Amy Walker elől elhallgatják családja réges régi történetét, remélve, hogy ezzel a lány biztonságban lehet. Ám egy napon minden titoknak ki kell derülnie, ugyanis a tudatlanság akár Amy életébe is kerülhet. Mert hiába tagadják a lány szülei: Amy ige...
-Na, tetszik a suli? - kérdezte Hope. Éppen a szobámat próbáltam kicsit otthonosabbá tenni, ő pedig az ágyamon fekve nézegette a régi képeimet amiket magammal hoztam, és amit ki szándékozok tenni. Nagyon hiányozik Layla és úgy érzem, ha minden nap látnám a képeinket csak nehezebb lenne elengednem őt, így ezek nagyrésze családi kép. -Igen! A boszorkányok nagyon kedvesek voltak. A farkasok is, bár a falkásdi nekem nem annyira jön be. - magyaráztam miközben egy képet ragasztottam fel a falra. Anya és én voltunk rajta a tizenharmadik születésnapomon. Akkor még minden normális volt. -Hidd el, nekem sem. - nevetett fel Hope. - Ez nagyon cuki kép! - mutatott arra a fényképre amin három éves koromban épp az arcomba nyontam egy adag fagyit. -Ha akarod megtarthatod. Van vagy száz kiskori, ciki képem. - mosolyogtam rá a vállam fölöd. -Köszönöm. - mosolygott vissza, majd félrerakta az említett fotót. - Sosem volt olyan lányrokonom akivel hasonlót tudtam volna csinálni. -Hasonlót? - kérdeztem vissza, s közben sikeresen a hajamba gyűrtem egy darab ragasztószalagot. - Igen. Tudod ott volt nekem Freya és Rebeka néni, de az nem ugyanaz, mintha egy korombelivel beszélgethetek. - magyarázta az unokatestvérem. -Hát, nekem sem volt soha. Sőt, nekem menő vámpír és boszorkány nagynénjeim sem voltak. - nevettem el magam. -Most majd bepótolunk mindent. - csatlakozott Hope is, a szobát pedig a nevetésünk töltötte be.
Ops! Esta imagem não segue nossas diretrizes de conteúdo. Para continuar a publicação, tente removê-la ou carregar outra.
-Egyépként... - szólaltam meg, miután levegőhöz jutottam, időközben pedig ledőltem az ágyra- te mit tudsz Jeremy Gilbertről? -Nem sokat. Amikor találkoztunk nem volt bőbeszédes. Nem szeret magáról vagy a családjáról beszélni. Miért? - kérdezte Hope. -Nemrég benézett hozzám, Dr. Saltzmant kereste. Szerinted miért hívhatták ide? - váltottam halkabb hangra, elvégre ebben a suliban nem kevés személy rendelkezik szuperhallással. -Dr. Saltzam aggódó típus. Lehetséges, hogy idehívta arra az esetre, ha Dahlia egy másik lénnyel akarna levadásztatni téged. Minket. - vetette fel az ötletet. -Szerinted Dahlia megtámadna az iskolában? Több száz vámpír, vérfarkas és boszorkány tartózkodik itt. - ráztam meg a fejem. -Nem ellenfelek számára. Csak nemrég kezdtünk el támadó varázslatokat is tanulni, a védelmi varázslatok pedig aligha állítják meg a történelem egyik legerősebb boszorkányát. - mondta Hope, közben pedig felállt, s körbe-körbe sétált a szobában. -Mi nem tudunk valamit tenni? - tártam szét a kezeimet. - Végül is a rokonunk. Csak örököltünk egy kis hatalmat tőle! -Talán megtudhatnánk mire készül, de ahhoz fekete mágia kell. - fonta keresztbe a karjait, s megállt előttem. - Hajlandó lennél tilosban járni már az első napodon? -Jobb, mint tétlenül várni, hogy egy eszelős banya ránktaláljon. - jelentettem ki, majd felálltam az ágyról. - Mi kell hozzá? -Jó sok idő, hogy előkészüljek. - jelentette ki, én pedig tudtam, mire céloz. Hope-nak most kellene indulnia egy jó hosszú beszélgetésre a gyerekkora miatt. -Lefoglalom a suli pszichológust. - válaszoltam azonnal. -Ma az én szobámban alszol, éjfélkor csináljuk. Akkor a leghatásosabb. - magyarázta, s egyből el is indult készülődni, én pedig elindultam Emma-hoz. Hope mesélt már róla, bár nem igazán sokat. Azt tudom, hogy boszorkány és nagyon a szívén viseli az itt tanulók sorsát, igyekez mindig megvédeni minket. Amikor a Mikaelsonokban volt a Sivár, s Hope nem talákozhatott Klaus-al sokat segített neki. Az irodája elé érve bekopogtattam az ajtón. -Szabad! - hallatszott az ajtó túloldalán a válasz. Nagyot sóhajtva beléptem a szobába, s Ms. Tig meglepett tekintetével találtam szembe magam. - Te vagy Amy Mikaelson, az új diák. -Igen, jó napot Ms. Tig! - kezdtem szégyenlősen. - Tudom, hogy most Hope-nak kellene itt lennie, de úgy gondolta, hogy el kellene beszélgetnem magával, így felajánlotta az idejét. -Hogyne, gondoltam, hogy hamarosan talalkozunk. Foglalj helyet! - mosolygott rám, én pedig leültem a vele szemben található székbe. Ms. Tig-nek nagyon kedves arca volt, nem csodálom, hogy a diákok megbíznak benne. -Hogy tetszik az iskola? Ez az első napod, nemigaz? - kérdezte továbbra is mosolyogva. -Igen. Nagyon tetszik, mindig is reméltem, hogy létezik a természetfeletti. Az iskola gyönyörű, a tanárok pedig nagyon szimpatikusak. - magyaráztam. Talán jól is jön, hogy Ms. Tiggel kellett beszélgetnem, elvégre mégiscsak ő a suli agytúrkásza, talán jól el tudok társalogni vele. -Te is tribrid vagy, mint Hope, igaz? - kérdezte, habár véleményem szerint tudta a választ. Úgy tudtam elképzelni ezt az iskolát, hogy mindenkinek van egy aktája, amiben minden fontos részlet le van írva az illetőről. -Igen. - válaszoltam. -Na és melyik feled felé húzol inkább? - nézett rám érdeklődve. -Noss, mivel apám vérfarkas és részben anya is talán affelé kellene, viszont bevallom inkább érzem magam boszorkánynak, mint farkasnak. - dőltem hátra a székben, ami elég kényelmesnek bizonyult. -Ezzel semmi baj nincs Amy! Ne a szüleid határozzanak meg téged. Ha te inkább a boszorkányság felé hajlasz az egy nagyon csodálatos dolog! - bólogatott hevesen. -De nem szeretnék csalódást okozni apának! Ő egy vérfarkas, ráadásul egy nagyon nagyon régi vérvonal leszármazotja! - hajtottam le a fejem szomorúan. Egy kezet éreztem a vállamon, ami arra késztetett, hogy felnézzel. Ms. Tig együttérző tekintetével néztem szembe. -Az apád nagyon szeret téged Amy. Nem kell elkötelezned magad a boszorkányság mellett. Ismerd meg a családod történetét, légy Walker vérfarkas, de ne feledd: a lánya vagy. Szeretni fog, akármi történjen. -Köszönöm Ms. Tig. - mosolyogtam rá hálásan. Jól esett, hogy kiönthettem a szívem neki, elvége Hope-ot nem szeretettem volna ilyenekkel traktálni. Szegénynek így is megvannak a maga gondjai. -Hívj csak Emma-nak. - mosolygott vissza rám, s visszadőlt a székébe. - Ha szeretnéd beszélhetünk másról. Például arról ami most veled és Hope-al történik. -Rendben. - helyeztem kényelembe magam én is, majd elmerültem az Emma-val való beszélgetésben.
Két hosszú órát töltöttem Emma-val, közben pedig rengeteg témát érintettünk. Kérdezett a régi életemről, a barátaimról és a családomról. Kivesézte velem, hogy milyen újoncként belecsöppenni ebbe a világba és azt mondta, ha beszélgetni szeretnék ő egész nap itt van. Miután elhagytam a termet, a szobám felé vettem az irányt, hogy megadjam a látszatát az ottalvásnak. Zuhanyzás után egy egyszerű vörös pólóban és fekete rövidnadrágban összeszedtem néhány fontos cuccot magamnak, s áthurcoltam mindet Hope szobájába. Miután lepakoltam a cuccaimat és jobban körbenéztem azt hittem, hogy egy szekta szertartási helyére tévedtem. A padlón egy ötágú csillag díszelgett, melynek közepén egy fekete üst volt elhelyezve, mellette pedig egy kés volt a padlón. Az öt csúcsban egy-egy fekete gyertya, tőlük pedig alig egy méterre egy ketrecben egy patkány vígan falatozott. -Hűha.-csak ennyit tudtam kinyögni. - Hihetetlen, hogy először varázsolok, de máris fekete mágiát használok. -Veszélyes mágia és vissza fog csapni, de olykor jóval hasznosabb, mint a fehér mágia. - huplant le az ágyára Hope. - Öt óra és kezdhetjük.
