Reggel az ablakomon át a szemembe világított a nap első sugarai,kinyitottam fáradt szemeim, majd azonnal visszacsuktam mert a szemem még nem igazán volt hozzászokva a fényhez a több órás sötétség után. Lassan kikászálódtam az ágyból , és a fürdőszoba felé vettem az irányt. Természetesen a nővérem már megelőzött, így negyed óráig dörömböltem az ajtón hogy húzza már ki a képét a fürdőszobából mert én is oda szeretnék menni, hiába. Végül feladtam és a szobámban öltözködtem át. Egy fekete nadrágot és hozzá egy meleg fehér pólót vettem fel fekete felirattal: le nouveau noir. Franciául van és azt jelenti hogy az új fekete,bár nem értem hogyan számíthat egy fehér póló feketének. hajam oldalra dobtam és pár perc aladt összefontam. Amint kiléptem a konyhába , megéreztem anya frissen sült bundáskenyerének illatát. Kómásan jóreggeltet köszöntem,majd puszit nyomtam az arcára, a kedvenc virágos bögrémbe vizet forraltam, elővettem az összes teánkat és mint egy kis gyerek az ecc pecc kimehetszel kiszámoltam, hogy melyik teával dobjam fel a napom legalább egy kicsit. Végül a fekete teára mutatott az ujjam az utolsó szónál így azonnal a forró vízbe tettem, és néztem ahogy a tea fekete színe szépen lassan elkeveredik az átlátszó, színtiszta vízzel. Amint teljesen elkeveredett beleraktam a szokásos egy kanál cukrot és a pár csepp citromlevet. A tányéromra vettem 3 bundás kenyeret aztán a teával együtt 5 perc aladt befaltam tudván hogy késésben vagyok. Mikor megettem rohantam is a táskámhoz hogy villámgyorsan bepakoljak. A nővérem már kintről kiabált:
-Gyere már, mert elkésünk! Lia már vár ránk! - Lia volt a mi közös nagyon,nagyon jó barátnőnk több mint 7 éve ismertük egymást és azóta is jóban vagyunk. Nagyon jóban. Azért nem írom hogy a legjobb barátom ,mert nincs legjobb barátom. Az a fajta lány vagyok akinek sok a barátja, sok ember ismeri, mégse ismer engem igazán senki, talán még magamat sem ismerem..
-Megyek már! -kiabáltam és ezzel sikeresen felkeltettem a nagyszüleimet. Papa mérges pillantást vetett rám , mire visszamosolyogtam úgy ahogyan csak bírtam -ez kettőnk között a bocsánat jele volt- ellágyult az arca , majd apró mosolyt villantott az arcán erről már tudtam hogy nem haragszik. Gyorsan felkaptam a kabátom és rohantam is a kint áldogáló Liához és Dorinához,a nővéremhez. Lia csak mosolygott a késlekedésemen, de Dorina arcán érezhető volt a mérgesség , viszont ez egy cseppet sem zavart. Hárman elindultunk a buszmegálló felé , Lia és Dorina szokás szerint arról beszélgettek,hogy ki mit tanult meg illetve ki mit nem tanult meg. Általában reggel csendbe burkolózom így most sem szóltam semmit,inkább csak gondolkoztam mint mindig.
-Zoi! -szólt Lia, amivel abba is hagytam a gondolkodást és minden figyelmemet rá irányítottam.-te mindent megtanultál?
-mondjuk ..-válaszoltam bizonytalanul-a szlovákot megtanultam, nagy szenvedések árán, angolt is tudom az egy amit nem tanultam meg az a fizika így csak remélni tudom hogy nem hív ki felelni.
-Hát jó neked! én hiába tanultam a szlovákot egyszerűen nem ment,hát feladtam.
minhárman vigyorogni kezdtünk,tudván hogy egyikünk se tud szlovákul,pedig jó pár éve tanuljuk.
A busz lassan megáll majd amint fellépek Tomi, a buszsöförünk széles mosollyal köszön:
-Szia Szöszi - a hajam viszont barna, sokáig nem értettem hogy miért hív Szöszinek, aztán elmondtam anyukámnak és közölte velem az igazságot. Mivel anyukámnak szőke a haja, és Tomi ismerte anyát ezért most engem és a nővéremet hív Szöszinek, egy beszélgetés kellett anyával hogy rájöjjek erre a rejtéjre, máskor a matematikáról fogok anyuval beszélni. Hátha...
-szia-válaszoltam vigyorogva , akár mennyire is fura de nekünk van a legjobb buszsöfőrünk, egyik srácnak az anyja az üzletben dolgozik, mikor pedig elmegyünk az üzlet mellett és szegény, szerencsétlen srác anyja kint áll akkor Tomi gonosz vigyorra hátra kiabálk.
- Nézd Feri! Ott az anyud!! Integess az anyudnak! - elég jól le tudja égetni, de szerencsére Feri nem veszi magára dolgot, és így reggelente mindig mosolyt csal az arcunkra.
A buszon általában a kedvenc könyvem olvasom, így viszont hamar elmegy az idő. Észre se veszem de már le kell szálni. Amint leszáltunk lassan sétálni kezdtünk a sulink felé. Tami mint mindig megállás nélkül beszélt, de már hozzászoktunk, szinte furcsa volt hogy ha nem szólt semmit. Tudjátok ő volt az a barátnő aki mindig minden körülmények között,mindenről tudott beszélni, de mi így szerettük.ők hárman lefordultak balra a gimihez,és nekem az út többi részét egyedül kellett megtennem. A szél kicsípte az arcomat , így a bőröm halvány árnyalata rózsaszínná változott,ilyenkor örültem hogy én nem tudok olyan vörös lenni mint a rák. Beértem az iskolámba és az öltözőmben találkoztam pár osztálytársammal, persze ők is arról beszéltek hogy mit nem tanultak meg. Elejtettek pár viccet így az egész öltöző a 9.b osztály nevetésétől zengett.
Szeretem az osztályomat , de szerencsétlenségemre nem csak a mi osztályunkban nincs egyetlen egy helyes pasi sem, hanem a másik kettő osztályban sem. Na jó, van egy helyes srác , de ő az unokatestvérem,hát igen ez is velem történhet meg. Mire felmásztam a második emeletre teljesen kifulladtam, a lélegzetem is elált csakhogy az mástól. Amikor megtettem az utolsó lépést a legfelső lépcsőfokra, szemeim egy barnahajú,barnaszemű, nagyon helyes srácon ragadtak. Még soha nem láttam itt, de első pillantásra nagyon megtetszett. Oldalt állt nekem,viszont amint közeledtem hozzá a szemeim találkoztak az övével,gyorsan elkaptam onnan a tekintetem és besurrantam az osztályba.Ki lehet ez? Hogyan került ide? és mit akar itt? Miért áll az osztályunk előtt?
amint ezeket a kérdéseket feltettem, az osztályfőnököm már meg is válaszolta.
-Gyerekek ő itt az új osztálytársatok,Szabó Dani.
