Földre szállt... (BEFEJEZETT) Jungkook FF

16. fejezet

Nagyon jól sikerült az előadás, de ahogy visszamentem az öltözőbe, hirtelen apró fekete foltok táncoltak a szemem előtt. A fésülködőasztal és a tükör forogni kezdett, minden lassan elhomályosult. Megkapaszkodtam a ruhaállványban, a lábaim alig bírtak megtartani. Fázni kezdtem, lehunytam a szemem, mert a hányinger kerülgetett a szoba forgásától.

- Istenem! – kiáltotta el magát Jiwon, aki korábban segített elkészülni. – Hagy segítsek, itt a szék – karolt belém, és teljes súlyommal támaszkodtam rá, majd leültettet. – Evett már ma? – képtelen voltam megszólalni, csak bólintottam. Nem sokkal később, egy hideg rongyot tett a tarkómra, majd megemelte a lelógó fejemet, és a másikat a homlokomra helyezte. – Biztosan csak kimerült. Szólok... - megfogtam a kezét.

- Kérem, ne szóljon senkinek, hamarosan jobban leszek – szedtem a levegőt.

- De Miss. Taylor, bármi okozhatja, és...

- Holnap szabadnapom van, kipihenem magam. Köszönöm, hogy itt volt – vettem el a hideg ruhákat. – Most már elboldogulok.

- Biztos? – nézett rám aggódva, bólintottam. – Rendben, de jobb lenne, ha látná egy orvos.

- Pihenni fogok – ismételtem meg magam. Azzal, bár nem szívesen, de távozott az öltözőmből.

A fejemet lehajtottam az asztalra, kezdtem jobban lenni, de ahogy felnéztem a tükörbe, egy falfehér lány nézett vissza rám. Tudtam mi készített ki ennyire, nagyon jól tudtam, a lelkem fájt, és ezt már a testem sem bírta. Egy fél órába tellett mire olyan állapotba hoztam magam, hogy át tudtam öltözni. Összedobáltam a cuccaimat, és én már nem mentem el a sztárok részére tartott fogadásra, inkább a parkoló felé vettem az irányt.

- Maya-ssi! – kiáltotta Jimin. – Jól vagy? – kérdezte, ahogy az arcomra nézett, még a színem nem igen jött vissza.

- Nem mondanám, hazamegyek pihenni – feleltem gyengén.

- De holnap érted megyünk. Ebéd után ott vagyunk, együtt megyünk a reptérre, és irány Busan – mosolygott lelkesen.

- Talán jobb lenne, ha ágyban maradnék – mosolyogtam erőltetetten.

- Ugyan, pihenj le, aludd ki magad, és holnap találkozunk! – intett, azzal vissza is rohant a többiekhez. Pedig nagyon nem volt kedvem holnap jó pofizni egy idegen családnál. Egyáltalán nem voltam kíváncsi egy másik családra, attól csak még nyomorultabbul éreztem volna magam. Nem fogok menni, és kész!

Könnyen hoztam meg a döntést, de mikor másnap tízkor ott állt hét fiú az ajtónkban, és Namjin után az apámnak is bemutatkoztak, majd elhívtak. Apám persze boldogan engedett el, főleg miután telefonon előbb beszélt Jungkook édesanyjával.

Összecsomagoltam, nem sok holmit, csak egy ünnepi, és egy pizsamát, meg tiszta fehérneműt, tisztálkodó holmit. Felvettem a farmert, fehér pólót, kötött pulóvert, és egy fehér dzsekit, majd lementem a földszintre.

- Indulhatunk? – kérdezte Jin.

- Igen – mondtam. – Holnap estefelé érkezem – fordultam apához, és adtam egy puszit.

- Rendben, de hívj fel, ha megérkeztettek. Srácok – a fiúk megtorpantak -, két szemetek a lányomra!

- Igenis, uram! – harsogták.

- Nagyon fehér vagy, jól érzed magad? – fogta két kezébe az arcomat apa.

- Kicsit megviseltek a dolgok – feleltem halkan.