - Bambuszerdő

Síri csend ült a mécsesekkel megvilágított barlangban. Mindenki egy szó nélkül evett, és Tsurugi kénytelen volt elismerni, hogy a kölyök főző tudománya lassan, de biztosan fejlődik. Egy sziklába faragott asztal mellett ültek, szintén a falba faragott padon és lassan befejezték a vacsorát. Tsurugi lenyelte az utolsó falatját és sóhajtott.

- Azt ígértem, hogy elmagyarázom, mi is történt. – kezdte, miközben az üres tányérját bámulta, mire Hikarimaru bólintott. Tsuru folytatta – Már említettem neked a reiki-t, igaz? – a fiú ismét bólintott – Kicsit jobban meg kell értened a működését, ahhoz, hogy értsd mi is történt. A reiki, mindent átitat. Nem az ereidben folyik és nem a sejtjeid állítják elő, hanem a levegőben van. Téged csak átitat, ki érzékenyebb rá, ki nem. Embere válogatja. De nem csak az embereket itatja át, hanem mindent körülöttünk. A fákat, a földet, a vizet. Mindent. Keresztül folyik mindenen. Igen ez talán még jobb kifejezés is mint az, hogy átitat. Úgy képzeld el a reiki-t, mint a vizet. Felveszi a tartó edénye alakját, de átfolyik rajtad, ha nincs edényed, amivel megtartanád. Még nagyon ritkán az is előfordul, hogy alakot ölt ez a rejtélyes energia. Ezeket a különös lényeket hívjuk Ayakashinak. – intett fejével Shiro felé – Azt mondják, hogy a Hold is egy ilyen lény, aki végtelen ki-t áraszt magából. Gondolom Gin említette, hogy én egy szentéjben nőttem fel. – fordult végre hallgatósága felé. – A papok már nagyon korán megállapították, hogy extrém érzékeny vagyok a reikire. Ezért is akartak belőlem papnőt nevelni. – egy pillanatra elhallgatott – De aztán kiderült, hogy vannak bizonyos hátulütői annak, hogy ennyire érzékeny vagyok rá. – sóhajtott – Beszéltem tudósokkal, keleten és bérgyilkos mesterekkel nyugaton. Többségük úgy vélte, hogy az erőm egy kétélű kard. Feltehetőleg a Holdból áramlik felém az a hatalmas mennyiségű reiki, amit egy átlagember nem bírna el. Egy kész rejtély vagyok, hiszen nem lehetnék életben ennyi energiával. Az igazi baj akkor van, amikor a reiki túlcsordul. Minél nagyobb része látszódik a Holdnak, annál több energia gyűlik fel bennem, és teliholdkor van maximumon. Olyankor esélytelen, hogy kordában tudjam tartani. Teliholdkor egyszerűen elönt a vérszomjúság, és szinte megőrülök. Mindent és mindent összezúzok a közelemben, bár ezt csak másoktól hallottam. Olyankor ugyanis kikapcsol az agyam és semmire sem emlékszem a tombolásaimból. Ma rengeteg reikit felhasználtam, így talán most nem lesz olyan vészes, de három nap múlva telihold lesz. – fogait összeszorította és öklével az asztalra csapott – Gyűlölöm magamat, amiért nem tudom kordában tartani ezt az irdatlan erőt. – suttogta.

Az elkövetkező két napot a sziklaerődben töltötték. Hikarimaru vért izzadt a számtalan párbaj során, amit mesterével vívott, noha a nő kezében nem volt kard, nem kímélte ifjú tanítványát. a szabály egyszerű volt: nyerni minden áron. a párbajok az első véres vágásig tartottak, így Hikarimaru viszonylag hamar rengeteg, apró vágással rendelkezett. Tsurugi keményen visszafogta magát, mégis lassabban mozgott, szándékosan réseket hagyva a védelmén. Minden alkalommal más stílusban harcolt, néha fegyvertelenül, majd tőrökkel. Lándzsával és karddal. Előfordult, hogy másodjára is ugyan azt a fegyvert használta, Hikarimaru mégis úgy érezte, hogy minden alkalommal egy másik ember ellen harcol. Shirotsuki ezalatt felderítette a komplex barlanglakást és a biztonságos távolból figyelte társait. A sziklában összesen négy nagyobb helyiség volt, az előtér és központi csarnok szerű étkező, a konyha, a raktár, a fürdő és az edző pálya, ahol megszámlálhatatlanul sok fegyver lógott a falon, valamint mindenféle tárgyak hevertek össze vissza különböző ládákban. Ezek mellett volt legalább tíz kisebb szoba. Hálótermek, és további raktárhelyiségek. Tsurugi említette, hogy méregkeverő műhely is van, ám Shiro nem akadt a nyomára, hisz már így is elég mélyen járhatott a föld alatt. Felmerült benne, hogy vajon kik készíthették ezt a szinte bevehetetlen erődöt, de amikor Tsurut kérdezte róla a nő csak vállat vont, majd folytatta a tanítványa sebeinek tisztítását. A második nap estéje volt, amikor Hikarimaru először súrolta pengéjével Tsurugi vállát. A nő ekkor épp egy tesszent használt, másik kezében nem tartott semmit. Hikarimaru koncentrált, megpróbálta előre látni a mestere lépései, ahogy azt a nő korábban tanácsolta neki. A tesszenes harcstílust már használta egyszer, így a fiú nagyjából tudta mire számítson, hogy például a többnyire ártalmatlannak tűnő legyező pengéi egy gyengébb idegméregbe vannak mártva, ami olyan húsz percre kiüti az áldozatot, ha a vérbe kerül. Ezt legutóbb tapasztalta. A közepes méretű tesszen jóval rövidebb volt, mint a kardja, így a legjobb taktikája az volt, hogy tartja a távolságot és ha rést lát, lecsap. Tsuru tudta, mit tervez a fiú, de mivel most nem önmagát alakította, nem foglalkozott vele. Félkörben sasszézott a fiú körül, hogy kikerüljön a látóteréből és váratlanul lecsaphasson. Még ő is meglepődött amikor a fiú hirtelen megpördült és bár reflexből hárított, a penge még így is karcolta a jobb vállát. Elismerően megveregette a tanítványa vállát.