Földre szállt... (BEFEJEZETT) Jungkook FF

2. fejezet

Nagyon nem készültem a következő napra, sokáig fent voltam, mert még kaptam egy „jó éjszakát" SMS-t Siwontól, ami miatt nem éreztem úgy, hogy csak egy röpke pillanat volt a találkozásunk. Felkeltem, talán túlkésőn is, mert az apám egy papírt hagyott a konyhaasztalon rajta J.Y. Park telefonszámával. Megreggeliztem, lezuhanyoztam, fogat mostam, csak utána dobtam le magam a kanapéra, és feltárcsáztam a számot.

Olyan lelkes volt, mikor bemutatkoztam, ugyanazt a laza stílust hozta a vonal másik végén is, mint amikor tegnap találkoztunk, és a másik két igazgató nem vágott közben a beszélgetésünknek. Éppen egy tárgyalásra igyekezett, de miattam inkább lekéste, legalábbis ezt mondta nevetve a telefonba, és még ma délután öt órakor szeretne velem találkozni, hogy minél hamarabb megüssük az üzletet.

Az apám nem volt túl lelkes, mert ötre neki a KBS-nél kellett volna lenni valami egyeztetés miatt, meg is mondtam neki, hogy nem gond, majd én egyedül elintézem, de hallani sem akart róla, jelenleg ő a menedzserem, és ez a világ nem olyan, mint amit megszoktam. Fogalmam sincs, mit gondol eddig ki intézte az ügyeimet, jobban ismerem a dörgést, de be kell látnom azt is, hogy volt kitől örökölnöm ezt a tudásomat.

Siwon is felhívott még a délután folyamán, éppen félig voltam felöltözve, szeretett volna velem találkozni, de sajnos le kellett mondanom, viszont gyorsan áttetettem egy holnapi gyors ebédre, nehogy azt higgye, le akarom rázni. Nem öltöztem nagyon ki, kissé esős időre ébredtünk, és egész napra borús volt, így egy farmer, fehér felső, rá bőrkabát, és fekete bakancs mellett döntöttem.

A hajamat felkötöttem, szempillaspirálon és szájfényen kívül nem kentem mást magamra, még kiegészítőnek egy nagy aranykarika fülbevaló mellett döntöttem, majd vártam, hogy az apám befusson. Fél ötre meg is érkezett, de nem jött fel, csak felszólt, hogy toljam le a hátsómat, ha már ilyen klasszul elszúrtam a napját.

- Legközelebb előbb egyeztess velem – morogta, és a gázra lépett a Mercédeszében.

- Neked is, szia, apa – kötöttem be magam. – Megmondtam, hogy ne gyere, de te nem bízol bennem.

- Bízom, de bármikor átverhetnek – közölte. – Nincs itt az anyád, hogy segítsen – erre már felkacagtam. – Mi olyan mulatságos?

- Te tényleg azt hiszed, hogy az anyám bármiben is segített? – kérdeztem. – Kérlek, a pénzen kívül nem támogatott semmivel, neki mindig fontosabb volt a saját maga dolgai. – Az apám meredten nézett rám, majd gyorsan észbe kapott, hogy az utat figyelje. – Most, hogy úgy látom fény gyúlt nálad is – kezdtem kissé gúnyosan -, közlöm, hogy én akarom ezt letárgyalni, ahogy jónak látom. Ha kérdésed van, tedd fel, de nem te fogod megmondani, hogy mit fogadok el és mit nem! – jelentettem ki határozottan.

- Visszább az agaraggal, kis hölgy – mordult rám. – Nem ártana némi tiszteletet tanúsítanod az idősebbek iránt!

- Apa, annyira tisztelek másokat, amennyire azok engem tisztelnek. Nem érdekel, hogy kölyöknek gondolnak, felnőtt vagyok, és eszerint is kezeljenek. Ha nem tetszik, fogd fel úgy, hogy tőled örököltem a természetemet – fordultunk be egy négyszintes, rózsaszín, fura alakú épület előtt, aminek minden szintjén a JYP-nél lévő művészek fotója volt kiplakátozva. Egy Lamborgini mellé parkoltunk le. Még mindig Gangnam-guban voltunk, és a házra ki volt írva legalább a címe: Apgujeong-ro, 79-gil, 41.

- Úgy látom, Jinyoung-ssi már itt van – szálltunk ki, tehát a kocsi az övé.

Kívülről fura volt az épület, de belülről egy tök átlagos ügynökségnek tűnt. Rögtön a recepcióba futottunk. Az apám bemutatkozott, a recepciós hölgy, pedig rögtön felszólt az igazgatóságra, akik jóváhagyták az érkezésünket. Egy biztonsági őr lépett ki az üvegajtóval lezárt résztől, és a lifthez kísért minket. Közölte, hogy a másodikon várnak minket.