Földre szállt... (BEFEJEZETT) Jungkook FF

14. fejezet

Soká tudom :( bocsi... bocsi, én igyekszem, de az idő nagyon az ellenségemmé vált mostanában, de nem tűntem el, és remélem tetszik majd ez a fejezet, bízom benne nem lett összecsapva :)

***

Féltem, hogy az anyám megrohan, így átöltöztem, és a direkt sztároknak fenntartott edzőterem felé vettem az irányt. Egyszerűen képtelen voltam elhinni, hogy az anyám képes pasit fogni nekem, hogy neki jó legyen. A telefonomat lenémítottam, de volt rajta vagy hét nem fogadott hívás anyutól. Nem érdekelt. Istenem, csak valahogy megúszhatnám a karácsonyi vacsorát!

- Lassabban, még a végén a szobabicikli elindul – szólítottak meg. Megálltam, és Jimin arca mosolygott rám.

- Sziasztok – álltam le kifulladva, folyt rajtam a verejték, a tarkómon lévő törölközővel simítottam végig a homlokomat. – Hát ti? – néztem Jinre.

- Mindig együtt járunk edzeni – válaszolta. – De te nagyon ideges vagy.

- Az anyám picit felhúzott, de ennyi – vontam meg a vállam. – Már készen vagytok?

- Már vagy két órája edzünk, csak akkor lettem figyelmes rád, mikor vízért mentem, mert az oszlop pont kitakart – mutatta Jimin. – Rád is rád fér a pihenés – invitáltak meg egy kis szusszanásra.

Az edzőteremnek volt egy büfé része, ahol egy kerek asztalhoz ültünk, és egy-egy pohár limonádét kértünk.

- Nincs programotok? – érdeklődtem.

- Ma nincs, a többiek kosaraznak a lenti teremben, mi meg feljöttünk edzeni – válaszolta Jimin. – Rám fér.

- Mostanában elhanyagoltuk magunkat – tette hozzá Jin. – Túlságosan sokat hajtottunk. Veled mi van? Isteni volt a fellépésed – dicsérte.

- Köszönöm. Hétfőn be kell mennem a SBS-hez, kihúzni a januári dalomat, mert idén már nem lesz Immortal – válaszoltam, de még mindig anyám hatása alatt álltam. Ekkor az asztalon megint rezgett a telefonom.

- Az anyukád – nézett rá Jimin, de nem foglalkoztam vele. – Mi történt?

- Pasit fogott – vetettem oda.

- Értem – nem tudtak ehhez mit hozzáfűzni.

- Csak nekem is – tettem hozzá, erre rám meredtek.

- És te? – kérdezte idegesen Jin.

- Elhúztam az étteremből, otthagyva anyámat, az új palijával, meg a modellképű fiával! – válaszoltam kissé dühösen. – Utálom, mikor felhasználnak. Gyűlölöm, hogy egyszerű használati tárgynak tekint mindenki, még a saját anyám is! – fakadtam ki.

- Mit szólnál, ha lemennénk a kosárterembe, hátha feldobódsz egy kicsit? – kérdezte Jimin.

- Mi is érdekből vagyunk veled, mert azt akarjuk, hogy itt maradj velünk – fogta meg a kezemet az asztalon Jin.

- Nem is rátok gondoltam – ráztam meg a fejem, és megszorítottam Jin kezét. – Oké - húztam ki magam -, felkapom a cuccomat, és mehetünk. Lazítani akarok, és elfelejteni az anyámat!

Lent a kosárpályán nagy zaj volt. Két csapat harcolt egymás ellen, a lelátón pár lány ült, és szurkolt. Néztem, ahogy Suga egy kosarat dob be, majd a tekintetem önkéntelenül is Jungkookra vándorolt. Annyi arcát láttam már, a koncentrálót, a dühöset, a kedveset, az aranyosat, mikor a srácokkal önfeledten viselkedik. Néha nem nézném ki belőle, hogy húszéves.