악마 ( Demon ) / JooKyun ff. /

12. Jealousy

Changkyun:
A suliban töltött nap egész hamar elment. Igaz, egyátalán nem figyeltem oda az órákon, hisz minek is tanulni. Nekem Jooheon-nal ellentétben már nem voltak céljaim, amiért idejöttem azt már megkaptam. Csak egy nyugodt és csendes életre vágytam azzal akit szeretek. Egy zavaró tényező viszont az útban volt és megakadályozta hogy a napok nyugodtan teljenek el a suliban.
Park Choa... Jooheon alig tudta levakarni magáról a szőke lányt, sőt, szerintem még a társaságát is kifejezetten élvezte. Biztos csak azért mert soha nem voltak barátai, de minden esetre engem rohadtul idegesített hogy egy percre sem tudtam kettesben maradni a párommal. Ha még birtokában lettem volna az erőmnek akkor tutira kinyírtam volna a kis szöszit, de így nem mertem kockáztatni. 

Pont ebédszünet volt, én pedig már kezdtem megörülni hogy lesz egy kis időnk egymásra, de tévedtem. Choa bevágódott Jooheon mellé, nálam pedig elszakadt az a bizonyos cérna. Nem akartam balhézni, így felpattantam a székről és jobbnak láttam inkább az udvaron meginni az ebédnek nem nevezhető energiaitalomat. Az iskola udvarán teljes csend honolt, egy lány ült magányosan a padon. Nem tudom mi volt velem, eddig nem igazán törődtem az emberekkel, de ez a lány legalább olyan szomorú és magányos volt, mint Jooheon a találkozásunk előtt. Changkyunnak hála, az önző és gonosz démon eltűnt belőlem és teljesen átvettem a fiú személyiségét.
-Szia!- ültem le a lány mellé, aki rámemelte szinte fekete szemeit.
-Szia!- húzódott egy halvány mosoly az arcára. - Changkyun, ugye? Osztálytársak vagyunk, a nevem Siyeon.
-Hogyhogy nem láttalak még?- kérdeztem halkan.
-Én nem rajongtalak körbe titeket mint a többi picsa. - válaszolt. - Plusz Choa meg a kis barátnői biztos megint belémállnának ha beszélnék a kis sztárocskáikkal.
-Szóval azért ülsz itt mert az a kis kurva meg a barátnői bántanak? - érdeklődtem.
-Valahogy úgy! Szerintük én vagyok a "démon lány" a fekete szemeim és a hajam miatt.- gördült le egy könnycsepp az arcán.
-Changkyunnie!- szelte át Jooheon hangja az egész udvart. Nem hittem volna hogy utánam jön. -Baszd meg, tűvé tettem utánad az egész sulit. - vágódott le mellénk a padra.
-Szia Siyeon!- pillantott újdonsült barátomra Jooheon, aki elmosolyodott és intett a fiúnak. 
-Te tudtad hogy az új kis barátnőcskéd miatt Siyeon nem mer másokkal beszélni? - szegeztem neki a kérdést. Jooheon csak meglepetten pislogott párat.
-Azt hittem én vagyok az egyetlen az osztályban akit bántanak. -  nézett rá Siyeonra, majd odalépett és megölelte a lányt. - Legyél a barátunk! Megvédünk Choa-éktól, tudom hogy milyen pokoli érzés ha bántanak és senki sincs aki megmenthet. - pillantott rám. Elmosolyodtam és én is csatlakoztam az öleléshez.
-Na gyerünk Demon Squad, menjünk be mert ezt az órát is lekéssük. - pillantott rám felelősségteljesen Jooheon, amit a középső ujjam felmutatásával jutalmaztam.
-Siyeon, te nem jössz? - kérdeztem tőle, mire a lány kérdőn nézett fel rám.
-Komolyan mondtátok hogy legyek a barátotok? - pillantott ránk könnyes szemekkel.
-Persze! Nem lesz semmi gond.- karoltuk át a vállát két oldalról. Érdekes módon most nem zavart hogy nem kettesben vagyunk, szerintem Choa egész lénye idegesített, mert Siyeon egy cseppet sem zavart.

Az osztályba beérve minden szempár az újdonsült csapattagunkra szegeződött, aki csak lesütötte a szemét és lehajtott fejjel ballagott a helyére. Szerencsére ez volt ma az utolsó óránk és ismét nem mondhatom hogy túl izgalmas volt. A matek amúgy sem volt az erősségem, így jobbára csak az ablakon bámultam kifelé. Nyugalmamat a fejemnek csapódó papírgalacsin zavarta meg. Széthajtogattam a papírt, amiben egy fenyegető üzenet állt és amit egyből tudtam hogy nem nekem címeztek.
"Ne merj még egyszer a közelükbe menni Démon kurva, mert nagyon megbánod! ♡"
A mögöttem lévő padra pillantottam, ahol is Siyeon ült. Az asztala tele volt hasonló üzenetekkel és fekete hajában egy két ugyanilyen papítfecni díszelgett. Mit sem törődve a tanárral, aki épp képleteket vésett fel a táblára, a mögöttem lévő lányhoz fordultam és segítettem neki kihalászni a hajába ragadt papírdarabokat.
-Im Changkyun, megkérhetném hogy az órámra figyeljen?- harsant fel a matektanár hangja.  Egy mosolyt erőltetve fordultam a tábla felé.
-Tanárnő, én pedig megkérhetném hogy a diákjaival foglalkozzon? - kérdeztem egy félmosoly kíséretében. -De tudja mit? Folytassa csak, hamarosan úgysem lesz épkézláb diák a suliban a nemtörődömségük miatt. - csaptam az asztalhoz a könyvem. Mióta majdnem elveszítettem Jooheon-t, azóta sokkal érzékenyebb voltam az ilyen témákra. Nem akartam senkit elveszíteni, aki fontos volt nekem.
-Kifelé! - kiáltott a tanárnő, mire kirúgtam magam alól a széket. A tetőre vezetett az első utam. Leültem a korlátra és előkotortam a zsebemből egy szál cigarettát és meggyújtottam. A mélybe tekintve azonnal eszembe jutott az a nap... észre sem vettem hogy egy könnycsepp csordult le az arcomon. Kis idő múlva kicsapódott az ajtó és Jooheon jelent meg. Mögém lépett és átkarolta a nyakam.
-Ugye tudod hogy kurva szerencsés vagyok? - suttogta a fülembe majd egy puszit nyomott az arcomra és leült mellém. Csak csendben ültünk a tetőn és fogtuk egymás kezét. Semmiért sem cseréltem volna el azt az érzést amit akkor éreztem. Én voltam a világ legboldogabb embere abban a percben. Jóvá akartam tenni az összes rosszat amit a múltban elkövettem és azt akartam hogy Jooheon büszke legyen arra, akivé váltam.
-Szeretlek Changkyun! - szakított ki a hangja a merengésemből. Ez volt az első hogy kimondta, mióta visszatértem. Elmosolyodtam, majd magam felé fordítottam és egy hosszú csókba vontam. Tudtam hogy szeret, már csak azt kellett elérnem hogy én is végre megbarátkozzam saját magammal.