악마 ( Demon ) / JooKyun ff. /

5. Heart Shaped Box

Changkyun:
Egész este egy bárban ücsörögtem hogy valamennyire el tudjam némítani a fejemben tomboló hangokat. Jooheon teljesen felforgatta az életem. Fogalmam sem volt hogy egyátalán mit érzek, soha nem voltak emberi érzéseim. Sorba gurítottam le a feleseket. Zsongott a fejem, de a hangok nem akartak elcsendesedni. Tudtam hogy semmiképp sem szeretnék fájdalmat okozni ennek az angyali lénynek. És itt van a bökkenő. Ő egy csupa szív, tündéri, jó lelkű fiú ( igaz hogy jobbhíján eladta a lelkét egy démonnak, de ez csak részletkérdés ), én pedig én vagyok. Itt az ideje hogy felfedjem magam, nem igaz? Azazel vagyok, a pokol hét hercegének az egyike. Én voltam az, aki szerződést kötött Jooheonnal. Nem volt nehéz testet találnom, Chankyun pont az érkezésem előtt szenvedett halálos balesetet. Szerencsétlen fiú pont rosszkor volt rossz helyen, én pedig kihasználtam a helyzetet és Changkyun bőrébe bújva közelebb férkőztem Jooheon-hoz. Mióta kicsit jobban megismertem, azóta nem érdekel már az egyezség. Nem a lelkét akartam...már nem. Csak a közelében akartam maradni. Az iskolaudvaron történtek óta egyszerűen nem tudtam kiverni a fejemből azokat a puha ajkakat és ez kurvára megrémített. Mindig is nevetségesnek és elfuseráltnak gondoltam a szerelemhez hasonló gondolatokat és úgy gondoltam hogy én pont nem fogok megtapasztalni ehhez hasonló kicsinyes érzéseket, erre tessék. Itt ültem egy bárba totál részegen és még így sem sikerül teljesen kikapcsolnom.
Egy hirtelen ötlettől vezérelve ránéztem a mobilom kijelzőjére. 10 nem fogadott hívás egy számomra ismeretlen mobilszámról. Egy hangüzenet is érkezett,amit kis hezitálás után meg is hallgattam. Jooheon volt az. Kissé nehéz volt felfognom a szavait, annyit viszont sikerült megértenem hogy el akar tűnni. Cselekednem kellett mielőtt újabb hülyeséget csinálhatott volna. Mivel az erőm nagy részét elhasználtam arra hogy megleckéztessem azokat a kis faszokat, ezért csak a megérzéseimre tudtam hagyatkozni. Rohamléptekkel indultam el a kórház felé vezető úton. Bár a fejemben teljes zavar volt a tetemes mennyiségű alkoholnak köszönhetően, mégis tudtam hogy hatalmas tétje van annak hogy időben megtaláljam a fiút. Pár perc múlva őrült módjára téptem fel a kórház ajtaját és azonnal a recepciós lányhoz rohantam.
-Egy barátomat,Lee Jooheon-t keresem. Meg tudnád mondani melyik szobában van?- kérdeztem udvarias hangnemet erőltetve magamra. A fiatal lány pár másodperc alatt kiderítte, hogy hol is van Jooheon, amiért iszonyat hálás voltam.
-A pszichiátriára nem engednek be csak úgy, de látom hogy mennyire kétségbe vagy esve úgyhogy segítek.-mosolyodott el a lány, majd a kezembe nyomott egy fehér plasztik kártyát.
-Ez itt a belépőkártyám. Mondd meg hogy Dr. Song küldött fel pár papírért, ha bárki kérdezne. De kérlek siess! Ha ez kiderül az az állásomba kerül.
-Nagyon köszönöm Noona!- hajoltam meg mélyen majd a lépcsők felé vettem az irányt. Nem érdekelt hogy majd megfulladtam, mielőbb látni akartam a fiút. Elég hamar felértem a negyedik emeletre. Ahogy lehúztam volna a kártyát, egy mély hangot hallottam meg a hátam mögül.
-Hát te meg ki vagy?- kérdezte, mire kissé ijedten fordultam hátra. Egy izmos, szőke fiút pillantottam meg. Fehér ruhát viselt, így arra mertem tippelni hogy ápoló. Eleztem volna magyarázkodni, de a srác csendre intett.
-Changkyun, igaz?- kérdezte kedves mosollyal az arcán, mire egy meglepett bólintást kapott válaszul.
-Jooheon mesélt rólad!
-Láthatnám őt egy percre? Nem tudtam normálisan elköszönni tőle mielőtt idehozták.- tördeltem az ujjaimat, mire a srác biztatóan megsimította a vállam.
-Ugyan látogatók nem jöhetnek be ide, de mivel a főnővér már hazament, így kivételt teszek.
Az ajtón belépve olyan látvány tárult elém, amire egyátalán nem voltam felkészülve. A sötét folyosón egy-két öntudatlan gyerek bolyongott, az ebédlő pedig tele volt agyongyógyszerezett fiatalokkal, akik szintén magukon kívül voltak. Néhány beteg a székéhez volt kötve. A pokol ehhez képest a legszebb és legvidámabb hely. Az ablak mellett észrevettem egy ismerős alakot. Gondolkodás nélkül léptem hozzá és szorítottam magamhoz. A fiú erőtlenül karolta át a derekam. A szívem hevesen kezdett dobogni. Egyre biztosabb voltam benne hogy szeretem ezt a fiút. Hiába nem lett volna szabad, mégis elkezdtem érezni iránta valamit. Ahogy könnyes szemeit rámemelte, nem bírtam tovább ellent mondani saját magamnak. Az álla alá nyúlva megemeltem a fejét és az ajkaira hajoltam. Gyengéden csókoltam, amit nagy meglepetésemre viszonzott is.
-Kérlek Kyunnie, vigyél ki innen.- suttogta, majd a vállamba fúrta a fejét.
Olyan megnyugtató érzés volt a karjaimban tartani. Boldog voltam, a világ legboldogabb élőlénye. De szabadott ezt nekem? Hisz én vagyok a gonoszság megtestesítője, Ő pedig csak egy ártatlan és elkeseredett fiú, aki jobb életre vágyott. Nem tudtam hány szabályt fogok a tetteimmel felrúgni, de szerettem volna vele maradni ebben a testben, egy egyszerű srácként, nem pedig démonként. Boldoggá szerettem volna tenni és megsemmisíteni azt az ostoba szerződést. Biztos voltam benne hogy a döntésemnek hatalmas ára lesz, de abban a percben nem érdekelt.
Csak Őt akarom és semmi mást!