Sweet Imperfect Love (Javítás alatt)

🚬6.rész🚬

Pár perc alatt lerendeztük a dolgot és elhagytuk az üzletet. Amint kiértünk az üzletből Boris elénk állt és "hálát" kezdett adni.
-Te jó ég! Hogy tudnám ezt megköszönni?
-Jaj ugyan már, nem elsőnek húzok ki embereket a szarból.-mosolygott Millie a fiúra ő pedig vissza.
-Nincs kedved velünk reggelizni?-tettem fel a kérdést kissé félve válaszától.
-Ezek után?
-Jaj hagyd már rá az önsajnáltatást, jössz vagy nem?-unszolta Millie.
-Jövök!-forgatta meg szemeit nevetve.
{....}
A megszokottnál gyorsabban visszaértünk a házba. Bevallom kicsit zavart, hogy Millie ilyen jól kijön a sráccal, de próbáltam nem erre koncentrálni.
-Na mit reggelizzünk?-kérdeztem a többieket.
-Hmm én egy áfonyás palacsintát ennék.-mondta barátnőm.
-Te Boris?
-Hát én inkább valami sósat kívánok ha nem baj.
-Dehogy baj, tojás rántotta?
-Tökéletes!-nézett arcomra s aranyosan rá bolintott.
Miközben az ételt készítettem azon töprengtem egy ilyen imádnivaló fiú miért keveredik rossz társaságba és mi baja van a szüleinek vele.
Érdekelt, de még nem álltam készen arra, hogy rákérdezzek.
-Tessék!-tettem elé az ételt.
-Ez nagyon finom—dícsérte meg.
Láttam rajta, hogy tényleg ízlik neki, nem csak amiatt mondja mert nem akart megbántani. Még volt egy pici azt kiszedtem és, én is meglepődtem magamon, hogy ez ilyen jól sikerűlt, huhh egy tojásrántottát összetudtam dobni, haladunk.
A reggelit telefonom csörgése zavarta meg.
-Szia apa.
-Szia kicsim merre vagy?
-Csak Millienél, miért?
-Sissy és Tom kérdezték nem-e akarunk kimenni együtt horgászni a tóra, már rég láttak téged és hiányolnak.
-Na szuper!-gondoltam magamba. Milyen jó is lesz elmenni az alkoholista apámmal meg az irritáló keresztszüleimmel horgászni, de nem mondhattam nemet, mert akkor tudtam azonnal arra fognak hivatkozni, hogy egy fiú van a dologban vagy megint depresszios vagyok és egész végig a nyakamon lesznek.
-Oké, menjünk!-mondtam nagyot sóhajtva és elköszöntem.

-Ki volt az?-kérdezte Millie.
-Csak apám. Közös programot akar keresztszüleimmel.-forgattam meg szemeim.
-És elmész?
-Igen.
-A tegnapi után?
-Igen! Nincs más választásom, tudod milyenek.
-Nataly, te most tényleg normális vagy?
Egy elmebeteg az apád, tegnap még meg akart verni!-nézett rám a fiú.
-Addig amíg nem ismered az apám, ne alkoss róla véleményt.-mondtam majd, megfogtam holmimat és leléptem.

|Boris szemszöge|

-Most mi rosszat mondtam?-kérdeztem barátnőjét aki ugyanúgy meg volt lepődve mint én.
-Nemtudom, sose szokott ilyen lenni, biztos a hormonok.-nevetett egy aprót.
-Remélem nincs komolyabb baja, most viszont lehet udvariatlan leszek, de lassan nekem is mennem kell, köszönöm, hogy elhívtatok és mégegyszer bocsi a boltos ügy miatt.
-Jahj semmi baj, remélem még látunk
-Én is.-mondtam, majd kb 5-perc után elköszöntünk egymástól.

|Nataly szemszöge|

Kicsit csalódottan értem haza, egész útón az járt a fejembe, hogy csak úgy ott hagytam őket és Borissal is tök bunkón beszéltem, közben teljes mértékben igaza volt.
-Szia apa, itthon vagyok!
-Szia egyetlen édes kislányom!-nyomott egy puszit fejem tetejére.-Nézd hoztam neked minden finomságot csokit, sütit, kekszet.
-Nem kössz apu, már reggeliztem!- löktem el magamtól.
-Most mi bajod van manó?
-Semmi csak fáradt vagyok, és kérlek ne hívj manónak, nem vagyok már 6 éves.
-Jolvan jolvan, na akkor pihenj egy picit és utána megyünk.
-Okés.-evvel a lendülettel már indúltam is szobámba.
{....}
13:30-as ébresztőmtől kisebb szívrohamot kaptam, gyors átöltöztem és lementem cipőmért.
-Indulhatunk?-szólt apám az udvarról miközben a horgászfelszereléseket pakolta be a csomagtartóba.
-Igen! Hah nagyszerű lesz, alig várom.-beszéltem magamban és beültem a kocsiba.
-Nataly élvezd már egy kicsit, úgy is ritkán szoktunk kimozdúlni a városból, nézd milyen szépen süt a nap.
-Én csak a büdös szmogos levegőnek a szagát érzem.
-Hhh nehéz eset vagy!
-Te sem vagy külömb!-motyogtam.
-Tessék?
-Semmi.-döntöttem az ablakra fejem és figyeltem az utat.
{....}
-Itt vagyunk!-s már pakolta is ki a botokat.
Ahogy a bérelt helyünk felé haladtunk, megpillantottam Sissyt és Tomot egy piknik kosárral kezükben.
-Szia bubókám!
Mikor még anya élt mindig így hívtak mivel a legelső hörcsögömnek ezt a nevet adtuk.
Eléggé gyerekesnek tartom, de anya emlékére meghagytam.
A nagy beszélgetésben észrevettem, hogy faterom már a harmadik sörét issza, de mivel nem egyedűl voltam így nem féltem. Még minimum beszéltünk fél órát, majd Sissy felállt ezt követően pedig Tom is.
-Nagyon jó volt ennyi idő után újra találkozni Stuart, te meg Bubóka vigyázz magadra!
-M..Mi már is mentek?-néztem rájuk értetlenkedve.
-Igen, Kira vigyáz Sophiára és megígértem neki, hogy 5-óra elött hazaérünk.
-Ohh hát rendben, majd valamelyik nap meglátogatom Kirát, a picit pedig puszilom.
-Átadom! Sziasztok.
-Sziasztok, vigyázzatok magatokra!-kiáltottam utánuk.
Apám elment és ott hagyott.
Fogadni merek, hogy piáért.
Ahogy lejjebb sétáltam, leültem a horgász stégre és a vízet néztem ahogy úszkál alatta a sok hal. Fejem felemeltem s megpillantottam őt a szemben lévő stégen, a napon már másodjára.
Mosolyogva szemeztünk és néha-néha lenézve a vízre kicsit kínosan érezve magunkat.
Boris boldog tekintete hirtelen komor képpé vállt és fejével jelezte, hogy fordúljak meg.
-Ahjj istenem.-fogtam meg fejem, mikor megláttam apámat hulla részegen felém jönni.
-Na kicsikém mostmár menjünk haza.-lehelt arcomra büdös alkoholszagú szájával miközben szavai egybefolytak.
-Hagyj már békén.
-Jaj tudom, hogy te is vágysz arra!
-Mi? Mivan?? Hulla részeg vagy és eressz már el!-emeltem fel hangomat.
Most esett le, hogy senki nincs már itt, persze, hogy nincs hisz 8-után senkise szokott itt lenni hétköznap. A fiú is eltünt. Elkezdtem pánikolni.
Ahogy forgolódtam, egyszer csak valaki megfogtam vállam. Boris volt az. Ránéztem és megöleltem, ha nem lettem volna megréműlve lehet elgondolkodtam volna, hogy minek ölelgetek egy szinte vadidegen fiút, de most nem zavart, ölelése megnyugtatott.
-Gyere menjünk!-simította végig gyengéden hátam.
-Hova?
-Csak gyere!-nézett mélyen szemeimbe kissé idegesen.
Úgy voltam vele már mindegy merre megyek csak ne faterommal legyek.
Mikor már azthittük könnyen leléphetünk és minden rendben, apám megmarkolta a fiú pólóját és hátra rántotta. Boris egyensúlyát vesztve a földre borúlt és fejét egy kisebb kőbe verte.
Azt gondoltam most én következem, de nem így lett, ott hagyott minket. Azonnal a fiúhoz siettem aki homlokát fogva próbált felkelni.
Táskámból gyors kivettem a nállam maradt egyik ruhám s fejéhez nyomtam.
{....}
Sírí csendben sétáltunk, majd befordúltunk egy kis utcába.
-Itt vagyunk!-mutatott egy magas, szép házra.
-Ez a ti házatok?
-Igen, pontosabban mamáméké, de ők most Vancoumverben vannak szüleimnél ezért enyém a ház.-vezetett be.
-Merre van a mosdó?
-Az emeleten balra.
Kezéből kivettem a rongyot, elindúlva fölfelé.
Míg a ruhát vízeztem, betadinet és kötszert kerestem, amint megtaláltam, kicsavartam a ruhát s visszaindultam a megsebesült fiúhoz.
-Gyere ülj ide!-húztam magam elé egy széket.-Na had nézzem!
Eléggé nagy seb lett homlokán, óvatosan elkezdtem letakarítani a vízes ruhával majd fertőtleníteni.
Szegény nagyon jól tűri, de azért arcán látni, hogy fáj neki amit meg is értek.
-Köszönöm, hogy segítettél!-szólaltam meg két perc némaság után.
-Nem hagyhattam, hogy bántson!-molyodott el.
-Kész vagy!
-Én meg ezt köszönöm! Félperc és jövök!-mondta és felment az emeletre.

5-10 perc eltelte után gondoltam elmegyek s megkeresem. Ahogy felértem, láttam az erkély ajtó nyitva, orromat pedig büdös cigiszag csapta meg.
-Azt mondtad félperc.-álltam meg a küszöbön kuncogva.
-Ja én nem öm csak.-hebeget összevissza miközben elnyomta a csikket.
-Nem azért mondtam, apám is dohányzik.
-Te nem?
-Nem, dehogy, utálom!
-Próbáltad már?
-Nem.
-Akkor, hogy utálhatod?
-Nemtudom, csak úgy.-nevettem el magam.
-Mindent értek.-mondta ő is vidáman.
Mivel kettesbe voltunk gondoltam most megkérdezhetem azt amit már reggel óta tudni szeretnék.
-Lehet egy kérdésem?
-Akár kettő is!-nézett rám mosolyra húzva száját.
-Miért nem szereted a szüleid?
-Ők nem szeretnek engem. Anyám egy ribanc apám pedig bedől neki pedig összevissza kavar minden palival, s csak a pénze kell neki, én meg egy nem kívánt gyereknek számítok, csak egy véletlen félremenés miatt vagyok itt. Egészen babakorom óta leszarnak, volt olyan mikor majdnem másfél napig nem adtak enni és mindössze 4 éves lehettem, ha mamám nincs ott,akkor éhen halok. 6 évesen, az első tanítási napon én voltam az egyetlen gyerek akinek nem voltak ott a szülei iskolakezdésnél, de anyáknapjára is csak mamám jött el, bár nem is bántam, aztán 13-évesen pedig csatlakoztam egy "bandához" és azóta ők az úgymond családom, meg persze nagyszüleim.
-Te jó ég! Én ezt nem is gondoltam.-Én tényleg nemazért kérdeztem csak.....
-Tudom! És nem is baj, jó ezt néha valakivel megbeszélni.-mondta s megfogtam kezeimet.
-Én is kérdezhetek valamit?-fürkészte tekintetem.
-Persze.
-Apád miért ilyen?
-Mert beteg.
-Hogy értve?
-Úgymond kettős életet él, alapból normális, de mikor iszik teljesen más, az alkohol teszi vele azt amit, anya halála óta ilyen, azelött is ivott, de most végképp.
-Nem szoktál félni?
-Úgy nézek ki mint aki nem félne?-mosolyodtam el.
-Szóval félsz, megértem, ha a helyedbe lennék lehet én is félnék.-Mármint lányként.-teszi hozzá.
-Amugy bocsi a reggeli miatt, nemakartam olyan paraszt lenni.
-Nem voltál paraszt, nekem nem kellett volna ilyeneket mondanom az apádról.
Még minimum beszélgettünk 3-4 órát majd elnyomott az álom.