Mikaelsonnak születve (LASSAN FRISSÜL)

8. rész

Jeremy Gilbert

Éjjszaka Alaric ébresztett fel azzal, hogy siessek, mert valami baj történt. Úgy ahogy voltam, egy szál nadrágban kugrottam az ágyból és utána siettem.
Ric volt olyan kedves és adott egy szobát, bár ez alapvető dolog, ha arra kér, maradjak. Hope Mikaelson szobájába vitt, ahol ő és Amy ájultan hevertek a padlón.

-Mi a bajuk? - kérdeztem azonnal, s letérdeltem a két lányhoz.
-Nem tudom, de biztos, hogy fekete mágiát használtak. - jelentette ki, mire felhúzott szemöldökkel néztem rá. - A csillag és a halott patkány erre utal, ráadásul a riasztó is jelzett.
Bólintottam, jelezvén, hogy értem.
-Most mit tegyünk? - tettem fel az újabb kérdést.
-Először is tedd fel őket az ágyra, én értesítem a szüleiket. Ha Freya ideér többet tud mondani. - válaszolta, majd kisétált a szobából. Tettem amit mondott, s egyik kezemet Amy hátára téve, másikkal a térdhajlatánál tartva őt lefektettem az ágyba, majd ugyanezt tettem Hopeal is.
-Csak nyugalom, rendbe fogtok jönni. - suttogtam, inkább magamnak, mintsem nekik.

Hope Mikaelson

A bűbáj után számíthattam volna rá, hogy sajgó végtagokkal fogok felébredni, mégis a szokottnál erősebb volt a szúró érzés a lábaimban, így nehézkesen tudtam felkelni az ágyból. Ahogy körülnéztem észrevettem, hogy Amy szobájában vagyok, mellettem pedig Landon ült, s mosolyogva figyelt engem. Haja kócos volt, mint mindig és egy kockás inget viselt. Igazán jól nézett ki, amit még így frissen felébredve egy bűbáj okozta eszméletvesztésből is képes voltam észrevenni.
-Örülök, hogy végre felébredtél. - mondta, s hozzám hajolt egy csókra.
-Mi történt és miért vagyunk Amy szobájában? - kérdeztem miután elszakadt tőlem.
-A doki nagyon ki van bukva rátok. A bűbájotok félresikerült és mindketten elájultatok. - válaszolta Landon, mire egyből felpattantam az ágyból, ám a hirtelen mozdulat miatt egy kicsit megszédültem. - Hé, minden oké? Hogy segíthetek?
-Nincs..... semmi baj! - tagadtam le a fájdalmamat. - Merre van Amy?
-Nem tudom, de neked még pihenned kéne! - torkolt le a barátom, mire csak egy szúrós pillantást vetettem rá.
-Az én saram az egész, én vettem rá, hogy segítsen nekem és most miattam fekszik eszméletlenül, szóval megyek és megkeresem az unokatestvérem! - viharzottam ki az ajtón. A folyosóra kiérve azonban elég furcsa látvány fogadott. Az apám állt előttem, s bár elsőre megnyugtatott a látványa, amikor a szemébe néztem elfogott a kétségbeesés. Fekete volt, mintha színtiszta sötétség lenne.
-Apa? - kérdeztem, közben óvatosan közeledve felé.
-Nem hagyhatjuk, hogy elérj Amyhez! - mondta, s vele egyszerre jelentette ezt ki Landon is a hátam mögül. Amikor megfordultam már nem lepett meg, hogy ugyanolyanok voltak a szemei, mint az apámé.
- Én meg nem hagyhatom, hogy megállítsatok! - feleltem, majd nekirontottam az apámnak. A melkasára ütöttem, majd elmormoltam egy varázsigét, mire berepült az egyik szobába, aminek az ajtaját egy újabb varázsigével zártam be. Landon ekkor kezdett el felém futni.
- Fortis ictu! - kiabáltam, s felemeltem a ball kezemet, mire Landon nekirepült egy szekrénynek, ami recsegve adta meg magát a súlyának, s összetört. Sietve indultam meg a földszintre, hogy megkeressem Amyt. Ahogy leértem észrevettem a törött asztalt és a nyitott ajtót. Amikor odasétáltam és ki akartam lépni, a láthatatlan fal megállított. Gondolhattam volna, hogy Dahlia műve, már csak azt kell kiderítenem, hogy miért tette ezt. Ehhez azonban szükségem lesz Amyre, hogy együtt kijussunk innnen.

Freya Mikaelson

Csaknem ötszáz mérföldet vezettem New Orleansból Mistyc Fallsig, ahol most az unokahúgaim kómában vannak az eszelős nagynéném miatt. Átlagos nap a Mikaelson családban.
David és Mary hátul ültek, akárcsak Hayley, aki a húgomat próbálta lenyugtatni, holott ő sem volt épp jó állapotban. Klaus mellettem ült, s feszülten figyelte az utat, illetve legalább hatszor megkérdezte mikor érünk már oda. Mindannyian aggódtunk a lányokért, hiszen nagyon felelőtlen dolgot csináltak, aminek most meg is isszák a levét.
Amint leparkoltam az iskola udvában, Klaus a vámpír sebességét használva berohant az épületbe. Hayley azonnal utána sietett, nehogy valami butaságot csináljon, mivel ez a fivérem legrosszabb szokása. Ahogy utánuk siettünk az épületbe, a folyosón egyből megláttuk tomboló öcsémet, amint Alaricot folytogatja, Hayley pedig próbálja visszafogni őt.
-Merre van a lányom?-kérdezte fogait csikorgatva, s egyre erősebben szorította az igazgató nyakát. - Úgy volt, hogy itt biztonságban lesznek!
-Klaus kérlek, ezzel nem segítesz! - torkolta le Mary, aki már így is a könnyeivel küzködött. Klaus szép lassan engedett a szorításán, majd elhátrált Alarictól.
-A szobájában vannak mind a ketten Jeremyvel, ha esetleg bármi baj történne. - igazított útba minket Ric. Az aggódó szülők azonnal felmentek a gyerekekhez, azonban én bármennyire is szerettem volna, lent maradtam, hogy kifaggasam az igazgatót.
-Mi történt Ric? - léptem oda hozzá.
-Nem tudom. Fekete mágiához nyúltak, ez nyílván való, de egy kereső bűbájtól nem zuhannak kábultan a padlóra! - járkált fel-alá. Ahogy körbenéztem észrevettem, hogy egy diák sincs errefelé, ami ésszerű, tekintve, hogy Alaric felkészülhetett tomboló fivérem látogatására. - Reméltem, hogy te többet tudsz mondani.

-Azonnal rájuk nézek. - bólintottam, majd elindultam felfelé a lépcső. Régen rutinos látogatója voltam Hopenak, így nem kellett mutatni az utat. A nagy csendben csak a cipőm kopogását lehetett hallani az épületben. Szinte érezhető volt a félelem és feszültség a levegőben, amelynek Dahlia az okozója. Amikor beléptem a szobába olyan látvány fogadott, amit reméltem, hogy soha nem kell látnom. Mindkét unokahúgom eszméletlenül feküdt az ágyban, mindezt azért mert nem akartak tétlenül várni. Mary és David Amy mellett térdeltek, miközben a húgom olyan görcsösen szorította magáhot lánya kezét, mintha attól félne, hogy valaki elveszi tőle. Hayley ugyanígy tett Hopeal, míg Klaus mögötte állt, s könnyes szemmel nézett a lányára. Hope születése előtt sajnos nem ismerhettem, ám a testvéreim sokat meséltek a nagy Niklaus Mikaelsonról, a szörnyetegről aki falvakat mészárol le hidegvérrel. S most itt van ő, Niklaus Mikaelson, az aggódó apa, aki bármit megtenne a kislányáért.
A

szobában volt még egy idegen fiú is, feltételeztem ő Jeremy. A sarokban állt, s illedelmesen csendben maradt, hogy ne zavarja meg a családi pillanatot.
-Freya kérlek, segíts rajtuk. - nézett rám Hayley könyekkel a szemében.
-

Megölöm azt aki ezt merte tenni!- forrongott a bátyám, s ezúttal egyet is értettem a haragjával. A családunk elég komplikált, de ha valamelyikünknek ártanak, azt nem hagyjuk bűntetlenül.
Az ágyhoz léptem, s belekezdtem a varázslatba.
- Phasmathos auxiliatus sum tibi explorare poterimus - kántáltam a szavakat, s lassan összeállt előttem a kép. - Dahlia bezárta őket az elméjükbe, hogy hozzáférjen az erejükhöz.
-Minek az neki? - húzta össze a szemöldökét David.
-Jelenleg gyenge, ezért őket használja erőforrásként, hogy be tudjon jutni az iskolába. - magyaráztam.
-Mit tehetünk? - kérdezte Hayley, s felállt Hope mellől.
-Mi semmit. Nekik kell kijutniuk. Bíznunk kell bennük. - néztem az unokahúgaim testére, s reménykedtem, hogy képesek lesznek ezen túljutni. Dahlia nem ölné meg őket mert szüksége van rájuk, de ártani árthat nekik. Amennyiben ez bekövetkezik garantálom, hogy én leszek a legrosszabb rémálma.