My love.. /WDW ff./ BEFEJEZETT

Chapter 10 👻

Eleget tettem Sierra kérésének, és első utam a White-család aranyos kis házához vezetett. Már nem mintha amúgy nem mentem volna, de mindegy.
Az a három perc egy örökkévalóságnak tűnt, hiszen alig vártam már, hogy láthassam azokat a csodaszép barna íriszeket, amiket úgy szeretek. (Ez de nyálas volt.)

– Szia – köszöntem nevetve Emmának, aki kómás fejjel nyitott ajtót nekem.

– Neked is jó hajnalt.

– Kilenc óra van – néztem rá értetlenül, miközben az előtérben levettem a cipőmet.

– Igen, de szombat is – ült le arra a bárszékre, ami szerintem az ő helye, ugyanis még sosem láttam másikon ülni, vagy mást ülni ott.

– Jó reggelt, Corbyn – mosolygott rám kedvesen Mrs White, de már csak annyit láttam belőle, hogy elsuhan.

– Miért jöttél?
Elmagyaráztam neki, hogy tegnap mit mondott Sierra, na de persze nem mindent, hanem csak azt a részt, hogy átjöhetne.
– Ez necces. Apa valószínűleg nem hagyná.

– Mit nem hagynék? – Tisztára mint a filmekben; pont a legjobbkor.

– Csak át hívtam magunkhoz. De ha nem engedi, akkor én azt is tiszteletben tartom – szögeztem le, mert azért mégis féltem tőle. Ha egy ilyen ember, mint én valamit akarna az egyetlen lányomtól, aki mellesleg gyönyörű, én azt hiszem sörétes puskával várnám a kanapén ülve.

– Apa, kérlek ne öld meg!

– Szó sincs róla, egyszerűen rossz látni, hogy ilyen hamar felnőttél és már nem „Apuci" karjai közé fogsz rohanni, ha valami baj lesz – nézett végig a lányán, aztán inkább bement a konyhába.

– Mi van vele?

– Szerintem csak nehéz neki feldolgozni, hogy már nem vagy kicsi gyerek, aki kéri a reggeli kakaóját, vagy a vattacukorját az állatkertben.

– Az a baja, Emma Drágám, hogy már csak pár hónap és elköltözöl. Csak hétvégente fogsz hazajárni, vagy akkor sem. Idővel fel fogja dolgozni, hogy nem lehetsz mindig mellette, egyszer neked is el kell kezdened az Életet – ült le mellé az anyukája, de nekem az egész kis monológból egy mondat maradt meg

– El fogsz költözni??

– Te mész a fiúkkal a világ különböző pontjaira én pedig megyek egyetemre. Muszáj tanulnom, ha jó állást akarok – sóhajtott egy nagyot, mire Mrs White elkezdte simogatni a hátát.

– Honnan gondolod, hogy el fogok menni?

– Mondtad, amikor vissza jöttetek Európából, hogy te ha befejezted a sulit, akkor ezt akarod csinálni. Teljesen megértem – magyarázta, nekem pedig akkorát koppant, hogy még az ufók is hallották.
Nem hittem volna, hogy figyelt az akkori kijelentésemre.

– De azóta már annyi minden változott, hogy meggondoltam magam.

– Például?

– Azelőtt semmi nem volt, ami ide kötött volna, de amióta jóban vagyunk egyre jobban azt érzem, hogy ez a város az otthonom. – vontam meg a vállam, mintha kicsit sem lenne nagy dolog. Pedig az volt. Nagyonis.

– Gyere te is – válaszolta egyszerűen, mintha az olyan könnyen menne. Nem volt tisztába a képességeimmel.

– Az olyan aranyos lenne. Együtt lennétek – vigyorgott Mrs White, mire én csak jót mosolyogtam rajta.

– Anyaaa – nézett kerek szemekkel Emma az Anyukájára, aki csak mosolyogva legyintett.

– Jaj, Kincsem. Én már az esküvőtöket is tökéletesen elterveztem. Az már csak egy ilyen kis apró részlet, hogy olyan vakok vagytok, hogy nem veszitek észre az egyértelmű dolgokat – borzolta össze a lánya haját, aztán elment, mint aki ott se volt. Furcsa ez a nő.