Földre szállt... (BEFEJEZETT) Jungkook FF

11. fejezet

Az apám mióta megtörtént a kirohanásom, nagyon igyekezett jól kijönni velem, odafigyelni rám, de még mindig elég nehezen egyeztette össze a munkájával, hogy van egy lánya. Bár mikor elkészült a klipem, megkértem Mr. Bangot, hogy hagy kapjak egy másolatot, majd a vágottból, hogy megmutathassam az apámnak. Egész éjjel fennmaradtam a forgatás után, mert az EMA-t meg akartam nézni. Nagyon büszke voltam a fiúkra, igazán ütős produkciót mutattak be, a rap és a tánc a főerősségük, és nem hoztak szégyent, különösen azért, mert megnyerték az EMA koreai díjat.

Két nap múlva az elkészült klipemet lelkesen mutattam meg az apámnak, nagyon kifinomult volt, szexi, lázadó, kicsit őrült, de nem esett a 19+ kategóriába, amibe az itten énekesnők közül Hyuna rendszerint birtokol. Apa kicsit kiakadt, mert valahol, annak ellenére, hogy médiamogul, elég maradinak nevezném, de tetszett neki, és bízott a sikeremben.

Úgy döntöttem, hogy a táncteremben töltöm a napom, és egy-két undergroud lépéssel tartom edzésben magam, mikor a recepciós közölte, hogy menjek a stúdióba, mert Sunghyun sunbaenim vár rám.

- Itt vagyok – léptem be a stúdióba.

- Szerbusz, Maya-ssi – fordult meg a székében Sunghyun Sunbaenim.

- Miért keresett? – érdeklődtem.

- Miattam. – Megfordultam, és Namjoon intett nekem vigyorogva.

- Megjöttetek? – örültem egyből a jelenlétének, felállt, és megöleltük egymást.

- Ja, a srácok szerintem még most térnek magukhoz otthon – jegyezte meg.

- Felhívott, és megkérdezte, hogy ha ráérek, akkor felvehetitek a közös dalotokat, a srácok meg majd ideérnek valamikor.

- Persze, semmi akadálya – lelkesedtem. Csak most éreztem igazán mennyire hiányzott.

- Mondtam Namjoon-ahnak, hogy ma reggel korán, ahogy mindig is, mikor szabadnapod van, táncolsz az egyik teremben, így nem hívtunk fel. Meglepetést akartak – jegyezte meg vigyorogva. – Akkor gyerekek, irány a hangszigetelt terem, és essünk neki.

Ez volt ám az igazi meglepetés. A dalban, amit vele akartam elénekelni, ő rappert, én csak a vocálos részt és a refrén énekeltem. Direkt írtam át miatta.

- Köszönöm, oppa – néztem rá. Rám meredt, majd megfordult, és keresett valakit maga mögött. Majd az ujjával magára mutatott.

- Oppának szólítottál? – kérdezte lepetten. Bólintottam. – Aszta, a srácok kicsinálnak ezért – nevetett.

- Majd megvédelek – kacsintottam rá, erre átkarolta a vállamat, és megölelt.

- Oké, gyerekek, örülök, hogy ennyire szeretitek egymást, de el is kezdhetnénk – szólt bele a mikrofonjába Sunghyun Sunbaenim.

A dalom főként arról szólt, hogy aki a magányban él, annak ki kell nyitnia a szemét, és észreveszi, hogy mennyire sok barátja van, hogy nincs egyedül. Ösztönző dal, ami Namjoonnak kifejezetten nagyon tetszett. Komor hangvételű, mégis ütemes, és nagyon sokat mondó. Ebben a dalban is, ahogy két líraiban, a hangom ki kellett eresztenem. Párszor újra kellett kezdenünk, közben azért Namjoon megjegyezte, hogy olyan erős az énekhangom, hogy libabőrös lett tőle. És ez első osztályú dicséret volt.

Mikor úgy volt már, hogy utoljára vesszük fel, egy hatalmasat bakiztam. Éppen az utolsó részt énekeltem ki, és kinyitottam a szemem. A srácok ott álltak a Sunbaenim mögött, és mosolyogva integettek, de a tekintettem egy emberre szegeződött. Hatalmasat nyeltem, és elfelejtettem elkezdeni az utolsó refrént.