Mikaelsonnak születve (LASSAN FRISSÜL)

4. rész

Miután anya távozott a szobámból lefeküdtem a puha párnák közé és elaludtam. Eléggé elfáradtam lelkileg. Sok dolgot kell még feldolgoznom.
Reggel arra ébredtem, hogy valaki kopog a szobám ajtaján.
-Amy fent vagy?-kérdezte Hope az ajtó túloldaláról.
-Mostmár igen!-válaszoltam morogva.
-Ne haragudj, hogy felkeltettelek, de ma el kell mennünk a Salvatore suliba. Saltzman doki szeretne látni.-erre egyből kipattantam az ágyból és az ajtóhoz siettem, majd kitártam azt és behúztam rajta az unokatesómat.
-Segíts! Mit vegyek fel? Van ott egyenruha? Milyenek a többiek? Milyen lények járnak oda? Hogy viselkedjek?-és még vagy ezer kérdést feltettem volna, ha Hope nem csitít el.
- Ne aggódj! Csak légy önmagad és nem lesz baj.-nyugtatott meg.
-Köszi.-mosolyodtam el amit viszonzott is.
-Na most hagylak öltözni. Saltzman doki hamarosan itt lesz. Addig én is elkészülök.-mondta, mire végig néztem rajta. Pizsamában volt, akárcsak én. Noss, igen. Nem lenne egyikünknek sem előnyös így kimenni az utcára. Hope távozott, én pedig elkezdtem átkutatni a szekrényemet.
Légy önnmagad!
Na igen. Ez az a mondat amit mondani könnyű, de megtenni nehezebb. Mert mivan akkor, ha az aki én vagyok nem tetszik senkinek? A félelem sokszor elnyomhatja az igaz valónkat. Én is rettegtem, de mégis próbáltam betartani Hope tanácsát. Végül egy hozzám illő fekete farmer és egy vékony, krémszínű pulcsi mellett döntöttem. A hajamat alapos fésülés után copfba fogtam. Egy egyszerű sportcipőt húztam fel, majd elkezdtem bepakolni a bőröndömbe azokat a holmikat amiket a Salvatore suliba akarok vinni. Ruhák, elektronikai cuccok, napló stb. Mikor végeztem kiléptem az ajtón. Hope épp akkor fordult be a folyosóra. Rajta egy egyszerű fekete nadrág és pulcsi volt egy magassarkú csizmával. Haját szokás szerint kiengedve hagyta, s az ő kezében is ott volt a bőröndje.
-Na, uncsitesó. Mehetünk?-kérdezte mosolyogva.
-Persze, uncsitesó.- válaszoltam szintén mosolyogva.
A ház előtt a Mikaelsonok és anyáék várakoztak egy számomra idegen férfi társoságában. Nyílván ő lehet Dr. Slatzman.
-Szia Amy. A nevem Alaric Saltzman. A Salvatore iskola igazgatója.-nyújtott kezet, amit elfogadtam. Kezetráztunk.-Tudom milyen furcsa lehet neked ez az egész, de ne aggódj. Hamar hozzászoksz majd.
-Köszönjük, hogy felveszed őt Alaric. Sokat jelent.-mondta apa egy kézrázás kíséretében.
-Ugyan nincs mit.-válaszolta Mr. Saltzman.- Viszont indulnunk kell. Sok a dolgunk.
-Rendben, csak adj egy percet.-mondta anya, majd hozzám lépett és megölelt. -Vigyázz magadra!
-Anya, csak suliba megyek nem harcolni vagy ilyesmi.-nevettem, de persze visszaöleltem.
-Tudom, de még sose engedtelek úgy el, hogy veszélyben vagy.-mondta, ám közben egy percre sem engedett el.
-Hugi, engedd el! Még megfolytod. Hope vigyázni fog rá.-nevetett fel Rebekah.
-A suli pedig nagyon biztonságos.-szólt közbe Hope is.
-Rendben.-mondta anya, majd elengedett. Mindenkitől elbúcsúztunk, majd beszáltunk Mr. Saltzman kocsijába, ami a Salvatore suli felé vette az irányt. Az úton biztos elaludtam, ugyanis arra keltem, hogy a kocsi megáll egy hatalmas épület előtt. Amint észrevették, hogy fent vagyok Mr. Saltzman megszólalt:
-Üdv a Salvatore suliban Amy.
Az udvaron senki nem volt. Nyílván épp órájuk van. A kocsi a bejárathoz közel parkolt le. Kiszáltunk a járműből és a csomagtartóba elhelyezett bőröndöket is kihalásztuk a sok fegyver közül amik ott pihentek.
-Na és hol a Teszlek Süveg? Kíváncsi vagyok melyik házba kerülök. Na és ki a Kvidics csapat kapitánya? Be szeretnék lépni.-kérdezgettem mire Hope elnevette magát.
-Itt sajnos olyan nincs. A szobádat viszont megmutatom.-mondta mosolyogva.
-Hope! Ha lepakoltatok az irodámban várlak titeket.-kiáltott még utánunk Mr. Saltzman. Hope egy kézinzéssel jelezte, hogy megértette, majd vezetett is tovább. A folyosón rengeteg ajtó előtt elhaladtunk. Némelyikből fura hangok szűrődtek ki, ám nem kérdeztem rá. Lehet, hogy itt ez normális nem? Elvégre csak annyit tudok erről a világról amennyibe otthon beavattak. Hope hirtelen megállt egy ajtó előtt.
-Ez a te szobád. Az enyém a folyosó végén jobbra van, ha esetleg kellene valami. Ha kipakoltál várj meg itt.-mondta, mire bólintottam. Elindult a saját szobája felé, így én is beléptem az enyémbe. Egyszerű koliszobára számítottam régi bútorokkal és falakkal, ám azt kell mondjam, kellemesen csalódtam. A szoba egyik sarkában volt egy egyszemélyes ágy, fekete huzattal. Mellette egy kisasztal amin egy lámpa kapott helyet. Kicsit távolabb egy hatalmas íróasztal volt elhelyezve, melyen kisebb-nagyobb fiókok voltak. A szoba másik végébe pedig a szekrény került, amibe pont elférnek a ruháim amiket hoztam. Elkezdtem kipakolni. A nemrég kapott laptopomat is elhoztam magammal. Azt letettem az íróasztalra a töltőmmel, a telefonommal és a fülhallgatómmal együtt. A naplómat az egyik fiókba rejtettem el. A tollakat, papírokat és füzeteket amiket otthon nagy nehezen előkerestem az asztal szélére helyeztem. De fura. Otthon. Hiszen csak egy napot töltöttem ott, mégis otthonomnak tekintem. Elvégre ott van az otthon ahol a szeretteid.
A ruháimat a szekrénybe, a zoknikat és alsóneműt a fiókokba pakoltam. Épp a bőröndömet toltam be az ágy alá mikor Hope jött be a szobába.
-Látom készen is vagy.-mosolygott.-Milyen a szoba?
-Nagyon tetszik. Hamar meg fogom szokni.-mosolyodtam el én is.
-Örülök. Viszont Saltzman doki vár. Utána pedig bemutatlak pár embernek.-mondta, mire bólintottam. Hope kiment a szobából, én pedig követtem. Hamarosan egy nagy ajtóhoz értünk, ami mögött Mr. Saltzman irodája volt. Beléptünk az ajtón, az igazgató pedig az asztalánál ücsörgött.
-Na végre lányok! Hol voltatok eddig?-kérdezte, majd legyintett jelezve, hogy ne válaszoljunk. Az asztal előtt két szék helyezkedett el, amiken én és Hope foglaltunk helyet. -Noss, Amy nyílván olvastál már Harry Pottert és Hope is felvilágosított. Ez az iskola azoknak a diákoknak van fenntartva akik különlegesek. Boszorkányok, vérfarkasok és vámpírok. Felkészítjük őket, hogy a megfelelő tudással éljenek az emberek között és ne leplezzék le a mágikus közösséget. Mistyc Falls-ban és mindenhol máshol persze úgy tudják, hogy ez az iskola a gazdag emberek problémás gyerekeinek van fenntartva. Magától értetődik persze, de megkérlek: ne szólj senkinek a kilétedről, illetve az iskoláról.
-Megértettem.-bólintottam.
-Remek! Hope! Kérlek mutasd be Amyt a többieknek.-mondta Dr. Saltzman. Hope bólintott, majd elhagytuk az irodát.
-Na, Amy. Készen állsz arra, hogy megismerkedj a többiekkel?
Őszintén? Nem! De csapjunk bele!

Sziasztook! Na igen, több mimt 1 hónapja volt az utolsó rész amit nagyon sajnálok. Elkezdődött a suli is így fárattabb is vagyok, illetve most fogok majd felvételizni így tanulnom is kell, mivel a gimi ahova szeretnék menni médiatagozatra csak 14 embert vesz föl. Ugyhogy ne hari ha megint nagy kihagyás után fogok visszatérni, de be szeretném biztosítani, hogy félévkor jó jegyeim legyenek.
Remélem tetszett a rész és előbb vagy utóbb, remélhetőleg előbb, jövök a következő résszel.
Bye!