악마 ( Demon ) / JooKyun ff. /

9. The secret key

Changkyun:
Tegnap elég sokat beszélgettem San-nal ahhoz hogy tudjam mit kellenne tennem. Szó sem volt arról hogy nem akartam volna megtenni, de eléggé féltem attól hogy esetleg a tervem kudarcot vall és újra magára hagyom Jooheon-t.
-Ne félj Changkyun! Ha nekünk sikerült, biztos vagyok benne hogy nektek is fog. Azonban Jooheon semmit nem tudhat meg a terv részről. Ez a szabály. - bíztatott újdonsült barátom.
Nos, a nagy terv az volt, hogy meg kellett halnom.  Ez egyfajta próbatétel volt kettőnk számára, ugyanis ha Jooheon beletörődik az elvesztésembe akkor az állapot végleges marad. Én visszatérek az alvilágba, Jooheon pedig folytatja az életét mintha mi sem történt volna. Ez elsőre nem is hangzott volna rosszul, azonban tudtam magamról hogy Jooheon nélkül újra csak egy kegyetlen, pokolbéli torzszülött lettem volna, akárcsak a találkozásunk előtt, ezt pedig rohadtul nem akartam.

Mivel mielőbb szerettem volna Jooheon-nal lenni, ezért másnap reggel azonnal nekiláttam az őrült ötlet megvalósításának. Megkértem Wooyoung-ot és San-t hogy mikor Heon felkel, próbálják meg még egy kicsit maguknál tartani. Egy igazi szemétládának éreztem magam hogy ezt teszem vele, de tudtam hogy mindkettőnk érdeke ezt szolgálta. Megköszöntem a srácoknak a segítséget, majd elindultam. Szerencsére Jooheon még aludt, így nem kellett magyarázkodnom. Mikor kiléptem az ajtón, még éreztem magamon Wooyoung aggódó tekintetét. Egy nap alatt annyira jóban lett Jooheonnal, hogy az külső szemmel nézve hihetetlen. Minden normális lény féltékeny lenne, én azonban iszonyat hálás voltam Wooyoungnak. Tudtam hogy Jooheon-nak sohasem voltak még barátai rajtam kívül, így jó volt őt boldognak látni. Egész  úton csak körülötte forogtak a gondolataim. Most kivételesen nem az ő lakásába mentem, hanem egy elhagyatott gyárépületbe. Ledobtam a táskám és leültem a hideg földre. A szemem megakadt egy hegyes üvegdarabon. Tudtam hogy nincs választásom. Vele akarok lenni úgy ahogy más emberek. Kezembe vettem az éles tárgyat és a csuklómhoz emeltem. Egy mély, függőleges vágást ejtettem a bőrömön. A bíbor folyadék azonnal szivárogni kezdett a kezemből, vörösre festve a földet körülöttem. Mivel véget akartam vetni az iszonyatos fájdalomnak, ami a testemet uralta, így újabb és újabb sebeket ejtettem a vékonyka karokon. A világ forgott velem, émelyegtem. Egyre nehezebb volt nyitva tartanom a szemeimet. Egy percig sem álltam ellent a sötétségnek, hagytam hogy elnyeljen. Szóval ilyen lenne meghalni? Ezekkel a gondolatokkal tértem át újra a túlvilágra.

Jooheon:
Mikor másnap reggel felébredtem, Changkyun nem volt mellettem. Még mindig a WooSan páros lakásában voltam és ötletem sem volt hogy hová tűnhetett Kyunnie.
-Jó reggelt!- üdvözölt Wooyoung egy hatalmas mosollyal az arcán, majd egy pohár kávét nyomott a kezembe.
-Jó reggelt!- köszöntem vissza, majd feltettem az engem legjobban foglalkoztató kérdést. - Hol van Changkyun? - Wooyoung az ajkába harapott és egy szót sem szólt.
-Gyere, menjünk ki a teraszra és beszéljünk egy kicsit.- húzott fel a földről. Iszonyatosan féltem attól hogy mit fognak mondani a srácok.
-Eszedbe ne jusson az hogy nem szeret és elhagyott!- emelt a szájához San egy szál cigarettát, majd meggyújtotta azt. Mintha olvasott volna a gondolataimban. Én is előkotortam a zsebemből a megviselt kartondobozt, kivettem egy szálat és megismételtem az előbb látott mozdulatsort.
-Akármit is gondolsz most, tudnod kell hogy Changkyun nagyon szeret téged. Mindketten tudjuk hogy milyen nehéz helyzetben vagytok most.- foglalt helyet Wooyoung is San ölében. Ahogy rájuk néztem, összeszorult a szívem. Vajon mi is lehetünk valaha ilyenek?
-Tudnod kell hogy Changkyun miattad tesz mindent. Ennél többet nem mondhatok. Ki kell tartanod mellette Jooheon, akármilyen nehéz is lesz. - tette a vállamra a kezét San. - Ha ez a kis majom akkor elengedett volna, most mi sem lennénk itt. - támasztotta Wooyoung vállára a fejét, mire az előtte ülő egy puszit nyomott az arcára. Megfogadtam a srácok tanácsát és elhessegettem a kétes gondolataimat. Visszamentünk a nappaliba. Mivel a fiúk megkértek hogy maradjak még, ezért elegett tettem a kérésüknek. Levágódtunk a tv elé és valami nyálas kdrama-t kezdtünk nézni. Már teljesen belemerültünk a képernyőn látottakba, mikor hirtelen megszakították az adást.
"Rendkívüli hírek"
" Ma délelőtt egy fiatalember holttestére bukkantak a régi üveggyár területén. Nagy valószínűséggel öngyilkosságot követett el. A tárcájában található iratok alapján az áldozat a 19 éves Im Changkyun. A rendőrség azt kéri az áldozat hozzátartozóitól, hogy mielőbb jelenkezzenek a holttest azonosításához. "
Teljesen megsemmisülten bámultam magam elé. Mikor megéreztem Wooyoung kezét a vállamon, kitörtek belőlem az érzelmek és zokogni kezdtem.
-Nyugodj meg Jooheon! Ne feledd, ki kell tartanod! - ölelt magához San, majd Wooyoung is csatlakozott. Egyátalán nem érztem semmit, csak a hatalmas ürességet. Egyben viszont biztos voltam, az pedig az, hogy semmiképp sem fogom elengedni az első és örök szerelmemet.