6. fejezet

861 40 19
                                    

Kihasználtam, hogy lebetegedtem, így ilyen hamar érkezett is a folytatást, sajnos ez nem lesz mindig így, mert általánosságban egy hét minimum el fog telni a fejezetek között.

***

A gép lassan ereszkedett az oszakai repülőtérre. Már késő este volt, de egyszerűen képtelen voltam reggel felkelni, így lekéstem a reggeli gépet. Utána meg sikerült találkoznom Siwonnal, de a találkozásunk nem éppen olyanra sikerült amilyenre szerettem volna, de mégsem éreztem semmi szomorúságot, végül is nem szakítottunk, mire konkrétan ki sem jelentettük, hogy járunk, viszont abban a tényben igaza volt, hogy nem kérheti tőlem, hogy két évet várjak rá. Azt sem tudom, mi lesz velem jövő ilyenkor, nem hogy még rákontráznék egy évet.

Béreltem egy taxit, amibe bepakoltam a három bőröndömet, azt hiszem mindent elhoztam, amire nagyon szükségem lehet, ha meg valami hiányzik, kimegyek a városba és vásárolok.

A központhoz egy szerpentinen haladtunk felfelé. A hegy alján a tengert láttam megcsillanni, gyönyörű volt a kilátás, főleg a naplemente.

Behajtottunk egy fakapun, és rögtön egy hosszúkás japán stílusú épület fogadott. – Üdvözlöm a központunkban, szabadna a nevét, az ügynöksége nevét? – szólított le angolul a hölgy.

- Beszélnek angolul? – döbbentem meg.

- Hozzánk kisasszony Dél-Koreából, Kínából is érkeznek – válaszolta mosolyogva. – A nevét legyen szíves.

- Maya Taylor, Big Hit Entertaiment. – A nő keresett a számítógépen.

- Sajnálom kisasszony, de nincs ilyen foglalásunk – közölte. Meghűlt bennem a vér.

- Mi az, hogy nincs? – támadtam rögtön, a hölgy kissé meglepődött, de próbált higgadt maradni. – Az ügynökségem maga intézte, Maya Taylor és a BTS számára két apartmant.

- Máris megnézem még egyszer – pötyögött egyből a gépen. – Igen, szóval szerdára volt a foglalás, a fiatal emberek el is foglalták a szállást, de mivel ön nem jelent meg, kiadtuk az apartmant.

- Mi van! – vesztettem el a türelmemet. Rögtön előkaptam a mobilomat. – Sunbaenim, törölték a foglalásomat! – dühöngtem a telefonba.

- Miről beszélsz, Maya-ssi? – lett ideges Mr. Bang. – Az lehetetlen, kifizettem előre mind a kettő. Ad a recepcióst, mert olyat mondok, hogy magam is megbánom.

- Magával akar beszélni – nyújtottam át vigyorogva. A hölgy elfehéredve vette el a telefont. El kellett tartani a fülétől, mert az igazgató úgy kiabált vele. Majd visszaadta.

- Elfoglalták, komolyan mondom, hogy most rögtön odarepülök és az egész kócerájban rendet teszek – dühöngött Mr. Bang. Meg is értem, mert nem olcsó egy ilyen bérlés. – A pénzt visszafizetik, ki vagyok vele segítve!

- Nem kell – közöltem hirtelen.

- Mi jár a fejedben Maya-ssi? – gyanakodott Mr. Bang.

- Várjon egy percet – és a recepcióshoz fordultam. – A srácok lakosztálya mekkora?

- Egy konyha, egy fürdő, egy nappali, és két hálószoba. A hálószobák pót ágyazhatóak. – magyarázta a recepciós félve. – Három ágyasak eleve, de egy pótágyat már az egyik szobába behelyeztünk.

- Arra gondolsz, amire én? – kérdezte Mr. Bang.

- Valószínű.

- Nem Maya-ssi, ezt még az apádnak sem veszi be a gyomra. Ki van zárva, hogy te együtt lakj a fiúkkal! – tiltakozott.

Földre szállt... (BEFEJEZETT) Jungkook FFDonde viven las historias. Descúbrelo ahora