My love.. /WDW ff./ BEFEJEZETT

Chapter 11 👻

Egy hét telt a kis pizsama partink óta, de még úgyis volt egy teljes hét az iskolából. Nagyszerű. Mi értelme annak, hogy karácsony előtt négy nappal még a suliban kell lenni, holott már mindenki rohanna haza, hogy mákos bejglit egyen a nagyival a karácsonyfa mellett.

– Nagyon sokat gondolkoztam azon, hogy legyen e ajándékozás idén, vagy sem és végül arra jutottam, hogy inkább nem. Hiszen tavaly is akkora rinyálás volt belőle, hogy „de én őt akartam nem őt", így jobbnak láttam így – magyarázta Mrs Flores az osztályfőnöki óra közepén, mi pedig csak helyeslően bólogattunk. Semmi értelme sem volt ajándékot venni olyan embereknek, akiket szinte nem is ismertünk.

– A Rómeó és Juliát mikor adjuk elő, Tanárnő? – Kiabálta be Patrick. Nos Patrick Peterson elég jó fej gyerek, de nem egyszer keveredett már bele verekedésekbe. De legtöbbször ő volt a hibás, mert ő kötekszik mindig mindenkivel. Bár csóri gyerek azt hiszi vicces.

– Január végén, mert onnantól kezdődnek a vizsgák és nem akarunk még ezzel is terhelni titeket. Akkor beszéljünk egy kicsit a tovább tanulásról – csapta össze a tenyerét és leült a tanári székbe, amin még párna is volt. Mi pulyák meg üljünk deszkán, mi?!
– Kinek van már meg, hogy hova tovább? – Kedvesen mosolygott ránk, szemeiben pedig az az őszinte kíváncsiság fénye tündökölt.
Emma félve ugyan, de a magasba emelte a kezét, amit én csak meglepetten figyeltem végig.
– Itthon?

– Nem. Franciaországban – adott elég rövid és tömör választ a mellettem ülő lány. Nem hiszem el, hogy Mrs Flores hamarabb tudja meg, mint én.

– Ez fantasztikus. Biztosan felvesznek majd – biccentett elismerően a nő, aztán folytatta a faggatást.
Oda fordultam Emma felé, és már éppen megszólaltam volna, amikor ő fáradtan legyintett.

– Kérlek szépen ne itt. Majd elmondok mindent. Hosszú történet és bonyolult.

– Rendben, de ugye nem akarsz itt hagyni? – Nagyot nyeltem, hiszen nem bírtam volna ki, ha olyan távol ment volna tőlem.
Igaz, akkor is tartotta a távolságot, de azért mégsem öt óra repülő út választott el minket.

– El mondok mindent. Ígérem – tette a kezét az enyémre, én pedig csak bólintottam egyet.
Az érintésétől akkor is kirázott a hideg, ahogy a hideg apró mancsaival megpróbálta körbe fonni az óriási kezemet.. Imádtam, amikor olyan finoman ért hozzám..
Egész osztályfőnöki órán azon agyaltam, hogy mégis addig miért nem mondta el nekem. Hiszen mindig meg tudtunk beszélni bármit, vagy akármit és ez elég fontos dolog volt ahhoz, hogy csak úgy elhallgassa előlem.
Tiszta szerencse volt, hogy az volt aznap az utolsó óránk, mert én megbolondultam volna, ha nem rögtön utána mondja el.

– Hallgatlak – néztem rá kíváncsian, amikor beültünk az autóba. Igen, odáig bírtam.

– Ott lakik a bácsikám, aki tegnap este felajánlotta, hogy iskola után költözzek hozzá, mert van még egy pár üres szobája. Teljesen eltervezte, hogy én majd az első évben franciára fogok járni, és utána elkezdek egyetemre járni. Anya is boldog volt és Apa is. Senkit sem érdekelt, hogy én mit akarok, csupán a lehetőség, hogy egy iszonyatosan elit iskolába járhassak a nyelv után – mondta el szinte egy szuszra, ami nekem talán túl gyors volt, vagy befagyott a Windows. Bácsikája? Francia? Nyelv suli? Oda költözik?

– Semmi esély nincs rá, hogy veled menjek? – Csillant fel bennem a remény parányi szikrája.

– Utána néztem és ugyanazon az egyetemen, amin én fogok tanulni van zeneszak is. Nem mintha szükséged lenne rá, de legalább ott lennél te is – magyarázta, miközben hevesen gesztikulált. Tényleg utána nézett, csak miattam?