Jooheon minden reményét elvesztette az életben. A szülei meghaltak, magára maradt egy hatalmas házban. Barátai nincsenek, az iskolatársai szinte minden nap bántalmazzák és megalázzák. A fiú elkeseredettségében a túlvilági erőkhöz fordul és megidéz...
Jooheon: Csak fetrengtem az ágyamon, egyszerűen nem találtam a helyem a világban. Fogalmam sincs hogy mit éreztem abban a percben. Legjobban az üresség szó volt a leghelytállóbb. Belenéztem a tükörbe és újra az a meggyötört, szerencsétlen fiú nézett vissza rám, akit még azelőtt láttam hogy Changkyun megjelent volna az életemben. Tudtam hogy szükségem van rá, de kissé megrémített a tudat hogy Ő nem teljesen az akinek mondja magát. Ugyanakkor azzal is teljesen tisztában voltam, hogy nem a testébe szerettem bele, hanem az egész lényébe. Lehet, hogy démon, de akkor is ezerszer több gonoszság volt a körülöttünk lévő emberekben, mint benne. Ez volt az utolsó gondolatom, mielőtt a szekrényemhez léptem és gyorsan felkaptam magamra valami elfogadható ruhát. Fogalmam sem volt, hogy hol lehetett Changkyun, de semmiképp sem akartam elveszíteni. Kissé ijesztő volt beismernem magamnak, de beleszerettem, legyen ő akárki. Mielőtt elindultam az éjszakába, gyorsan megpróbáltam felhívni. Szinte az első csörgésre felvette, de nem szólt bele. Teljesen meg tudtam érteni, elég hevesen reagáltam. - Changkyun, találkozhatnánk még egyszer? - kérdeztem könnyes szemekkel, kissé remegő hangon. - Valamit mondanom kell. Changkyun kis hezitálás után, de végül kinyögött egy igent. A házamtól nem messze, egy játszótéren beszéltünk meg találkozót. Gyorsan megigazítottam a hajam és feltettem egy kevés alapozót, hogy ne tűnjek annyira lestrapáltnak. Mikor kiléptem az ajtón, csak reménykedni mertem benne, hogy nem basztam el mindent.
Nagyjából tíz perc séta után elértem a már említett játszótérre. Changkyun az egyik mászókának dőlve várt rám. Ha jól láttam, egy üveg soju volt a kezében. Ő talán még nyúzottabb volt mint én. Amint közelebb ért, rámemelte gyönyörű, sötétbarna szemeit, amiben némi szomorúság és csalódottság vegyült. Nem szóltam semmit, tudtam hogy úgysem lenne értelme a szavaimnak. Két tenyerem közé fogtam arcát és lassan hajoltam ajkaira. Changkyun elmosolyodott, majd fordított a helyzetünkön és a hideg fémnek döntve vette át az irányítást felettem. Mohón mart rá ajkaimra, mire körmeimet az oldalába vájtam. Az alcohol és a cigeretta íze engem is teljesen megrészegített. Nyelveink heves táncot jártak, tökéletes összhangban voltunk egymással. Pár perc után Changkyun teljesen kifulladva vált el ajkaimtól, én pedig vörös arccal, vágytól ködös szemekkel néztem fel rá. -Szeretlek! - karolta át a nyakam, majd nekidöntötte a holmlokát az enyémnek. Nem tudtam tovább visszatartani a könnyeimet, amik kisebb patakot képeztek az arcomon. -Sajnálom Changkyunnie amiket a fejedhez vágtam. Lehetsz felőlem akár az Ördög is, már azt is leszarom. Én is szeretlek Changkyun!- töröltem le a könnyeimet, mire a fiú szorosan magához ölelt. -Mindent meg fogok tenni hogy veled lehessek.- suttogta a fülembe. - Tudod, amíg nem vagyok ember teljesen, szabályt szegek azzal hogy veled vagyok. De képzeld, találkoztam egy régi ismerősömmel, ők is ugyanolyan helyzetben voltak mint mi. Gyere, bemutatlak nekik! - lelkesült fel, majd összekulcsolta ujjainkat és elkezdett húzni maga után. -Kyunnie, nem fogjuk zavarni őket az éjszaka közepén? - kérdeztem halkan. -Pont nem érdekel! Minél előbb szeretnék túllenni az egészen. - vigyorgott. Úgy negyed óra séta után elértünk egy tízemeletes ház elé. Kyun megnyomta a Choi nevet a kapucsengőn, az ajtó pedig már ki is nyílt. A liftből kiszállva egy magas srác fogadott minket. -Látod, mondtam hogy minden rendben lesz Hyung! - ütögette meg párom karját a fekete hajú srác, majd felém nyújtotta a kezét. -Szia Jooheon! Choi San vagyok, örülök hogy megismerhetlek!- mosolyodott el, mire kezet ráztam vele. -Lee Jooheon vagyok! Én is nagyon örülök!- mondtam halkan, mire San felnevetett. - Ugyan, ne légy zavarban! Nem harapok! Na, gyertek be! - invitált be minket. A nappaliba beérve egy szürke hajú fiú egy üveg sojut nyomott a kezembe. -Szia! Jung Wooyoung vagyok! - mutatkozott be vidáman, majd megfogta a karom és a kis dohányzóasztalhoz húzott. - Hallottam hogy ti is hasonló helyzetben vagytok mint mi annak idején. Mikor megismertem San-t, nem is sejtettem hogy mi ő, de valahogy mégis vonzott magához. Egyre több időt töltöttünk együtt és szép lassan egyre jobban megkedveltük egymást. Mikor megtudtam hogy mi is valójában, rohadtul megrémültem. Sajnos nekem nem ment ilyen gyorsan az, hogy elfogadjam a helyzetet. Csaknem egy évig nem láttam San-t, kishíján beleőrültem hogy nincs mellettem. Aztán egy nap újra láttam őt. Akkor már ember volt. Feladott miattam mindent, én pedig elvesztegettem egy évet a közös életünkből. - sóhajtott, majd egy hatalmasat kortyolt a sojuból. - Ha rám hallgatsz, egy percet sem vesztegetsz el. Én is féltem San-tól kezdetben, de rájöttem hogy ő a világ legjobb embere. - mosolyodott el. Wooyoung szavai hallatán egy percig sem kételkedtem. Segítenem kellett Changkyunnak, hogy velem lehessen, akármi is álljon az utunkba.
Miután befejeztük az eszmecserénket, a két fiú is csatlakozott hozzánk. Együtt iszogattunk és beszélgettünk, az összes gondom elszállt. -Nem akartok itt maradni estére?- kérdezte San mosolyogva. - A vendégszobában van hely kettőtöknek és amúgy is rég volt már társaságunk.- persze beleegyeztünk, semmi kedvem sem volt részegen sétálgatni haza. Mivel egyikünk sem volt álmos, ezért Wooyoung keresett valami nagyon gagyi horrorfilmet. Ők ketten a kanapén foglaltak helyet, mi pedig a földre telepedtünk le. Changkyunhoz bújtam, a jelenléte hatalmas biztonságot nyújtott. Negyed óra sem telt el és máris a vendéglátó párosunk szuszogására lettünk figyelmesek. Olyan szép páros voltak.
¡Ay! Esta imagen no sigue nuestras pautas de contenido. Para continuar la publicación, intente quitarla o subir otra.
Reménykedtem benne, hogy nekünk is sikerül majd ilyenné válnunk. Szerettem Changkyunt és egy percig sem volt már kérdés hogy vele akartam lenni, még ha ennek ára is van.
