Hazaérkezésem után csak a szobámban ültem a kedvenc teám és egy tábla csoki kíséretével. Most sem csináltam mást mint tumbliztam. És természetesen zenét hallgattam. Architects-től a Memento mori-t. Megnyugtatott. A tumbli és a zene egyben. Gondolkodtam Daniról. Arról is hogy milyen jól elvoltam Marcival, de mindig ott volt valami.. Valami ami hiányzott. És tudtam mi az. Vagyis.. Inkább ki az. Nem hiszem el.. Alig ismerem.. Sőt. Nem ismerem. Eddig azt hittem hogy mégis. De nem. Mostmár teljesen tudom. Nem tudok rajta kiigazodni. Nemtudom mit miért csinál. És ez bosszant.
Egy üzenetet kaptam facebookon. És meglepetésemre Nina neve jelent meg. Meglepett. Amióta Danival történt a csókos incidens.. Nem is beszéltem vele igazán. Bűntudatom lett, ugyanis.. Sajnos nem észleltem a hiányát. Te jó ég. Milyen legjobb barátnő vagyok.
-Zoi! Elég már ebből. Régen nem beszéltünk. Mi a baj?
-Nina, nyugi!! Minden a legnagyobb rendben, csak elvagyok havazva.. :)
-Biztos?
-100%
-Fhu akkor jó, már aggódtam.. Na de képzeld, holnap randizok egy sráccal!
Hát ez túl könnyen ment...
- Igen? Ki a szerencsés?
-A neve Zoli és rohadt helyes! Alig várom! De tudod.. Ez az első randim.. És hát félek..
-Nyugi drága! Minden rendben lesz! Aztán majd kérem a fejleményeket!
-Még szép!
És a beszélgetésünk csak folytatódott tovább, de bennem valami meg szakadt.. Egy legjobb barátnőnek illene tudni mikor nincs minden rendben.. Nemtudom. Lehet tudta is csak rohadtul nem érdekelte. Fáj. Fáj hogy nem jött rá hogy hazudok. Persze.. Lehet nem nekem kellene hazudni. De mindenki tudja hogy nem vagyok jó gondjaim tárgyalásában.
Folytattam a tumblit és ezt a zenét is vagy 20x tettem be újra és újra. Megint Danin járt az eszem. És mint egy idegesítő csoda, újra jelzett a facebook. Újabb üzenet. Áh. Elég már. Senkivel nem akarok beszélni. Viszont amikor megnéztem ki írt még az előző üzenetnél is jobban meglepődtem. Ádám. Ő nem volt más, mint egy régi nagyon jó barátom. Sajnos nemrég csúnyán összevesztünk és azóta egy szót se volt hajlandó hozzám szólni. És ez olyan volt nekem mintha kést szúrnának a szívembe. Egy olyan ember volt az életemben aki mindig segített.
-Sajnálom.
Ezt olvasva azthiszem megállt a szívem. Annyira hiányzott. Annyira hiányzott az életemből. Annyit sírtam azért mert látni és hallani sem akart rólam. De mégis a legfurcsább az volt hogy a fájdalmak ellenére amit okozott, még mindig azt akartam hogy mellettem legyen. Hogy segítsen, hogy segíthessek.
Így visszairtam neki.
-Tudod hogy mennyire hiányoztál?!
Ezután az üzenet után visszakaptam egy részem amit azthittem már fél éve elvesztettem. De most itt van. Végre itt van.
Nemrég eltávozott közülünk egy nagyszerű gitáros és egy csodálatos ember. Három éven át küzdött a rák ellen, sajnos a rák győzött. Ez a hős még rákosan is csodálatos zenéket írt és részt vett a koncerteken.
Ismertem ezt a zenekart, de nem hallgattam őket. Sajnos egy tragédia kellett ahhoz hogy rájöjjek milyen jók is igazából, és milyen csodálatos zenéket játszanak.
Nyugodj békében Tom Searle!
"Just let me live and die in peace"
