Moriko

Jelen 3. - Az informátor

Másnap hajnalban...Tsurugi, Hikarimaru és Shirotsuki a kihalt város utcáit szelték, amikor a lány váratlanul megfordult. - Shirotsuki, változz át. Lovon megyünk tovább, így két ló is elég lesz. – Shiro bólintott, majd közelebb lépett a lányhoz és átváltozott. Tsuru még épp időben kapta el mielőtt a földre esett volna. Az övébe csúsztatta. – Csak hogy a kellemetlenséget elkerüljük, ne beszélj kardként, ha más is van a közelben.- Rendben.- Kölyök! - Igen? - Kövess. – mondta Tsuru, majd befordult egy sarkon. Döngölt földből készült útra értek. Majd megálltak egy istállónak kinéző épület előtt. A nő belépett. – Vannak jó lovaid?- Hogyne, hogyne! Számtalan jó lovam van!- Akkor, megveszem a két legjobbat.- Természetesen, máris hozom őket. – a férfi meghajolt, majd eltűnt az istállóban és nemsokára, két felszerszámozott állattal tért vissza. – Íme, istállóm büszkeségei: Hisui – mutatott a bal oldali kancára. Vajszín szőre csillogott a napfényben. – és Kuro – a másik kanca egy éjfekete szépség volt. Két szeme smaragdként fénylett. - Mennyibe kerülnek szerszámostul?- Összesen? 100 aranysárkány. – Tsuru kotorászni kezdett az erszényében majd oda adta a pénzt a férfinak, aki átadta a gyeplőket Hikarimarunak. – Vigyázzanak rájuk. - Úgy lesz. – mondta mosolyogva Tsurugi, majd elvette Kuro gyeplőjét és Hikarimaruhoz fordult. – Tudsz lovagolni?- Egy kicsit... De nem lehet olyan nehéz. – mondta ahogy felkapaszkodott a nyeregbe. - Ez esetben megkapod az első leckét. – a fiú hátra fordult és lenézett mesterére. – Ne ess le! – mondta majd a ló farára csapott, ami meglódult a város határa felé. Tsurugi felpattant Kuro nyergébe, sarkával jó erősen megszorította a ló oldalát és elvágtatott Hikarimaru után. Amikor kiértek a városból Shiro váratlanul megszólalt.- Á, a napfelkelte! Bárcsak látnék is belőle valamit.Mivel se Hikarimaru se Tsurugi nem reagált rá, sértődötten sóhajtott egyet majd csöndben maradt. Egész nap vágtattak, azonban a végeláthatatlan füves puszták nem fogytak el. A nap már alacsonyan járt amikor megálltak egy patak mellett. Hikarimaru félhullaként kászálódott le a nyeregből ellentétben Tsuruval, aki kecsesen leugrott majd kihúzta Shirotsukit az övéből, aki rögtön át is változott.- Kölyök! Gyűjts egy kis fát, amíg kikötöm a lovakat!- Igenis, Mester!Tsuru kezébe vette a két ló gyeplőjét és egy fához kötötte őket a patak partján. Levette a nyergeket és melléjük rakta, a magas fűbe. Ezalatt Hikarimaru egy köteg rőzséből tábortüzet rakott. - Mit fogunk enni? – kérdezte korgó gyomrát hallgatva - Azt! – mutatott Tsurugi egy madárra, ami magasan felettük szállt. Előkapta az íját és lelőtte a madarat, ami épp a lába elé esett. – Tessék. – Mondta, majd átadta a vacsorájukat, Shirotsukinak.- Én?- Igen te. Egy kard vagy. Nyilván meg tudod nyúzni és felszeletelni, nem?- Technikailag csak félig vagyok kard, de megteszek minden tőlem telhetőt...- Helyes, most pedig kölyök megkapod a második leckét.- Mi volt az első? – Hikarimarunak nem rémlett, hogy bármit tanult volna- Ne ess le! Ez volt az első dolog, amit tanítottam.- Ja, hogy az. Azt hittem csak viccelsz.- Ugyan, nekem nincs humorérzékem. Most pedig. Mit tudsz a reikiről?- A miről?- A reikiről. Az egy természeti energia, ami mindent átjár és általában semmire sem jó.- Akkor miért kérdezed?- Mert azt mondtam, hogy általában haszontalan, de nem mindig. Néhányunk érzékenyebb rá, mint a többség. Ők tudnak bánni egyes természeti elemekkel.- Igazán? És te, mester?- Én mondjuk kitűnően bánok a széllel, neked – drámai csend – viszont, a villámokhoz van tehetséged.- Villámokhoz?- Bizony, bár nem akkora a reikikoncentráció a testedben, hogy azokat csak úgy ukk-mukk-fukk megidézd. Kell hozzá a kardod is. Viszont nem ez a mai menü. Egyelőre felmérem a tudásod. – a zsákjához lépett és előhúzta régi kardját. – Húzd ki a kardod és támadj. – mondta, bár még háttal állt a fiúnak.Hikarimaru kihúzta az azúrkék pengét és támadott. Mestere vállára célzott, de a lány könnyedén elcsusszant előle és gyomorszájba ütötte a fiút a saját kardhüvelyével. Összecsuklott.- Nos, az biztos, hogy van még mit tanulnod. – mondta Tsuru, majd felhúzta a fiút, és megállt tőle másfél méterre. – először is, ne úgy gondolj a kardodra, mint egy eszközre. Úgy kell rá tekintened mintha a karod meghosszabbítása lenne. Mintha élne. És egy dolgot fontos, hogy megérts. – szünetet tartott – A kard, egy fegyver. Sokak szerint arra való, hogy megvédjünk vele másokat. De jól jegyezd meg, hogy ez nem igaz. Arra való, hogy ártsunk vele másoknak. A kard egyetlen célja, hogy téged szolgáljon. Téged és nem mást. Hogy te kit szolgálsz majd vele, az, a te döntésed. Mára befejeztük. Gondolkozz azon, amit mondtam, és hogy képes vagy e megölni másokat. Mert amit eddig láttam belőled, az alapján nem. – megfordult és a kacsával küszködő Shirotsuki felé indult – Hogy állít a vacsoránk? - Ó, remekül. – Shiro előtt egy többnyire tollatlan, de még erősen nyers kacsa sült a tűz fölött.- Hát az túlzás. De amíg nem szakács vagy, ez is jobb, mint a semmi. – Tsuru sóhajtott. – Elmegyek meditálni. Csak három esetben zavarjatok: egy, ha egy hatalmas orrszarvú-csorda készülne lerohanni minket, kettő, ha egy hatalmas hadsereg tűnne fel és három, ha kész a vacsora. Shirotsuki és Hikarimaru szinkronban vonták fel a szemöldöküket majd bólintottak, Tsuru pedig elindult és belegázolt a patakba. Kilépett a túlparton és eltűnt a bambuszerőben. Hamarosan egy kis tisztásra ért. Már nem láthatták a táborukból, kioldotta a yoshikát rögzítő selyemövet és a ruha a földre hullott. Alatta szűk, térdig érő nadrágot és ujjatlan felsőt viselt. Bal vállán megcsillant egy vállvért. Az alkarját borító kötések felett páncéldarabok sorakoztak, amik hangtalanul engedelmeskedtek akaratának, alatta pedig számtalan égésnyom és sebhely húzódott. Beállt az alapállásba. Súlyát jobb lábára helyezte, ahogy behajlította a térdét és lábujjhegyre állt, majd újra teletalppal nyomta a földet. Kezét kinyújtotta, ujjait megfeszítette. – Karom éles fegyver, testem erős pajzs. – kiképzésének alapjai. Hosszú haját meglibbentette a szél. Lassan elengedte megfeszített izmait és leült a mohával borított kövekre. Mélyen beszívta az esti levegőt. Nem hitt az ócska tanokban, miszerint a meditációval ki kell lépnünk a fizikai világból. Sokkal inkább észre kell vennünk, hogy abban vagyunk, mondogatta gyakran régi mestere.Másnap reggel korán kelt. Ugyanis, ha hasonló tempóban haladnak, még dél előtt egy nagyobb városba érnek. Elő kellett készülnie. Látszólag feneketlen zsákjából előhúzott egy smaragdzöld shikatát. Felöltözött. A vastag övbe vagy egy tucat kést is el lehetett rejteni, de ő csak jáde tőrét rejtette bele. Hosszú haját bonyolult kontyba kötötte és vagy féltucat tűvel rögzítette. Illetve ez nem igaz, mindösszesen egy tartotta a helyén a bonyolult hajremeket, a többi csak álca volt. Igazából minden álca volt, és szükség esetén akár egyik hajtűjével is kitűnően le tudta volna szúrni ellenfelét. Mire teljesen elkészült már Hikarimaru és Shirotsuki is talpon voltak.- Me...Mester... Mégis mi ez a hacuka?!- Az álcánk.- Szerintem jól áll... – Tsuru egy gyilkos pillantással elhallgattatta a fecsegő kardot.- Ma, elérjük Yuguchi városát. Sokat dolgoztam ott korábban, ezért óvatosnak kell lennünk. Amint a város határába érünk Sukiguchi Shikuza leszek, egy gazdag, Owariból származó nemes hölgy. Ti pedig a szolgáim lesztek. Így minden kételyt eloszlatunk, és nem is ismernek majd meg. Kölyök, lóra! Indulunk. Már magasan járt a nap, mire elérték a térség egyik nagyobb városát Yaguchit. Shirotsuki a változatosság kedvéért Hikarimaru övén lógott, amit durcásan bár, de elfogadott. Egy csicsás fogadó elé ügettek és Tsuru óvatosan lecsusszant a nyeregből. Hikarimaru is leugrott, majd odalépett és megfogta a másik ló gyeplőjét, majd átadta fogadó melletti istálló előtt álló lovászfiúnak, aki meghajolt és bevezette a lovakat. Tsurugi félretolta a faberakásos ajtót és belépett. Tágas tér fogadta és enyhe füstölőszag. Odalépett egy idős asszonyhoz, aki egy cifra fapult mögött ült.- Jónapot, van szabad szobája?- Sukiguchi-san, régóta nem járt erre! Hogyne, fenntartjuk a foglalását. – felelte az idős asszony.- Köszönöm, Hinmo-san. Hikarimaru, utánam. Intett a fiúnak majd elindult beljebb és felment egy kis lépcsőn. Hosszú folyosóhoz értek, és Tsuru magabiztosan elindult az egyik szoba felé, majd elhúzta az ajtót és belépett. Hikarimaru követte. A meglepően nagy szobában három ágy is elfért. A falakon szekrények sorakoztak és egy-két tesszen lógott a falon. Tsurugi leült az ablak melletti ágyra és ruhája valamelyik rejtekéből egy fa skatulyát húzott elő, majd elkezdte kiszedegetni a hajtűit.- Nem gondoltam volna, mester, hogy ilyen szobád van egy ilyen előkelő fogadóban.- Sok mindent nem tudsz még rólam. – Shirotsuki egy halk puffanás kíséretében visszaváltozott.- Talán mesélhetnél ezt-azt. – mondta majd az egyik szekrényhez lépett, hogy bekukucskáljon, ám mielőtt kinyithatta volna és hajtű fúródott a fába.- El a kezekkel. Abban mérgek vannak. Egyébként az ország minden tartományában vannak barátaim és ellenségeim. Ebben a városban sajnos több az utóbbi. De ma elvileg találkozunk az egyik régi bajtársammal. Hinmo minden bizonnyal értesítette az érkezésemről. – már csak az egyetlen, ténylegesen számító hajtű volt a hajában – Szóval remélhetőleg beesik estefelé. Nem akarok túl sokáig itt maradni.- Miféle emberről beszélsz?- Az egyik informátoromról. Volt egy-két közös melónk még régen, megbízható, ha súlya van annak, amivel meg akarod bízni, de kibírhatatlan a személyisége.- Még Shironál is rosszabb?- Ó, vagy százszor! El sem tudod képzelni. De majd úgyis meglátjátok. – kihúzta az utolsó hajtűt és hosszú haja egy fonatként vállára hullott. – Most viszont átöltözök mert ki nem állhatom ezt a hacukát. – felállt, kotorászott egy kicsit az egyik szekrényben, majd egy karmazsinvörös yukatával átvonult egy kis elkerített helyiségbe. Ezalatt Hikarimaru óvatosan az egyik ágyhoz ment és mellé támasztotta azúrkék kardját, mivel mása nem volt, amivel jelölhette volna, hogy ott ő alszik, Shirotsuki pedig továbbra is a szekrényeket figyelte. Megpillantott egy kiálló fadarabot és óvatosan megnyomta, mire a tekercsekkel tömött polc szétnyílt és mögötte egy komoly fegyver-arzenál lapult. Tsuru visszatért, immár a karmazsinvörös yukatában. Higgadtan a szekrényhez lépett és egy laza mozdulattal visszacsukta, majd fülön csípte az ajtó felé oldalazó Shirotsukit.- Nem megmondtam, hogy ne nyúlj hozzá?- De...- Nos legalább már ti is tudjátok hol rejtegetem a mérgezett pengéket. Remélem semelyikőtök nem volt olyan ostoba, hogy hozzá érjen. – megrázták a fejüket – Helyes. – ebben a pillanatban egy papírfecni csusszant be az ajtó alatt. Tsuru odaugrott, mielőtt Hikarimaru felvehette volna. – Egy levél.- Mit ír?- „Tartogasd a rontásodat másnak, százegy arcú boszorka." - Nem túl udvarias. – Shiro Tsuru mögé lépett és átnézett a válla felett hátha mást is ír a levél. – És nem is túl tartalmas.- Csak a szokásos. Mint már mondtam itt sok az ellenségem. Ezért nem is akarok túl sokáig itt maradni. – egy női hang szólalt meg a tolóajtó mögül- Sukiguchi-sama. Látogatója érkezett.- Ki az? - Egy Yatsunaga Toshio nevű úr. Azt állítja, már várod.- Küldd csak be. És hozz nekünk teát.- Igenis. – távolodó lépések hallatszottak. - Ki ez a Yatsunaga? – kérdezte Shiro aki időközben helyet foglalt a szoba közebén álló asztal mellett- A borzalmas személyiségű informátor, akit már említettem. Nem gondoltam volna, hogy ilyen hamar betoppan. – ebben a pillanatban kitárult az ajtó és egy, a húszas éveit taposó, jól öltözöttnek, vagy ápoltnak nem mondható férfi lépett be a szobába.- Shiku-chan! Igazán értesíthettél volna, hogy jössz! – Tsuru a fejét fogta majd sóhajtott- Ha nem tudtál volna róla, nem lennél itt. – a férfi elindult felé, mire Shiro összehúzta a szemöldökét.- Ne legyél már ilyen! Igyunk egyet a régi idők emlékére!-é Ne érj hozzám, bűzlesz a sakétól. Valószínűleg már eleget ittál. – a férfi továbbra is közeledett felé viszont amikor már épp hozzá ért volna, Tsuru egy mozdulattal a földre lökte és az ujjain díszelgő neko-te megcsillant. Tsuru megnyalta a száját és végig húzta karmait a férfi bal szemét takaró szemfedőn. – Szeretnéd, hogy emlékeztesselek, hogyan is kaptad ezt a sebet? – suttogta. Yatsunaga pupillája összeszűkült és megrázta a fejét. – Helyes. Tsuru lassan felállt és Shiróhoz fordult. Óvatosan, nehogy felsértse az anyagot megveregette a vállát. - Mint látod, meg tudom védeni magam. Szükségtelen emiatt fáradnod. – Shiro a padlót bámulta majd motyogott valamit. – Most pedig. Yatsunaga. Ha már ide toltad a képed, merem remélni, hogy valami használható információd van. – Tsurugi hangja most parancsoló volt. Mint egy szigorú tanár, aki nem tűri, ha visszabeszélnek neki. A karmaival dobolt az asztalon és a még mindig rémült arcot vágó férfi felé nézett. - Igenis... Úrnőm... Van valamim, amit talán érdekesnek vélsz...- Ezt már szeretem.- Ha jól tudom, egy bizonyos helyet keresel...- Valóban. Egy Susumu nevű faluba akarok menni. - Azt hiszem sikerült szert tennem egy térképre. – benyúlt a ruhája ujjába és egy összetekert pergament húzott elő – Íme. – átnyújtotta Tsurunak.- Érdekes. – elmosolyodott és megnyalta a szája szélét – Ez most nálam marad. Az ajtó sisteregve kinyílt és egy fiatal nő lépett be rajta tálcával a kezében. Lerakta az asztalra majd meghajolt és távozott. Yatsunaga egy pohárért nyúlt és belekortyolt az italba. A gőzölgő tea valamelyest enyhítette a hasogató fejfájását, ami valószínűleg a tegnap esti iszogatás mellékhatása. Miután letette a csészét egy másikért nyúlt és Tsuru felé nyújtotta.- Nem iszol? – egy izzadtság csepp folyt végig a homlokán ahogyan a nőt nézte- Nem vagyok szomjas. Ha nincs másod, ami értékes lehet, távozz. – Yatsunaga jobbra-balra tekintgetett, majd felállt, meghajolt és az ajtó felé indult. Mielőtt azonban elhúzhatta volna az ajtót, Halami hideget érzett. Tsuru végig húzta egyik karmát a férfi nyakán és nyomában kiserkent a vér. Épp csak hozzáért a bőréhez. – Máskor jobban gondold meg mielőtt azt tervezed, hogy megmérgezel. – suttogta majd elengedte a férfit, aki rögtön az ajtóhoz lépett és kiment. Tsuru lenyalta a vért a karomról, majd a döbbenten néző Hikarimaru és Shirotsuki felé fordult. – Csak azért él még mert nem akartam kellemetlenséget okozni Hinmonak. – jegyezte meg miközben elkezdte leszedegetni a karmait. Másnap hajnalban Tsurugi már korán fent volt és megpróbált visszaemlékezni az előző este homályos történéseire. Az biztos, hogy miután az a fránya informátor elhúzta a csíkot betoppant egy régi cimborája, akivel sokáig iszogattak ám homályosan sem emlékezett rá, hogy ki is volt az. Kicsivel később Hikarimaru is felébredt. - Mester?- Hm?- Ma tovább megyünk?- Igen. – Tsuru a térképet nézegette – Délre kell mennünk egy darabig. Arrafelé van egy kisebb bázisom egy erdőben. Megnézhetnénk, hogy megvan e még.- Mi lesz az edzésemmel?- Gondolkoztál már azon, amit a múltkor mondtam?- Igen... Szerintem, ha meg kéne védenem, valaki számomra fontosat, meg tudnám tenni. - Ahogy gondoltam. – sóhajtott Tsurugi – De több mint a semmi. Rendben. Délelőtt edzeni fogunk! Délután pedig tovább indulunk. Tsuru a haját összekötötte egy copfba és levette a yukatáját. Alatta egy szűk felsőt és buggyos térdig érő nadrágot viselt. Az egyik szekrényhez lépett és kivett belőle egy pár fakardot, majd az ajtó felé indult. - Kölyök! Mit állsz még ott! Kövess! – Hikarimaru utána nézett, majd megindult az ajtó felé. Tsuru kacskaringós folyosókon vezette el egy elszeparált belső udvarig, ahol gyakorló bábuk voltak és négy, egyenként legalább három méter átmérőjű, homokkal beszórt kör. Tsuru az egyik kör közepébe állt, és az egyik kardot odadobta Hikarimarunak. Megmutatta, hogyan kell tartania, ha támadni akar és hogyan, ha védekezik. – Most pedig csinálj kétszáz vágást váll-derék vonalon. - Huh?- Mindegy megmutatom. – Tsuru beállt egy kisebb terpeszbe majd a kardot maga előtt tartotta, úgy, hogy a hegye körülbelül a jobb vállának magasságában volt. Meglendítette a karját és egészen a csípője bal oldaláig engedte a kardot, ott hirtelen Elfordította a pengét és ismét meglendítette, majd megállt a jobb vállánál. – Most pedig lassítás nélkül. – olyan gyorsan mozdult, hogy a fiú nem is látta a pengét. - Heeee !? KÉTSZÁZAT!? - Talán jobban örülnél, ha én is megcsinálnám? – Hikarimaru bólintott mire Tsuru elmosolyodott - Nehogy pislogj. – mondta majd meglendítette a kardot. Olyan volt mintha pörögne a kezében. Alig egy perccel később abbahagyta. Majd még egy mozdulatot tett. – És 200. Kész is. Most te jössz.